Ruanda

"Egység, munka és hazaszeretet." Ezt hirdeti az Afrika középső részén, az Egyenlítőtől néhány fokkal délre fekvő Ruanda mottója. A kimondottan nagy népsűrűségű (több mint 520 fő/km²) ország lakossága nagyjából 13 millió fő, területe azonban a magyarországinak mindössze egyharmada. Az ország területének döntő részét a Kelet-afrikai-magasföld adja, ezt pedig nyugatról a Kivu-tó, északon pedig a vulkanikus eredetű Virunga-hegység határolja. A nyugati határvidék egyébként a Nagy-hasadékvölgy része. Kimondottan lényeges tényező, hogy az ország legnagyobb része mezőgazdasági szempontból értékes, kelet felé lassan lejtő termékeny dombvidék. Az ország nagy része 1500 méter felett fekszik, mely nagyon jól enyhíti a trópusi éghajlatot.

A Burundival, a Kongói Demokratikus Köztársasággal, Tanzániával és Ugandával határos ország tengerparttal nem rendelkezik, amely a kereskedelmi kapcsolatok szempontjából lehet hátrányos. Legnagyobb városai: Kigali (főváros), Butare és Gitarama. Az ország hivatalos nyelve a ruandai, a francia és az angol, de beszélik a szuahélit is. A városi lakosság aránya mindösszesen 18 százalék. Az írástudatlanság 24 százalékos. A születéskor várható élettartam férfiaknál 66,0 év, míg a nőknél 68,0 év.

Az ország német gyarmat volt 1920 és 1962 között, majd belga fennhatóság alá tartozott népszövetségi, majd ENSZ-gyámsági területként Burundival együtt Ruanda-Urundi néven. Ruanda 1962-ben vált függetlenné. A gyarmatosítás időszaka alatt azonban a korábbi stabilnak mondható társadalmi rendszer megbillent és a leginkább földművelésből élő hutuk és az állattenyésztő, illetve értelmiségi tuszik között viszály alakult ki. Ezek az ellentétek az 1994-es népirtáshoz vezettek, melynek eredményeként több 100 ezer ember vesztette életét.

A Világbank 2022-es adatai szerint az egy főre eső nominális GDP nagyjából 966,3 dollár volt, amely az 1994-es 111,9 USD-s értékhez képest már kimondottan látványos javulás, de az ország még mindig a legkevésbé fejlett (least developed) és az alacsony jövedelmű országok (low income countries, LDCs) közé tartozik. A tavalyi évben a GDP növekedése ütemes volt és 8,2 százalékot ért el, amely nem egészen meglepő, hiszen nagyjából 1995 óta az ország minden egyes évben látványos gazdasági növekedést realizál. (Az egyedüli kivétel a 2020-as év volt, de ekkor is „csak” 3,4 százalékkal esett vissza a gazdaság teljesítménye.) A számok tükrében nem véletlen, hogy a Paul Kagame elnökölte országot nem csak a régióban, hanem a teljes afrikai kontinensen sikertörténetként emlegetik. Az utóbbi években látványosan javult az üzleti környezet és a befektetői bizalom, melynek egyik látható bizonyítéka, hogy a Világbank Ease of Doing Business rangsorában 2019-es adatok szerint a 38. helyen szerepel. A Trading Across Borders indikátor esetében pedig a lehetséges 100-ból 75 pontot kap, amely messze jobb, mint a szubszaharai térség átlaga. A kedvező üzleti környezet létrejöttének fontos tartópillére a Kelet-afrikai Közösség (East African Community), amelynek 2007 óta tagja az ország. A regionális integráció ambiziciózus törekvései még a közös fizetőeszköz bevezetését is megcélozzák, de egyelőre a hivatalos fizetőeszköz a ruandai frank.

A munkaképes korú népesség 90 százaléka farmokon dolgozik, és a mezőgazdaság, az erdészet és a halászat a GDP 24,9 százalékát adta 2022-ben. Az 1980-as évek óta a birtokméret és az élelmiszer-termelés csökken, mely leginkább a lakóhelyüket elhagyni kénytelen személyek áttelepítése miatt történik. A mezőgazdasági adottságok és adatok kedvezőek is lehetnének, viszont az élelmiszer-termelés nem tud lépést tartani a népesség növekedésével, ezért az ország importra szorul, jóllehet az utóbbi években csökkent ez a kitettség. (Többen egyébként a népesség növekedésével és a birtokméret csökkenésével magyarázák a kilencvenes évek népirtását is.) Az önellátó gazdaságokban matokét (a mezőgazdasági területek hasznosításának egyharmadát adja), burgonyát, babot, édesburgonyát, maniókát, búzát és kukoricát termesztenek. Export szempontjából a kávé és a tea az elsődleges kiviteli termék, ugyanis a magasabb tengerszint feletti magasság, a meredek lejtők és a vulkanikus talaj erre kedvező feltételeket biztosít.

Sajnos az exportbevételek nagyban függenek a mezőgazdasági termékek árának ingadozásától. Az állattenyésztés nagyrészt a szarvasmarha, a kecske, a bárány, a sertés, a tyúk és a nyúl tenyésztésére fókuszál.

