Index Vakbarát Hírportál

Az energiahivatalnak is beintett a Magyar Földgázkereskedő

2015. július 24., péntek 08:49

Az energiahivatalnak (pontosabb nevén Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatalnak) sem akarta akarta elmondani a Magyar Földgázkereskedő, hogy mennyi gázt vesz a Gazpromtól és mennyiért, írta a Világgazdaság. Kis összegekre bírságolgatja őket ezért a hivatal, de lényegében még ez is mindegy, hiszen az állam az egyik zsebéből a másikba teszi ezt a pénzt.

Állami cég

Az állam az MVM-en keresztül lett a tulajdonosa a földgázkereskedőnek, a 2013 októbere óta Magyar Földgázkereskedő Zrt. néven (korábban E.On Földgáz Trade Zrt.) működő cégnek, amit a német E.On-csoporttól vásárolt meg annak más magyarországi földgázipari érdekeltségeivel együtt (az MVM-hez került E.On Földgáz Storage Zrt. októbertől Magyar Földgáztároló Zrt. néven működik tovább).

Az energiahivatal tavaly háromszor kért be fentiekről adatokat a cégtől, de azokat durván a féléves késéssel kaphatta csak meg. Közben kiszabtak a Magyar Földgázkereskedőre két tízmillió forintos, utána pedig visszaesőként egy húszmilliós bírságot. Az indoklás szerint mivel a Magyar Földgázkereskedő Zrt. ismétlődő „törvénysértő magatartásának” következtében jelentősen sérültek a hazai gázfelhasználók érdekei, és veszélyeztetetté vált a hazai gázellátás. 

Az adatokra ugyanis többek közt például a hazai gázárak pontos megállapításához lett volna szüksége a hivatalnak vagy, hogy átlássa magyar földgáz-nagykereskedelem működését. A cég titkolózása a parlamentben is téma volt, de a kormány megvédte a furcsa eljárásukat.

Ehhez képest kisebb bírságot szinte nem is adhattak volna. Az energiahivatal által kiszabható bírság felső határa vagy a 100 millió forint, vagy az ügyfél éves árbevételének az egy százaléka, ha az a magasabb. 2014-ben az Magyar Földgázkereskedőnek 529 milliárd forintos árbevétele volt.

Rovatok