A bioetanol jövedéki adójának literenként 40 forintra emelése ellehetetleníti a magyarországi bioetanol-gyártást és forgalmazást, véli a Magyar Bioetanol Szövetség szerint.
Az egyes gazdasági tárgyú törvények módosításáról szóló javaslatban eredetileg áfa nélkül 12 forint szerepelt, de Aradszki András (KDNP) képviselő június 21-én benyújtott módosító indítványa már 40 forintra emelné azt. Áfával együtt ez literenként 50 forintot jelentene az eddigi adómentességgel szemben.
A túlzott mértékű adó a Magyar Bioetanol Szövetség szerint elsősorban kis- és középvállalkozásokat lehetetlenítene el és mintegy 30 ezer munkahelyet érint. Ugyanakkor nehezíti az Európai Unió által 2020-ig kitűzött 10 százalékos megújuló arány elérését az üzemanyagok forgalmazásban.
![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=bJE1jRyMFaE6fJ8fhsC.y4ZQnDkFoiPbY7JeelfAZ7P.i7&stparam=wnniomkpwg&fastid=ipqxvzhaneitfhaugbtmmzijqomb&nc=0)