Pénzügyi körökben általánosan elfogadott tény, hogy a részvénybe való befektetésnek hosszú távon igen magas a hozama. Vajon így van ez a magyar kisbefektető számára is? Az alábbi ábra azt mutatja, hogy ha 20 éve 1 000 forintot befektettünk volna különböző módokon Magyarországon, most nagyjából mennyi pénzünk lenne.

Az első két oszlop azt mutatja, hogy mennyi pénzünk lenne, ha költségmentesen tudtunk volna befektetni. Ha a BUX tőzsdeindexet alkotó magyar részvényeket választottuk volna, akkor 10 200 forintunk lenne, ha pedig az S&P 500 tőzsdeindexet alkotó amerikai részvényeket, akkor 8 290 forintunk. Mindkét esetben sokkal jobban jártunk volna, mint ha rövid távon lekötött banki betétekben tartottuk volna a pénzünket, mert akkor csak 5930 forintunk lenne.

Egy kisbefektető jellemzően úgy tud a legkisebb költséggel egy részvényindexhez hasonló portfólióba befektetni ha befektetési jegyeket vesz és így egy részvényalapba teszi a pénzét. Mégis, a legtöbb magyar kisbefektető aki így tett, aligha járt jól a tőzsdén. Becsléseink szerint egy tipikus hazai részvényalapba fektetve 20 év után a 10 200 forint helyett 6 120 forintunk lenne, egy itthon forgalmazott, de amerikai részvényekre szakosodott, alapba fektetve pedig 8290 forint helyett csak 4980 forintunk. Egy egyszerű és biztonságos bankbetét az utóbbinál jóval többet hozott volna, és az előbbinél is csak egy picivel hozott volna kevesebbet.

De hát hova tűnt a hiányzó jókora összeg, a pénzünknek mintegy 40 százaléka? A válasz az alapkezelő által felszámolt kezelési költségben keresendő. Megvizsgáltunk 16 Magyarországon forgalmazott alapot, amelyek magyar, közép-európai vagy amerikai részvényekbe fektetnek. Ezek hozamát összehasonlítottuk azzal a referencia-hozammal, amit akkor kaptunk volna, ha pénzünket egy szakember segítsége nélkül, de hasonló kockázatvállalás mellett, költségmentesen a releváns tőzsdeindexet alkotó részvényekbe fektettük volna.

Az általunk vizsgált átlagos alap a befektetett pénzünk 1,9 százalékát vonja le évente költségként és évente 2,6 százalékkal rosszabbul teljesít, mint a referencia-hozam. Ez egy évben nem tűnik soknak, de 20 év alatt szépen összeadódik, magyarázva az első ábrán a tipikus alapokban elérhető alacsony hozamokat.

De honnan tudjuk, hogy a kezelési költség okozza a gyenge hozamot? Ehhez a második ábránkon 3 csoportra bontjuk a fenti alapokat az éves kezelési költség mértékének függvényében. Ezután kiszámoljuk, hogy az adott csoportban az alapok átlagosan évente mennyi többlethozamot hoztak az elmúlt időszakban a referencia-hozamhoz képest (kék oszlop) és mennyi volt az átlagos kezelési költség (piros oszlop).

Gondolhatnánk, hogy a magasabb költséget felszámoló alapkezelők nagyobb tudású szakembereket alkalmaznak, akik jobban választják ki a részvényeket, és így magasabb hozamot érnek el. Ennek pont az ellenkezője igaz. Az ábrán jól látható, hogy bár mind a három csoportban rosszabbul teljesítettek az alapok, mint a referenciahozam, minél magasabb a kezelési költség, annál rosszabb a hozam. Míg a legalacsonyabb költséggel dolgozó alapok évente „csak” 0,9 százalékkal teljesítik alul a referenciahozamot, a legmagasabb költséggel dolgozók már 3,9 százalékkal. Röviden szólva a kezelési költségre érdemes az ablakon kidobott pénzként tekinteni. Ez nem magyar jelenség, a sokkal nagyobb amerikai piacon ugyanez tapasztalható.

Miért nem tud egy alapkezelő magasabb ráfordítással sem több hozamot kicsikarni a piacon? A legjobban egy példával szemléltethetjük. Ha tudom, hogy egy aranygyűrű van elásva a kertben, akkor érdemes egy kincskeresőt megfizetni, hogy keresse meg. Ha viszont 100 ember tud az elásott aranygyűrűről, és mindegyik felbérel egy kincskeresőt, akkor hatalmas tülekedés alakul ki a kertben, a kincskeresők egymást fogják akadályozni, és ha végül megtalálja valamelyikük az aranygyűrűt, egymás kezéből fogják kikapkodni. A tőzsdén is túl sok a kincskereső. Kár felbérelni egyet, mert valószínűtlen, hogy pont a miénk találja meg az aranygyűrűt, ezért lesz a fizetéséből kidobott pénz.

Mit tehetünk tehát, ha hosszútávon mégis szeretnénk a magas tőzsdei hozamokból részesülni? Keressük az alapok által közzétett “Kiemelt Befektetői Információk” között a folyó és egyszeri költségeket. Természetesen semmi sincs ingyen, de minél alacsonyabbak a költségek, annál több marad a zsebünkben! Sőt, mi több, kevesen tudják, hogy magyar kisbefektetők is vehetnek külföldi tőzsdéken forgalmazott, nagyon alacsony költséggel működő alapokat, úgynevezett ETF-eket. A legnagyobb ilyen az S&P500 indexbe fektető SPY jelű ETF.

Ha 20 éve ebbe fektettünk volna 1000 forintot, még akkor is 7800 forintra nőtt volna a befektetésünk értéke, ha figyelembe vesszük az extra költségeket, amit a magyar befektető azért fizet, hogy külföldi tőzsdén kereskedjen. Ez nem sokkal marad el attól a 8290 forinttól, amit az S&P500-ba, költségek nélküli befektetést feltételezve kaptunk volna. Nem is csoda, hiszen ez az alap 0,09 százalékos éves költséggel dolgozik. Lenne tehát hova csökkenteni a Magyarországon forgalmazott alapok díjait!

Sajnos azonban sokszor tapasztaljuk, hogy nem is ajánlanak fel az ügyfél számára alacsony költségű alapokat. Ennek lehet az az oka, hogy a banki tanácsadó részesül a magas kezelési költségből, így érdeke minél magasabb költségű terméket eladnia nekünk. De az is lehetséges, hogy nem is tud az alacsony költségű alternatívákról. Tehát sajnos nem elég az ügyfél részéről a tudatosság. Ha a Nemzeti Bank szeretné elérni a célját, hogy minél többen fektessenek részvényekbe, akkor megfelelő lépésekkel segítenie kell, hogy minden ügyfél számára elérhetőek legyenek hazai és külföldi alacsony költségű alapok.