Mielőtt a koronavírus-járvány pániküzemmódba helyezte a világ legtöbb országának egészségügyi rendszerét, a lakosság jó részét a lakásába zárta, és ezzel nagyobb sokkot adott a globális gazdaságnak, mint a Lehman Brothers bank 2008-as csődje, a világ egyik legakutabb kérdése az volt,
hogy hogyan tudjuk elkerülni a pár évtizeden belül várhatóan bekövetkező klímakatasztrófát.
Korábban a magyar kormány figyelmének is középpontjába került a klímaváltozás kérdése, hiszen minden más európai országgal együtt Magyarországnak is meg kellett válaszolnia a kérdést, hogy mikortól és hogyan tudnánk megoldani, hogy a környezet szennyezése nélkül termeljünk energiát, utazzunk, gyártsunk és fogyasszunk dolgokat.
Ebből a szempontból is nagyon érdekes tanulságokkal szolgálhat egy friss jelentés, amelyet többek között a budapesti Regionális Energiagazdasági Kutatóközpont szakértői írtak arról, hogy milyen hatása lenne az energiapiacokra, a fogyasztókra és a kormányokra, ha három országban, Bulgáriában, Romániában és Görögországban jóval előbb leállítanák a lignit- és szénerőműveket, mint ahogy most ezek az országok tervezik.
A magyar kutatóintézet a bécsi egyetemhez tartozó Energy Economics Group, a bolgár Centre for the Study of Democracy, a román Energy Policy Group és a görög FACETS kutatóival együtt arra jutott, hogy
minél előbb bezárják a fosszilis tüzelőanyagot, lignitet égető erőműveket ezek az országok, annál jobb, nemcsak a környezetnek, de a gazdaságnak is.
Mindehhez pedig a maga módján a koronavírus-járvány is jó lehetőségeket teremt.
Görögországban, Bulgáriában és Romániában állítják elő az Európai Unióban megtermelt lignit égetéséből származó energia 9 százalékát, mindhárom ország energiarendszere eléggé ki van téve a legnagyobb környezetkárosítással járó fosszilis tüzelőanyagnak. Viszont bár a ligniterőművek az uniós szén-dioxid-kvóták, az egyre olcsóbban elérhető megújuló energia és egyéb tényezők miatt egyre kevésbé tudnak évi több millió eurós állami támogatás nélkül működni, a bolgár és román kormánynak egyelőre nincs is terve arra, hogy kivezesse ezeket az erőműveket a rendszerből, Görögország vezetése pedig csak 2028-ra tervezi bezárni ezeket az erőműveket.
Pedig a kutatók szerint ennél sokkal előbb is ki lehetne váltani ezeket a kapacitásokat megújuló energiaforrásokkal vagy a lignitnél kevésbé szennyező földgáz alapú erőművekkel. Ezzel a kormányok euró százmilliókat spórolhatnának meg évente és költhetnének másra, mint egy haldokló iparág életben tartása, anélkül, hogy a három ország energiabiztonsága veszélybe kerülne.
A váltás persze áremelkedéssel és munkahelyek elvesztésével járna, ezek a hatások viszont messze nem lennének annyira drasztikusak és drágán kezelhetőek, mint attól a kormányok valószínűleg tartanak.
A jelentést összeállító kutatók több modellszámítást is végeztek arról, milyen hatással lenne a három országban, ha 2, 4, 6 vagy 8 évvel hamarabb bezárnák az egyes erőműveket, mint ahogy amúgy várható lenne. Ez sok esetben azt jelentené, hogy sok ligniterőművet egyes modellek alapján már jövőre kivezetnének a rendszerből. A jelentés szerint alapvetően elmondható a modellszámítások alapján, hogy az erőművek miatt elszenvedett gazdasági veszteség annál nagyobb, minél tovább hagyják pöfékelni azok kéményeit.
A ligniterőművek jó része már nem tud nyereségesen áramot termelni és, ahogy már írtuk, leginkább csak implicit vagy – esetenként a tiltott állami támogatás határát súroló – explicit állami segítséggel maradnak fenn. Ezeket minél előbb kivonva a rendszerből a szerzők szerint a fennmaradó erőműveket is lehetne segíteni, mert azok így nagyobb kihasználtsággal, ezzel együtt pedig nyereségesebben működhetnének.
Mivel pedig jelenleg az államok az adófizetők pénzéből állják az erőművek veszteségeit – Romániában évi 200 millió, Bulgáriában 450 millió, Görögországban pedig 900 millió eurót öl az állam ezeknek az erőműveknek a fenntartásába –, így
gyakorlatilag az egész társadalom veszteségei csökkennének százmilliókkal akkor, ha 2028 helyett mondjuk már jövőre bezárnák az erőműveket.
A kormányok persze nem azért tartják fenn ezeket a kapacitásokat, mert a politikusok szerelmesek az égő lignit szagába: a lignit kitermelésének és elégetésének leállításával sok ember elveszítené a munkáját, ráadásul egész régiók alól húzná ki ezzel a talajt egy-egy kormány, ami politikailag nem igazán racionális.
Emellett azzal is szoktak érvelni a kormányok, hogy a ligniterőművek megtartása vagy lassú kivezetése lehetővé teszi, hogy viszonylag olcsó maradjon az energia, hogy stabil legyen az ellátás, és hogy az ország kevésbé szoruljon energiaimportra.
