Index Vakbarát Hírportál

Nőtt a Mol nyeresége a második negyedévben

2019. augusztus 2., péntek 10:05

A Mol-csoport 182,4 milliárd forint (634 millió dollár) tisztított, kamat-, adófizetés és amortizáció előtti eredményt (EBITDA) ért el az idei második negyedévben, ami 2 százalékkal több, mint az előző év azonos időszakában -ez derül ki a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján pénteken közzétett jelentésből. 

A társaság közleménye szerint az elért eredmény összhangban van az éves célkitűzésekkel. A Mol az idei évre 2,3 milliárd dollár EBITDA-ra számít a tavalyi 2,69 milliárd dollár (728,2 milliárd forint) után, amely az utóbbi hét év legmagasabb eredménye volt. Azt írták, hogy az első félév végére elérték a 2019-es évre vonatkozó profit előrejelzésünk felét, 1,15 milliárd dollárt.

A jelentés idézi Hernádi Zsoltot, a vállalat elnök-vezérigazgatóját, aki hangsúlyozta: az első félévi EBITDA eredmény a változó külső környezetnek ellenálló, integrált üzleti modelljük miatt csak kis mértékben marad el a 2018 első hat hónapjának kiemelten jó eredményétől annak ellenére, hogy mind az olajár mind a finomítói árrés csökkent. Ez azt jelenti, hogy jó úton járnak, hogy elérjék, vagy akár meg is haladják a 2019-es évre vonatkozó újrabeszerzési árakkal becsült 2,3 milliárd dolláros profit előrejelzést - tette hozzá.

Rovatok