Alakul az adósságkompromisszum az USA-ban
Barack Obama amerikai elnök kedden támogatásáról biztosította a "hatok bandájának" nevezett, demokrata és republikánus szenátorokból álló csoport által kidolgozott deficitcsökkentési tervet. Az elnök keddi sajtóértekezletén a saját elképzeléseivel összhangban állónak nevezte a "hatok bandájának" tervét, amely tíz éven belül 3700 milliárd dollárral csökkentené az amerikai államadósságot. Az elképzelés 1200 milliárd dollárnyi új bevétellel is számol. Obama felszólította Harry Reidet, a szenátusi demokrata többség vezetőjét és Mitch McDonnelt, a ház republikánus kisebbségének első emberét, hogy már szerdán kezdjenek tárgyalásokat a kompromisszumos javaslat alapján. Barack Obama hangsúlyozta, hogy fogy az idő, és rohamosan közeledik az adósságplafon megemelésére kitűzött augusztus 2-i határidő. A kormányzat ezután fizetésképtelenné válhat, ami súlyos károkat okozhat mind az amerikai, mind a világ pénzpiacainak. Az átfogó deficitcsökkentésről folytatott tárgyalások azért feneklettek meg, mert a republikánus honatyák nem voltak hajlandók beleegyezni semmiféle adóemelésbe, miközben Obama bevételtúlsúlyos kiigazítást akart.
![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=bJE1jRyMFaE6fJ8fhsC.y4ZQnDkFoiPbY7JeelfAZ7P.i7&stparam=wnniomkpwg&fastid=ipqxvzhaneitfhaugbtmmzijqomb&nc=0)