Index Vakbarát Hírportál

Gyorsan aláírtuk az oroszokkal a paksi bizniszt

2014. december 9., kedd 10:38

Aláírta kedden az oroszokkal a paksi bővítés három megvalósítási szerződését. Pontosabban a  (Lázár János alá tartozó) MVM Paks II. Atomerőmű Fejlesztő Zrt. és az orosz Joint-Stock Company Nizhny Novgorod Engineering Company Atomenergoproekt a Pakson létesítendő két új, egyenként 1200 megawatt teljesítményű atomerőművi blokkra vonatkozó három megvalósítási megállapodást - közölte a Miniszterelnökség az MTI-vel.

Ismeretleneül is a leghatékonyabb, kellően megtérül majd

Kovács Zoltán kormányszóvivő annyit mondott még el, hogy szerinte ez a lehető leghatékonyabb energiaelőállítási befektetetés, pedig erről az állításról soha semmilyen számítást nem próbált a kormány bemutatni.  Aszódi Attila kormánybiztos szerint "kellő megtérülési ráta" lesz majd, és az új atomerőművünk nem hasonlítható össze a mostanában épülő hasonló erőművekkel, különösen nem a brit Hickley Point-tal, mert az magántőkéből finanszírozzák.

A szerződések az új blokkok tervezését, a szükséges anyagok és szolgáltatások beszerzését, az építkezés kivitelezését, az oroszok üzemeltetési és karbantartási támogatásával kapcsolatos feltételeket, valamint az üzemanyag-ellátás és a kiégett fűtőelemek kezelésének és tárolásának részleteit rögzítik. Az építkezésnél a Fidesz azt fogja átvinni, hogy ne legyen közbeszerzés, Aszódi kormánybiztos keddi sajtótájékoztatója szerint viszont lesznek közbeszerzések is valahol.

Az elmúlt 25 év messze legnagyobb korrupciós lehetősége

Korábban a Roszatom közölte, a berendezések 15 százalékát szállítja Oroszország, 30-40 százalékát a helyi beszállítók, 45-50 százalékát pedig a globális beszállítói kör.

Az Energiaklub és a Korrupciókutató Központ Budapest közös tanulmányában felhívták a figyelmet, a korrupciós kockázatok mindenképpenhozzátartoznak a beruházás megvalósításához. És már önmagában a Paks II-ről szóló magyar-orosz megállapodás lefolyásából és jellegéből is magas kockázatok adódnak, és a beszállítók szintjén is magas korrupcióval számolhatunk, fennáll a veszélye, hogy egy-egy cég jóval a piaci ár felett dolgozik majd.

Még olcsóbb is lesz

A teljes beruházás költsége a 12,5 milliárd eurót (durván 4 ezer millirád forintot) is elérheti. De Aszódi Attila kormánybiztos annyit mondott a beruházásról kedden, hogy nemhogy lényegi költségtúllépés nem lesz, de ennél alacsonyabb áron fogják megvalósítani. De a tényleges szerződéses összeget nem árulhatja el. 

Aszódi szerint az oroszok nehezedő gazdasági helyzetük ellenére tényleg odaadják az ígért hitelt, nagyon komolyan veszik ezt Putyinék, szóval biztosan ezen az áron adják majd a pénzt. "Többször explicit módon rákérdeztek" Aszódiék és "egyértelműen az volt a válasz, hogy nincs finanszírozási probléma", az oroszok most leállított Déli Áramlattal szemben biztosan fizetnek majd. Annyit mondott még, hogy a szerződésekben is "számtalan garancia" van erre. 

Kérdésre az is elmondta, hogy az Európai Bizottságnak bemutattuk a mostani megállapodások tervezetét, amit az EU nem talált elég kielégítőnek, ezért visszakérdezett. Ezekre egy "terjedelmes anyagban" válaszoltunk nekik, és azóta is személyesen konzultálgatnak az uniós energetikai szakértőkkel.

Még a megalapozó tanulmányokat, vagy a sóderbeszállítók kifizetéseit is titkosítanák

A Seszták Miklós, fejlesztési miniszter által jegyzett tervezet szerint egyébként Magyarország nemzetbiztonsági érdekeire hivatkozva megtagadható minden fővállalkozóhoz, alvállalkozóhoz, megrendelőhöz kötődő szerződésben szereplő adat, illetve megvalósíthatósági megállapodásokra vonatkozó szerződésben szereplő valamennyi adat kiadása. 

Csak a bíróságok, hatóságok, és az arra feljogosított szervek kérhetnek ki majd adatokat. A döntést megalapozó adatokat ráadásul 15 évig titkosítják. Emellett a javaslat a mérnöki kamarán kívül működő mérnököket is odaengedné a bővítés tervezéséhez. A tervezett nulla átláthatóság dacára Kovács Zoltán szerint ugyanakkor a lehető legnagyobb átláthatósággal szeretnék végezni a projektet. 

Megkérdezték még Aszóditól, hogy mikor hozzák nyilvánosságra a szerződéseket, amire azt mondta, hogy pont kedden keresett rá a Google-lal nyilvános atomerőmű szerződésekre. Nem talált egyet se. Ez megerősítette abban, hoyg az atomerőmű-építés üzleti titok kell, hogy maradjon mindkét félnek.  

Rovatok