Index Vakbarát Hírportál

Nyáron kiírják a Paks2 első közbeszerzéseit

2017. május 16., kedd 16:30

Aki kíváncsi arra, hogy vajon melyik cégek vehetnek majd részt minden idők legdrágább állami projektjében, azoknak nem kell sokat várni, ugyanis az orosz kivitelező, az ASZE cégcsoport egyik képviselője a Portfolio keddi budapesti konferenciáján bejelentette, hogy 

május-június környékén kiírják majd az első Paks 2 beruházáshoz kapcsolódó közbeszerzéseket. 

Valerij Zorja, az állami Roszatom társasághoz tartozó ASZE cégcsoport Európai Atomerőmű Építési Osztályának vezetője azt mondta, az orosz fővállalkozó mintegy 6000 tétel, berendezés beszerzésére ír majd ki tendert a Paks 2 projektben. Első körben a turbinák beszerzésére írnak majd ki tendert, de összesen 22 nagyberendezésre írnak majd ki tendert.

Bár Zorja erről nem beszélt, de ezeken a tendereken nem nagyon indulhatnak majd magyar beszállítók, a turbina-tenderen például az olyan cégek indulnak jó eséllyel, mint a francia Alstom, a német Siemens vagy a japán Toshiba. Más munkálatokban, az építkezésben viszont várhatóan lesznek magyar alvállalkozók is. 

Süli János, a bővítési munkálatok lebonyolításával megbízott tárca nélküli miniszter nemrég azt mondta, hogy az 2022 környékén lesz a legintenzívebb a Paks 2 építése, ekkor pedig nagyjából 8000 ember dolgozhat majd a projekten. 

Rovatok