Magyarországon sokat beszélünk arról, hogy „hol rontottuk el a rendszerváltást”, miért nincs annyi jó állás, mint a kapitalizmustól vártuk. Pedig nem biztos, hogy a rendszerváltást rontottuk el. Tőlünk nyugatabbra sem jártak jól az elmúlt 25 évben a közepes keresetet nyújtó állásokban dolgozók. Ennek egyik oka, hogy Kínában olcsóbban termelik meg azt, amit ezek az emberek állítottak elő.

Vajon tényleg Kína miatt nincs annyi jó állás, mint reméltük?

Az alábbiakban bemutatjuk, hogy a kínai exportnak komoly hatása volt a nyitott, kapitalista munkaerőpiacokra. Kezdjük ott, hogy az utóbbi három évtizedben a kínai termelés egészen drámai mértékben bővült. Míg 1991-ben Kína még csak 102 milliárd dollár értékben exportált, 2014-ben ez az összeg már 2370 milliárd amerikai dollárra nőtt. (Ezen a látványos, interaktív ábrán böngészhető, hogy ez a növekedés milyen termékekből állt össze.) Természetes sejtés, hogy a kínai export a velük versenyző iparágakban dolgozókat negatívan érinthette.

Első ábránkon három kereseti kategóriában ábrázoljuk a munkaórák alakulását 1993 és 2010 között 16 nyugati országban, egy rangos folyóiratban megjelent cikk nyomán. (Ábráink adatai elérhetőek itt.)

Látható, hogy míg az alacsony és magas fizetési kategóriákban növekedett az állások száma, addig a közepes fizetési kategóriában jelentősen csökkent. Ez utóbbi igaz szinte az összes vizsgált országra. Közepes keresetű foglalkozás például a gépkezelő vagy az irodai ügyintéző. Az ábra azt sugallja tehát, hogy a közepes keresetűek nyugaton sem jártak jól az elmúlt néhány évtizedben.

De vajon ez Kínának köszönhető? Hiszen annyi minden más is történt az elmúlt két évtizedben.

Wolfgang Keller és Hale Utar új tanulmánya szorosan a kínai exporthoz köti a munkapiaci átalakulást. A kutatók a dán népességnyilvántartásban követték nyomon azokat a dán embereket, akik olyan termékeket gyártottak, amiket Kína később exportálni kezdett; és azokat is, akik más termékeket gyártottak. Az alábbi ábra mutatja, hogy azon dánoknak, akik 1999-ben textilipari gépkezelőként dolgoztak, mekkora hányada maradt a szakmájában. Az ábra külön mutatja ezt az arányt olyan gépkezelőkre, akiknek termékeit Kína exportálta (kék vonal), és olyanokra, akikét nem (piros vonal).

Meglepő lehet, hogy a gépkezelők milyen nagy hányada hagyta ott a pályát éveken belül, a kínai versenytől függetlenül is: egy év után 30 százalékuk már nem volt a pályán. De a fő tanulság az, hogy a kínai versenynek kitett gépkezelők gyorsabban hagyták el a szakmát. 2005-re csupán negyedük maradt a pályán, míg a másik csoportnál ez a csökkenés csak 2009-re érte el ugyanezt a szintet.

A tanulmány azt is megmutatja, hogy a Dániában így állásukat vesztők közül azok tudták elkerülni a lecsúszást, akik szakképzettséggel rendelkeztek, különösen, ha szolgáltatóipari volt a végzettségük. A számítástechnikai, informatikai szakképzettséggel rendelkezők pedig akár a jobban kereső harmadba is fel tudtak emelkedni.

A kínai export hatását a dolgozókra más országokban, más iparágakban, és más módszertannal is megmérték. Ezen vizsgálatok tanulságait David Autor, David Dorn és Gordon Hanson így foglalta össze:

• Ha egy térségben Kínával versengő termelés összpontosult, akkor ott alacsonyabbak lettek a bérek és a foglalkoztatás, és magasabb lett a munkanélküliség.
• Azon térségekben, ahol nőtt a megtermelt javakkal versengő kínai export, több állami segélyt vettek fel: munkanélküli segélyt, illetve öregségi, korkedvezményes vagy rokkantnyugdíjat. Ezek a segélyek azonban messze nem kompenzálták a jövedelemcsökkenést.

A Defacto szerint érdemes odafigyelnünk arra, hogy a közepes keresetet nyújtó foglalkozásokban az egész nyugati világban kevesebb lett az állás. Várhatóan Magyarországon is a magas képzettséget igénylő területeken lesz több állás, erre lenne érdemes tervezni a közoktatást. Egy későbbi bejegyzésben megmutatjuk, pontosan hogyan hatott a külkereskedelem a magyar állásokra.

Ha szeretne a Defacto elemzések megjelenéséről email-tájékoztatót kapni, kattintson ide!