Ha a társadalomban két, születésekor ugyanolyan képességekkel rendelkező gyerek közül a középosztálybeli fehér családban felnövő orvos lesz, a mélyszegénységben élő roma társa viszont nem jut el a középiskoláig, az nem csak ez utóbbi családnak veszteség. A magasabb iskolai végzettségű emberek nem csak többet keresnek, de átlagban többel is járulnak hozzá a gazdaság növekedéséhez, és többet fizetnek be az államkasszába.

Vagyis a magyar társadalom jóléte, szociális juttatásai, jövőbeli nyugdíja nagy részben függ attól, hogy a felnövő generációk, attól függetlenül, hogy hová születnek, meg tudják-e találni a képességeiknek legmegfelelőbb karriert.

De vajon mérhető-e ez a hatás? Mennyivel növekedik lassabban az a gazdaság, ahol bizonyos társadalmi csoportok ki vannak zárva a legjobban fizetett és legmagasabb képzettséget igénylő foglalkozások jelentős részéből? Hsieh, Hurst, Jones és Klenov, a University of Chicago és a Stanford kutatói ezt a kérdést járják körül legújabb cikkükben.

1960-ban az Egyesült Államokban az orvosok és ügyvédek 94 százaléka fehér férfi volt. Feltéve, hogy a születéskori képességek minden társadalmi csoportban hasonlóak, ez azt jelenti, hogy 1960-ban a feketék és a nők nagy csoportjai nem a képességeiknek legmegfelelőbb szakmában helyezkedtek el. Ez annál is valószínűbb, mivel 2010-re ugyanez az arány 62 százalékra csökkent. A nők és a feketék részaránya hasonlóképpen növekedett a többi magas képzettséget igénylő foglalkozás esetében is.

A szerzők az elmúlt ötven év bér- és foglalkoztatási adatai alapján egy közgazdasági modell segítségével megmérték, mennyiben járult hozzá az USA gazdasági növekedéséhez, az, hogy a nők és a feketék beáramlottak a magasabb képzettséget igénylő foglalkoztatásba. Azt is megvizsgálták, hogy ők a múltban miért nem a képességeiknek legmegfelelőbb karrierutakat választották. Három lehetséges magyarázatra fókuszáltak.

1. Elvileg lehetséges, hogy 1960-ban bizonyos csoportok nem érdeklődtek bizonyos karrierek iránt, és ez mára megváltozhatott. Például lehetséges, hogy sok nő, még ha lett is volna erre lehetőség, nem szeretett volna ügyvéd lenni, inkább szívesebben maradt háztartásbeli.
2. Elképzelhető, hogy bizonyos csoportok valamilyen okokból nem tudtak hozzájutni a képességeiknek megfelelő mennyiségű és minőségű oktatáshoz. Ez egy erős hatás lehet, ha például azokban a körzetekben, ahol sok fekete lakott, rosszabbak voltak az iskolák, míg mára ez a hátrány csökkent.
3. Lehet, hogy a munkapiacon 1960-ban jobban diszkriminálták ezeket a csoportokat, mint manapság. Például egy fekete fiatal orvos ugyanazzal a diplomával csak asszisztensként tudott elhelyezkedni, míg fehér társát felvették rögtön medikusnak.

A szerzők megbecsülték, hogy mennyivel járult hozzá a három különböző korlátozó erő gyengülése az Egyesült Államok elmúlt ötven évi gazdasági növekedéséhez. Az alábbi ábra első oszlopa a teljes hatást mutatja. Azt látjuk, hogy ötven év GDP növekedésének több mint az egynegyede (26,6%-a) a feketék és a nők munkapiaci diszkriminációjának csökkenésére és az oktatáshoz való hozzáférésük javulására vezethető vissza.

Mivel ebben az időszakban az egy főre eső GDP 17 ezer dollárról 48 ezerre nőt, ez azt jelenti, hogy az esélyegyenlőség növelése nélkül csak 36 ezerre nőtt volna. Ez az 1992-es szint, vagyis a többlet 18 év gazdasági növekedésének felel meg.

