Nem annyira esett vissza a cseh gazdaság
A cseh gazdaság az első hivatalos becslésnél kevésbé zsugorodott a második negyedévben a pénteken közölt felülvizsgált adat szerint: a bruttó hazai termék (GDP) 1 százalékkal csökkent éves összevetésben az előzetesen jelzett 1,2 százalék helyett. Az idén az első negyedévben 0,7 százalék volt a gazdasági visszaesés ugyancsak éves összevetésben. Negyedéves szinten 0,2 százalékkal zsugorodott a gazdaság a június végével záródott három hónapban, ez az adat azonos a korábban előzetesként közölttel. A cseh kormány a GDP 0,5 százalékos csökkenésére számít az idén a tavalyi 1,7 százalék növekedés után.