Az ipar szektora meglehetősen szerény és 2022-ben az ország GDP-jének nagyjából 21,2 százalékát adta. Az ipar elsődlegesen cementet, élelmiszeripari termékeket, italokat, szappant, bútort, cipőket, műanyagtermékeket, textíliákat és dohányipari termékeket állít elő. A bányászati szektor fontos, ugyanis már 2008-ban is nagyjából 100 millió dollár bevételt hozott az országnak. Az elsődlegesen bányászott termékek: kassziterit, wolfram, arany és a koltán.

A szolgáltatások szektora a leghangsúlyosabb a ruandai gazdaságban, ugyanis 2022-ben már a GDP 46,5 százalékát adta. Ezek között leginkább a banki és pénzügyi szolgáltatásokat, és a kis- és nagykereskedelmet, a szállást és vendéglátást, a közlekedést, a tárolást és kommunikációt, a biztosítást, az ingatlanügyleteket és az üzleti szolgáltatásokat lehet megemlíteni. A turizmus az egyik legfontosabb gazdasági erőforrás és ez az ország első számú bevételi forrása, melyet alátámaszt, hogy Ruandát tartják az egyik legbiztonságosabb országnak a turisztikai térképen. Nem véletlen, hogy amíg 2010-ben 667 ezren érkeztek az országba, addig 2013-ben már 1 millió 122 ezren, 2022-ben pedig már 1 millió 634 ezren. A turizmusból 2000-ben 62 millió dollár származott, míg 2014-ben már 303 millió dollár, amely 2022-re tovább növekedett 445 millió dollárra. Kimondottan fontos attrakció a gorilla- és aranymajom-állomány megfigyelése a Vulkánok Nemzeti Parkjában.

2019-es adatok szerint ruandani import elsődleges forrása Kína, India, Kenya, Tanzánia, valamint az Egyesült Arab Emírségek voltak, míg az elsődleges exportpiacok a Kongói Demokratikus Köztársaság, az Egyesült Arab Emírségek, Uganda, Svájc és Pakisztán. Az exportstruktúrában a nyersanyagok és a félkésztermékek kivitele domináns, az importban pedig a magasabb feldolgozottságú termékek (fogyasztási cikkek) és a tőkejavak töltenek be nagyobb szerepet. Ez a struktúra a kereskedelem kevésbé fejlett, és nagyrészt a gyarmati múltból örökölt szerkezetére utal, ennek tükrében pedig legkevésbé sem meglepő, hogy az ország külkereskedelmének mérlege folyamatosan hiányt mutat.

A "Szabadság és Egység"  Tanzánia hivatalos mottója. A kelet-afrikai ország a Nagy-Tavak vidékén fekszik és határos Ugandával, Kenyával, Mozambikkal, Malawival, Zambiával, Ruandával, Burundival és a Kongói Demokratikus Köztársasággal. A 2022-es népszámlálási adatok szerint a népesség közel 62 millió fő. A maga 947,3 ezer km²-ével Tanzánia a 13. legnagyobb ország Afrikában és a 31. legnagyobb a világon. Magyarországnál több mint 10-szer nagyobb ország. Az Indiai-óceánnal határos partszakasza pedig nagyjából 1424 kilométer. Két fővárosa van: Dar es-Salaam (történelmi) és Dodoma (törvényhozási központ). Tanzánia két szövetségi állama korábban Tanganyika néven brit mandátumterület volt és 1961-ben nyerte el függetlenségét. Három évvel később, 1964-ben egyesült Zanzibárral. Innen ered egyébként a neve is: Tan+Zan+ia (képző). Az országban két hivatalos nyelv van: a szuahéli és az angol. A férfiak esetében a születéskor várható élettartam a Világbank 2021-es adatai szerint 64 év, a nők esetében 68 év. Az írástudatlanok aránya nagyjából 18 százalék. A városi lakosság aránya 1960-ban mindösszesen 5 százalék volt, 2022-ben viszont már 37 százalékot ért el. 

Ezek közé tartozik a Kilimandzsáró hegység csúcsa, a Kibo amely egyben Afrika legmagasabb hegye is. A magasföld keleti oldala fokozatosan ereszkedik le az Indiai-óceánt kísérő, dél felé szélesedő sík- és dombvidékre. A színes földrajzi jellemzők, változatos éghajlati feltételekkel is párosulnak. Jellemző itt a trópusi éghajlat, de ott ahol nagyobb a tengerszint feletti magasság, kimondottan hűvösek az éjszakák. Az Indiai-óceán partszakasza forró és párás, itt domináns a trópusi klíma. Tanzánia hegyi lankáin azonban alapvetően mérsékelt éghajlat van. 