Ezen belül az oktatáshoz való hozzáférés javulásának a hatása különösen erős (18,3%-a gazdasági növekedésnek ebből jön), több mint kétszerese a munkapiaci diszkriminációcsökkenés hatásának. Az első hatás, az egyes társadalmi csoportok preferenciáinak változása, ehhez képest nagyon kicsi, 0,7 százalék. ( Ezt nem mutatjuk az ábrán.)

A hatásokat azért tudták a kutatók elkülöníteni, mert mindhárom máshogy jelenik meg az adatokban. Például, ha az első hatás lenne a domináns, vagyis a nők ugyanolyan oktatáshoz jutottak volna, mint férfi kollégáik, nem diszkriminálták volna őket a munkapiacon, csak éppen nem szerettek volna ügyvédek lenni 1960-ban, akkor lettek volna ügyvédnők (a legtehetségesebbek), akiket magasabb bérrel vett volna rá a piac, hogy legyőzzék ezt az ellenérzést. Vagyis, az adatokban azt látnánk, hogy a kevés női ügyvéd 1960-ban jobban meg van fizetve, mint a férfi kollégáik. Azért találjuk, hogy ez a hatás a gazdasági növekedésből szinte semmit sem magyaráz, mert az adatokban ennek az ellentétét látjuk.

A második és harmadik hatást meg tudjuk különböztetni a szerint, hogy egy adott társadalmi csoport fiatal tagjainak teljesítménye mennyire javul az idősebb társaikhoz képest. Például, ha 2000-re a mintában megjelenő fekete programozók mind 1980-ben voltak gyerekek, akkor valószínű, hogy az oktatáshoz való hozzáférés az erős hatás. Ha pedig sokan vannak közöttük olyanok is, akik 1970-ben voltak gyerekek, akkor valószínűbb, hogy 2000-re kevesebb munkapiaci diszkriminációval szembesült minden fekete, életkorától függetlenül.

Az ábra második három oszlopa külön-külön mutatja az egyes csoportok előtt megnyíló karrier utak hatását az egy főre eső GDP-re. Ugyanúgy, mint az teljes hatásnál láthattuk, az oktatáshoz való hozzáférés tűnik a legfontosabbnak. Az is feltűnő, hogy a fekete nőknél a hatás nagyobb, mint a fekete férfiaknál. Talán azért, mert őket a nők és a feketék esélyegyenlőségének javulása egyszerre érintette. (Az, hogy a fehér nők esetében a számok sokkal nagyobbak természetes, hiszen hozzávetőlegesen kilencszer annyi fehér nő él az Egyesült Államokban, mint fekete férfi vagy nő. Vagyis, ha a minden fehér nő esélyei ugyanolyan mértékben javulnak, mint minden fekete nőé, akkor ennek a hatása kilencszer akkora lesz az egy főre jutó GDP-re.)

Az, hogy a roma népességen belül rendkívül alacsony a diplomások aránya arra utal, hogy ez a társadalmi csoport az oktatáshoz való hozzáférésüket, és a munkapiaci diszkriminációt tekintve is hasonló nehézségekkel szembesül, mint a nők és a feketék a hatvanas évek Amerikájában. 2011-ben az akkori általános iskolás diákok között 13 százalék lehetett a roma származású gyerekek aránya.

Nagy részük az ország legszegényebb régióiban élt, és a legalacsonyabb színvonalú iskolákba járt. A közgazdasági szakirodalom azt mutatja, hogy az ő oktatásuk javítása, és munkaerőpiaci diszkriminációjuk csökkentése magasabb növekedést, jelentősen több adóbevételt és kevesebb kiadást eredményezne. Vagyis, a Defacto szerint, a romák iskolai és munkaerőpiaci integrációja a többségi társadalom számára nem csak morális kötelesség, hanem gazdasági érdek is.

Ha szeretne a Defacto elemzések megjelenéséről email-tájékoztatót kapni, kattintson ide!