Index Vakbarát Hírportál

Otthon hagyta a pénztárcáját? Fizessen inggel, kabáttal, sapkával vagy a saját kezével!

2023.05.08. 17:38
Sokan tartunk magunknál mindig készpénzt, bankkártyát vagy okostelefont, amelyekkel szükség esetén fizetni tudunk. A teli zsebek azonban gyakran kényelmetlenek. Az elmúlt években erre a problémára is érkezett megoldás a pénzügyi technológia világából: olyan dolgokhoz kapcsolták a fizetési képességet, amelyeket aligha hagyna otthon bárki.

Az egyik első, fizetésre alkalmas kártya, a Diners Club, egy amerikai céghez fűződik. Az elhíresült történet szerint az egyik alapító, Frank McNamara elfelejtette magával vinni a pénztárcáját egy étterembe. Egyes források alapján a felesége vitte utána, mások szerint az étterem tulajdonosa engedte el azzal, hogy másnap majd elhozza a pénzt. Bárhogy is történt, biztos, hogy megfogalmazódott az igény egy olyan pénzügyi szolgáltatásra, amely révén készpénz nélkül is tudnak fizetni az emberek. 

Bár McNamara és társai elindították a fizetések forradalmi átalakulását, még maguk sem gondolták talán, hogy a jövőben inggel, kabáttal vagy sapkával is tudnak majd fizetni az emberek. Sőt talán még ezekre sem lesz szükség…

 

A bankkártyás fizetésekhez arra van szükség, hogy a vásárló és az eladó ugyanannak a fizetési hálózatnak a tagja legyen – például a Mastercardnak vagy a Visának. A fizetés jóváhagyása a vásárló bankkártyája és az eladó fizetési terminálja közötti információcsere révén megy végbe. A kommunikációs képességet azonban másba, például a ruhadarabokba is be kellett építeni. Ezt jellemzően úgynevezett RFID, azon belül is NFC-csipekkel oldják meg a szolgáltatók.

Csuklón hordozható okostelefon

Az okos divatcikkekről a legtöbb embernek talán az okosórák és okos karkötők jutnak először eszébe. Ezek rendkívül népszerűek például az egészségtudatos emberek körében: képesek pulzust és vérnyomást mérni, lépést számolni és akár alvásminőséget is követni. Sőt egyes okosórák szinte ki tudják váltani az okostelefont, hiszen beépített mikrofonjukkal és hangszórójukkal még telefonálni is lehet velük.

A funkciók sorát gyakran erősíti a fizetés. Már Magyarországon is van olyan bank, amely támogatja az okosórás és okos karkötős vásárlást. Ahol ez adott, ott az ügyfeleknek elég csak közel tartaniuk a csuklójukat a fizetési terminálhoz, és máris végbemegy a tranzakció. Egyszerű és kényelmes megoldás, amely megszabadít a telepakolt zsebekből adódó kényelmetlenségtől.

Szépen ragyogó ékszerek a kasszánál

Az okoskészülékek esetén talán nem meglepő, hogy fizetni is lehet velük. Egy fokkal érdekesebb lehet, hogy léteznek olyan ékszerek, amelyeknek egyetlen hozzáadott funkciójuk a fizetés. A K Ring volt az első gyűrű (a gyártó állítása szerint), amellyel fizetni is tudtak a tulajdonosok. A Mastercarddal kötött együttműködése keretein belül a K Ringet akár 40 millió elfogadóhelyen is használni lehetett bevezetésekor. 

A McLear ugyancsak a gyűrűkben látott fantáziát: a RingPay alkalmazása lehetővé teszi, hogy egy tulajdonos több gyűrűje között is tudjon pénzt mozgatni, így akár egy érdekes családi vagy baráti fizetési eszköz is lehet.

Az ékszerek közé sorolhatók még a karkötők és talán a kulcstartók is. Ezeken túl viszont nehéz olyan eszközt találni, amellyel kényelmesen lehet fizetni – elvégre a kezünket könnyen hozzáérinthetjük egy terminálhoz, de egy nyaklánccal a kasszához hajolni egyáltalán nem lenne praktikus.

Még egyszerűbb lehetőségek: ing, kabát, sapka 

Az ékszerek mellett a mindennapi viseletet is fel lehet dobni fizetési képességgel. A CashCuff inge ilyen például, itt valóban egy alapvető ruhadarabon van a hangsúly, és nem egy kiegészítőn. Egyeseknek számára ugyanis az okosórák és az ékszerek viselése sem feltétlenül kényelmes. Egy inget felvenni azonban nehezen jelenthet problémát bárkinek is.

A kabátok sem maradtak ki az érdekes megoldások közül. A Lyle & Scott egyik dzsekije ujjában helyezett el fizetési kommunikációra képes csipet. 

Nemcsak a fizetés indítására, hanem fogadására is van azonban már példa. Egy holland reklámügynökség, az N=5 néhány éve olyan kabátot tesztelt, amellyel a hajléktalan emberek érintésmentesen tudtak fizetést fogadni. A szolgáltatást arra az élethelyzetre szánták, amikor az emberek valóban szeretnének adakozni, de készpénz hiányában nem tudnak.

Végül a LAKS szívesen fogad mindenkit, aki kedvenc baseballsapkáját szeretné új szintre emelni. Ehhez az ügyfeleknek küldeniük kell egy sapkát a cég címére, amelyhez egy tartót rögzítenek. A tartó lesz annak a csipnek a helye, amely lehetővé teszi a fizetést. A sapka mellett egy karkötőt is tartalmaz a szolgáltatás, amelybe könnyen át lehet helyezni a csipet. Persze ha az előbbiekben már említett nyakláncos fizetést abszurdnak gondoljuk, akkor a folyamatos sapkalevétellel járó vásárlást sem lehet valószínűsíthetően másként leírni.

Futurisztikus megoldások

A Xiaomi nemrég kért szabadalmat egy okos szemüveges fizetési megoldásra. A tervek szerint a cég kiterjesztettvalóság-szemüvege képes lenne QR-kódokat beolvasni a kasszánál, majd a QR-kódból kinyert adatok alapján kifizetné a vásárlást. A folyamat részeként természetesen a vásárlót is azonosítaná a szemüveg a visszaélések elkerülése érdekében.

Még futurisztikusabbnak tűnik a Walletmor szolgáltatása – pedig ezt már használják is. A cég ügyfelei kezébe, a bőrük alá ültet be egy csipet, amellyel képesek érintésmentes fizetés lebonyolítására. Itt tehát már nem kiválasztott eszköz kap fizetésképességet, hanem maga az ember válik bizonyos értelemben fizetési eszközzé. Innovatív megoldásokból tehát nincs hiány – érdekes lesz megfigyelni, hogy mi az, ami megragad, és mi az, ami nem.

A szerző a Peak tanácsadója.

Ez a támogatott tartalom a fintech.hu közreműködésével készült.

Források: Aevi, Diners Club



Rovatok