A jelentés összeállítói a modellszámításaikban igyekeztek ezeket a hatásokat is figyelembe venni, és bár nincs minden kérdésre megnyugtató válaszuk,
összességében azért elmondható, hogy a hipotetikus politikusunk túlizgulja a problémát.
A szerzők szerint a lignitalapú erőművek korai kivezetése nem fenyegeti az ellátás biztonságát. Persze ehhez az kell, hogy a kivezetéssel párhuzamosan az országok bővítsék a megújuló kapacitásaikat, és a lignitalapú termelés egy részét földgázzal váltsák ki (igaz, megjegyzik, hogy ezt óvatosan kell csinálni, mert bár a földgáz sokkal kevésbé szennyező, mint a barna szén, idővel a karbonkvóták árának változásával ez is drágulni fog).
A három ország importfüggőségével kapcsolatban már nem ennyire egyértelmű a tanulmány, erre ugyanis minden országban máshogy hatna a lignit korai kivezetése, Görögországban például csökkenne az importkitettség, Bulgáriában pedig nőne. Összességében viszont elmondható, hogy idővel mindhárom ország jobban függ majd a külföldön megtermelt energiától, ha életben tartják még egy évtizedig a ligniterőműveket, ha nem.
Ami az energiaárak növekedését illeti, a tanulmány elismeri, hogy mindhárom országban növekedne a rezsi akkor, ha pár éven belül leállnának a lignit égetésével. Az emelkedés nem is lenne jelentéktelen, valahol 12 és 23 euró/megawattóra közé lenne tehető.
Viszont ez a hatás csak átmeneti lenne, vagyis pár év után az árak újra csökkennének.
Ha pedig a kormányok energiahatékonysági intézkedésekkel lassítani tudják a fogyasztás növekedését, akkor ez a hatás csökkenthető. Ebben egy kicsit segítheti a kormányokat a koronavírus-járvány, ami miatt amúgy is jelentősen csökkent az energiakereslet. Ha a fogyasztás lassabban növekszik, akkor az áram árának növekedése csak 3-12 euróval növekszik, a hatás pedig 4-5 éven belül eltűnik. Emellett a megújuló kapacitások fejlesztésével és a rászoruló társadalmi csoportok támogatásával a kormányok kezelni tudják az áremelkedést – erre pedig, ne feledjük, lenne is pár százmillió euró felszabaduló forrásuk.
A legszennyezőbb erőművek bezárása természetesen munkahelyek elvesztésével is jár, nem is akármennyivel, nagyjából 84 ezer ember maradna állás nélkül a három ország szénbányász régióiban. Ezekben a régiókban ezért komoly gazdaságpolitikai lépésekre, beruházásokra és átképzésekre lesz szükség, hogy az zöld átállás gazdasági terheit csökkenteni lehessen.
Mindez a tanulmány szerzőinek számítása szerint körülbelül 3,7 milliárd eurót venne igénybe, amit viszont az Európai Bizottság Zöld Dealjének „igazságos átmenet” alapjába félretett 100 milliárd euróból bőven fedezni lehetne.
Bár az anyag nem foglalkozik a magyar energiarendszerrel, a tanulmány számos kérdést felvet a második legnagyobb magyar erőmű, a lignittüzelésű Mátrai Erőmű jövőjével kapcsolatban. A 2020 elején megjelent, 2030-ig tartó kormányzati klíma- és energiastratégiában a kormány azzal számol, hogy Magyarország úgy lesz 2050-re klímasemleges, hogy 2030-ra kikerülnek a rendszerből a lignites erőművek, a Mátrai Erőmű pedig 2025-re a széntüzelésről átáll a földgáz alapú működésre.
De a terv – amely Kaderják Péter, az Innovációs és Technológiai Minisztérium energia- és klímaügyi államtitkár felügyelete alatt készült, aki korábban pont a REKK kutatóintézet vezetője volt – azt is írja, hogy a kormány a számottevő hazai lignitvagyonra tekintettel a stratégiai tartalékként továbbra is számol a lignitalapú termeléssel.
Bár nyilván a magyar ligniterőművek kérdése önálló elemzést igényelne, és más országok példája alapján nem lehet a magyar rendszerre vonatkozóan következtetéseket levonni, felmerül a kérdés, hogy Magyarországon nem lenne-e hasonló pozitív hatása annak, ha 2025 helyett már korábban letennénk arról, hogy a legszennyezőbb módon termeljünk áramot.
A Mátrai Erőmű ugyanis üzletileg sem igazán fenntartható, privatizációja után a külföldi tulajdonos is szabadult volna már tőle, majd több áttéten keresztül a Mészáros Lőrinc tulajdonában lévő Opusnál kötött ki, azonban ennek a cégnek sem igazán jött be az üzlet, az erőművet ismét visszavette az állam. Nem kizárt, hogy a magyar adófizető is jobban járna, ha az erőmű fenntartása helyett az erre szánt pénzt a klímasemlegesség igazságos támogatására fordítaná a régi-új tulajdonos.
(Borítókép: A 670 megawattos széntüzelésű erőmű Galabovo falu közelében, Szófiától 250 km-re keletre. Fotó: Nikolay Doychinov / AFP)