„Magyarországon csak az jut előre, akinek vannak politikai kapcsolatai.” Egy tavaly megjelent kutatás szerint a magyarok túlnyomó többsége egyetért ezzel az állítással.

Nem meglepő, hogy visszavetheti az ország fejlődését, ha úgy érezzük, hogy a tudás és a szorgalom helyett a kapcsolatokat jutalmazza a rendszer. Miért dolgozzanak keményebben az alkalmazottak, ha úgysem őket léptetik elő? Miért képezzék magukat a fiatalok, ha ez nem segít abban, hogy a legjobb állasokat kapják meg? És ha valóban nem a legtehetségesebbek vezetik a hazai vállalatokat, mennyire várhatjuk, hogy a magyar gazdaság jól szerepel az egyre erősödő globális versenyben?

Zingales és Pellegrino, a Chicagói Egyetem és a UCLA kutatói arra voltak kíváncsiak új tanulmányukban, hogy mennyire meghatározó ez a hatás. Lemaradhat egy ország a többitől csak azért, mert kevésbé meritokratikus a berendezkedése? Vannak-e olyan időszakok a világgazdaságban, amikor az ilyen országok különösen nehéz helyzetbe kerülnek?

A szerzőket Olaszország példája gondolkoztatta el. Az olasz gazdaság a második világháború után nagyon gyorsan növekedett. A 80-as évek végén az egy olaszra jutó GDP elérte a nyugatnémet mutatót. A 90-es években és különösen az ezredforduló körül azonban a fejlődés megtorpant, és Olaszország egyre inkább lemaradt Európa sikeresebb országaihoz képest.

Az első ábránkon ezt a termelékenység egy mérőszámával, az egy munkaóra alatt megtermelt GDP változásával illusztráljuk. 2017-re minden ledolgozott munkaóra több mint 60 dollárral növelte a GDP-t Németországban és kevesebb mint 48 dollárral Olaszországban. Ez a különbség mutatja, hogy Németországban a munkavégzés mennyivel hatékonyabb a fejlettebb technológiáknak és a jobb szervezésnek köszönhetően.

Az ábrán Németország és Olaszország mellett feltüntettük Magyarország, valamint Szlovákia, Lengyelország és Csehország átlagos termelékenységének változását is. Figyeljük meg, hogy ahogy Olaszország Németországhoz képest, ugyanúgy Magyarország is egyre jobban leszakadt a régióhoz képest az elmúlt 25 évben. Míg a 90-es évek közepén a szlovák és a lengyel gazdaság is fejletlenebb volt, mára Magyarország lett a régió sereghajtója.

Zingales és Pellegrino rámutat arra, hogy ebben az időszakban a világgazdaság átalakulására nagy hatással volt az információ technológiai forradalom. Mi van, ha a meritokrácia különösen fontos a nagy átalakulások idején? Lehetséges, hogy ebben az átalakulásban teljesítettek jobban azok az országok, ahol a legtehetségesebbek és nem a legjobb kapcsolatokkal rendelkezők voltak vezető pozícióban?

Hogy ezt a hipotézist megvizsgálják, a kutatók először is egy nagymintás nemzetközi felmérés segítségével konstruáltak egy mutatót, amellyel össze tudták hasonlítani, hogy mennyire voltak fontosak a képességek az előrejutáshoz a 18 vizsgált országban az elmúlt húsz év alatt. Németország és Olaszország mellett Magyarország is a vizsgált országok között volt.

A 2. ábrán megmutatjuk, hogy alakult ez a mutató Németországban, Olaszországban, és a visegrádi országokban az elmúlt évtized alatt. Nem meglepő, hogy a mutató szerint az egész időszak alatt Németország a legmeritokratikusabb. Talán valamivel meglepőbb, hogy e szerint a mutató szerint Olaszország rosszabb, mint bármelyik visegrádi ország. Sajnos, az ábra azt is jól illusztrálja, hogy Magyarország a többi visegrádi ország alatt teljesít ebben a mutatóban, és egyre közelebb kerül az olasz szinthez. (Az átláthatóság kedvéért Szlovákia, Lengyelország és Csehország átlagát mutatjuk.)

Ezután a szerzők statisztikai módszerekkel összehasonlították, hogy a 18 gazdaság szektorának termelékenységnövekedésében mekkora szerepe volt az információtechnológiai forradalomnak 1995 és 2006 között.

Az eredmények azt mutatják, hogy a kevésbé meritokratikus országok fejlődésében a különbség azokban a szektorokban a legnagyobb, amelyekben az új technológiának a legnagyobb volt a szerepe. Úgy tűnik, hogy a technológiai forradalom gyümölcseinek learatásában különösen fontosnak bizonyult, hogy a vállalatok élén a rátermettségük alapján kiválasztott vezetők álljanak.

Egy társadalom, ahol a kapcsolatok többet érnek a tudásnál és a szorgalomnál, igazságtalan és demoralizáló. Ráadásul a legújabb kutatásokból kiderül, hogy ez nemcsak a közhangulatnak, hanem az ország alkalmazkodóképességének és így a gazdasági növekedésnek is rosszat tesz. A Defacto szerint a magyar politikai és gazdasági elitnek már csak ezért is arra kéne törekednie, hogy az urambátyámvilág helyét egy meritokratikusabb kultúra vegye át Magyarországon.

(Címlap és borítókép illusztráció: szarvas / Index)
(Felhasznált kép: Fortepan)