Index Vakbarát Hírportál

Főgázos? 60 százalékkal megugorhat a gázszámlája

2016. november 3., csütörtök 08:36 | aznap frissítve

Ha a Tigáztól a Főgázhoz került most át, akkor decemberben felkészülhet arra, hogy akár 60 százalékkal megugrik a gázszámlája, írja a Figyelő. 1,2 millió embert vett át a Főgáz, de ez csak a részszámlásokra vonatkozik, akik havi fixdíjat fizettek a gázért. 

Nem a világpiaci gázárak szabadultak el, és nem is újabb állami rezsitrükkről van szó, hanem a két szolgáltató közti fogyasztó átadás-átvétel esett pont a fűtési szezon kezdetére. Ezt pedig úgy oldották meg, hogy először most a Tigáz visszautal egy nagyobb összeget, amit később részletekben ki kell fizetnie a fogyasztóknak a Főgáznak. 

A Főgáz most a lap szerint nagyon fél a dolog esetleges politikai hatásától, ezért levelekkel bombázza a fogyasztókat, hogy tegyék félre azt a pénzt, amit most kapnak. De a fogyasztók jellemzően el se olvassák az ilyen leveleket, de félretenni se nagyon szoktak hirtelen kapott pénzt.  Úgyhogy sokakat érhet kellemetlen meglepetésként a  téli durvább számla. 

A Főgáz a látszólagos rezsinövekedéstől is elképesztően tarthatott, ezért az utolsó pillanatban a hatósághoz fordult, hogy megváltoztassák az elszámolást, de Tigáz keresztülhúzta a mentőötletüket. 

Év végétől egyébként már valamennyi lakossági földgázfogyasztót a Főgáz szolgál majd ki, miután utolsó lépésként beolvadással egyesül a Főgáz és a kizárólagos tulajdonában lévő ENKSZ Észak-Dél Regionális Földgázszolgáltató, a társaság általános jogutódja pedig a Főgáz lesz.

A fogyasztóknak ezzel kapcsolatban nincs tennivalójuk, nem kell új megbízást adni a csoportos beszedési megbízásokhoz, és a Főgáz tájékoztatása szerint a korábbiakkal egyezően továbbra is a megszokott helyeken és felületeken intézhetik ügyeiket.

Rovatok