Kissé távolabbról indítva: az európai országok már az 1950-es években össze akarták hangolni az atomenergia-termelést – ez lett az Euratom. Ennek voltak technológiai és gazdaságossági okai is, hiszen a működtetés összehangolásával megtakarítást lehetett elérni. Ráadásul ezek óriási beruházások voltak, általában egy kiemelt állami cég kezében, szóval nagyon bonyolult struktúrák jöttek létre. Aztán idővel hozzácsapódtak még biztonsági, környezetvédelmi és egyéb szempontok is.
Tehát az államok megállapodtak abban, hogy alaposan informálják egymást arról, hogy mi merre van az atomenergiájukkal, és némi ugrással ennek az a mostani eredménye, hogy az Európai Bizottság jóváhagyása nélkül ma nem lehet atomerőművet építeni Európában. Persze nem a jókedvüktől függ egy-egy atomerőmű, elég részletes szempontrendszernek kell megfelelni, de ezeket legalább előre lehet tudni, magyarázta egy, a Bizottság döntési mechanizmusaira igen közelről rálátó forrásunk.
Ennek megfelelően a legtöbb atomerőműnél már a tervezők is tudják, hogy minek kell megfelelniük, és elve úgy tervezik meg, hogy a hatalmas beruházás megfeleljen majd a követelményeknek, az elmúlt ötven évben elég sok atomerőmű épült meg így. Ezalatt nyilván nemcsak a műszaki tervezést kell érteni, hanem az egész atomerőmű-csomagot.
Mostanában a körülményekben még annyi különbség van, hogy elég kevés atomerőmű épül már, és ezek mondhatni kevésbé sikertörténetek. Ezek például egyrészt valahogy nem szoktak határidőre elkészülni, pláne nem az előzetesen becsült költségekkel, ami ilyen óriásberuházásoknál sokáig komoly tehertétel jelenthetnek még egész országoknak.
De a legfőbb probléma az, hogy a modern biztonsági előírásokkal már nem nagyon lehet olyan erőművet építeni, ami állami támogatás nélkül is pluszos befektetés lehetne.
A most, egyébként magántőkéből is épülő brit atomerőmű bizottsági elfogadását is komoly viták övezték, hogy valaha megérheti-e, az oroszok által épített finn erőművet pedig valószínűleg már a legtöbb érintett visszacsinálná, olyannyira kezd szétesni az egész projekt.
A Bizottság azt is megnézi, hogy ha piaci alapon épülne az adott atomerőmű, akkor mekkora veszteséget termelne, és az ahhoz képest adott állami támogatás mértéke mekkora és mennyiben lehet indokolt, összehasonlítva az energetikai rendszerekkel Európában. Ez pedig egy elég bonyolult számítási-becslési munka.
Paksra rátérve, komoly probléma lehet, hogy jó eséllyel a magyar államigazgatás nem tudott olyan megalapozó tanulmányokkal szolgálni, amik bebizonyítanák, hogy a paksi bővítés tényleg megérheti nekünk, magyarázta a forrásunk.
Annál is inkább mert az uniós szakemberek már számos atomerőmű építését láthatták, míg a magyar államigazgatás ennek az egynek a titkos tervszámaival bűvészkedhetett, amin az előbbiek a tapasztalatuk miatt könnyebben átláthattak. Ahogy az sincs kizárva, hogy nálunk előbb volt meg a döntés az atomerőműről, és utána vadászhattak hozzá számokat arról, hogy mennyire megéri majd, ami önmagában is egy elég nehéz feladat lehet. Ahogy még az is lehet, hogy nem véletlenül nem nyilvánosak ezek számítások, annyira pocsék színvonalúak, vagy valójában csak a döntés után a EU-nak való leadás előtti utolsó pillanatra készültek el. Ahogy még az is lehet, hogy végigszámolták becsületesen, csak az jött ki, hogy soha nem éri majd meg.
Igazából még azt se lehet tudni, hogy pontosan mennyi pénzt szánunk végül a projektre, pontosan technikailag milyen típusú atomerőműre, ami mennyiért termeli majd az áramot. Vagy hogy mennyire rugalmasan lehet majd változtatni az erőmű termelését.
Ahogy az oroszokkal kötött titkos szerződésben is lehettek bibik. Olyan szabály nem valószínű, ami pont azt nem engedné, hogy egy ország csak az oroszoktól vegyen uránt, mert az atomenergiás együttműködés elsősorban a tagállamok közti folyamatokat szabályozza, Ami a mi esetünkben külön probléma lehet, hogy mindent az oroszok csinálnak, ők építik, tőlük vehetjük az uránt, és nekik is adhatjuk vissza a maradékot. De a gazdaságossági döntések közé tartozik egyébként az is, hogy ha elkötelezzük magunkat jó hosszú ideig egy uráneladó ország mellett, amikor az a világpiacon is különösebb nehézség nélkül kapható.
Nyilván a Bizottság döntését csak valamilyen valószínűséggel lehet megjósolni, de mondjuk egy német atomerőművet bármi elfogadható számítás nélkül ugyanígy elkaszáltak volna, mondta az ilyen döntéshozatalra közelebbről rálátó forrásunk. „Megalapozott gazdaságossági számítások nélkül nem sok esélye lehet Paksnak, pláne most, amikor finoman szólva is vannak kétségek az Oroszországgal való partneri viszonnyal kapcsolatban." Ez nem Oroszországról szól, persze ilyenkor technikai vagy gazdaságossági hibákkal is keményebben érvelhetnek, ha mi minden lehetséges szálon nagyon az oroszokhoz akarunk közeledni.
Az atomerőmű elhasznált üzemanyagai sem számítanak viccnek. Némi leegyszerűsítéssel az atomerőművünk az egyik típusú uránból csinál energiát, másik típusú, veszélyes, sugárzó uránt, és plutóniumot is, ami az atombombához egy remek alapanyag.
Persze mindezek igazából találgatások, amíg a Bizottság pontos indoklását nem ismerhetjük meg mi is. „Ez a döntés nem lephet meg senkit Brüsszelben, a fordítottja inkább” – mondta forrásunk.
(Borítókép: H. Szabó Sándor / MTI)