A Világbank adatbázisa szerint a vásárlóerő-paritáson mért egy főre eső GDP 2022-ben 3097 dollár volt, míg folyóáras számbavételnél 1193 dollár. 2009 és 2013 között egyébként tekintélyesen növekedett az ország egy főre eső GDP-je és a Kelet-afrikai Közösség más országainak teljesítményét is meghaladta. A 2008-as pénzügyi majd reálgazdasági válságot kimondottan jól vészelte át az ország, melynek elsődleges oka a magas aranyár, a bányászati szektor fejlesztése, és az ország globális piacokba való szerényebb betagozódása volt. A recesszió óta a gazdaság látványosan növekedett, amit leginkább a turizmus, a telekommunikáció és a bankszektor segített. A Világbank szerint Tanzánia 2020-ban kikerült az alacsony jövedelmű országok kategóriájából, és a közepes jövedelmű országok alsó szintjéhez csatlakozott. Ennek pedig az elsődleges oka az volt, hogy egy főre eső GDP a 2018-as 1020 dolláról 2019-re 1080 dollárra ugrott. 

A tanzániai gazdaság döntő részben a mezőgazdaságon alapszik. A szektor részaránya 24,3 százalék volt a GDP-n belül 2022-ban, az exportbevételek nagyjából 85 százalékát adta, és a foglalkoztatottságból közel 50 százalékkal részesült. A klímaváltozás egyébként negatívan érinti a mezőgazdasági tevékenységet. Az ország területének csak 16,4 százaléka alkalmas mezőgazdasági termelésre és a termelésbe bevont területek mindössze 2,45 százalékán van állandó növénykultúra. A kukorica az elsődleges élelmiszernövény, ezt követi a manióka, az édesburgonya, a bab, a banán, a rizs és a köles. A cukor (cukornád és cukorrépa) volt a legfontosabb bevételt hozó növény, ezt követte a gyapot, a kesudió, a dohány, a kávé, a szizál és a tea. Az országban 29,4 millió hektár vonható be öntözéses mezőgazdasági termelésbe, de érdemben csak kicsivel több mint 310 ezer hektár volt öntözött 2011 júniusában.

Az ipar és az építőipar fontos eleme a tanzániai gazdaságnak és 2022-ben a GDP-hez való hozzájárulása 27,7 százalékos volt. Ebből a bányászat 2022-ben már komoly szeletet hasított ki, ugyanis a GDP 7,3 százalékát adta. Az ország bányászati bevételei leginkább (90%-ban) az aranyból származnak, de ezen kívül tekintélyes mennyiségű drágakő (gyémánt és tanzanit) is exportra kerül.

A szektor az ország GDP-jének 17,5 százalékát adta 2016-ban, de 2022-ben, a pandémia okozta megtorpanás után még mindig 10,7 százalékot képviselt. A turisztikai szektor a helyi munkaerő 11 százalékát foglalkoztatta 2016-ban, 2020-azonban ez 4,5 százalékra esett vissza, ami jól mutatja az ország kitettségét. 2005-ben „csak” 590 ezren látogattak az országba, míg 2016-ban már közel 1,3 millióan. Ez a szám tovább emelkedett, és 2022-ben már közel 1,5 látogatót ért el. A turisták döntő része Zanzibárt, a Serengeti Nemzeti Parkot, a Kilimandzsárót és az egyéb nemzeti parkokat látogatja meg.

Az ország legfontosabb kereskedelmi partnerei között a Dél-afrikai Köztársaságot, Svájcot, az Egyesült Arab Emírségeket, Indiát és Kínát találjuk. Ezek a legfontosabb exportpiacok. A legfontosabb importőrök pedig Kína, India, az Egyesült Arab Emírségek, Japán és a Dél-afrikai Köztársaság. A világ országaival folytatott kereskedelme Ruandához hasonlóan hosszú évtizedek óta hiányt mutat.

2021-ben Magyarország 15,2 millió dollár értékben exportált Tanzániába. A fő kiviteli termékek az irodai gépek (10,6 millió dollár), a centrifugák (1,06 millió dollár) és a nitrogénvegyületek (480 ezer dollár) voltak. Az elmúlt 26 év során Magyarország Tanzániába irányuló exportja éves szinten 11,7 százalékkal nőtt, az 1995-ös 858 ezer dollárról a 2021-es 15,2 millió dollárra.

Tanzánia 2021-ben 759 ezer dollár értékben exportált Magyarországra. A fő behozatali termékek a műsorszóró berendezések (440 ezer dollár), a nyersdohány (134 ezer dollár) és a telefonok (45,2 ezer dollár) voltak. Az elmúlt 26 év során Tanzánia Magyarországra irányuló exportja éves szinten 8,74 százalékkal csökkent, az 1995-ös 8,2 millió dollárról a 2021-es 759 ezer dollárra.

Tanzániában nem működik külképviselet, ezt a feladatot a szomszédos Kenyai Magyar Nagykövetség látja el, így alapvetően hosszú távú érdek, hogy a két ország viszonya erősödjön. A rendszerváltás előtt gyakoriak voltak a magas szintű találkozók a két ország vezetése között. 1960-tól gyorsuló ütemben jöttek létre az új, kétoldalú kapcsolatok, nyíltak a követségek majd nagykövetségek. 1966 februárjában Kállai Gyula, a Minisztertanács elnöke vezetésével magyar kormányküldöttség érkezett Tanzániába a kétoldalú kapcsolatok egyeztetése, fejlesztése céljából. 

Egészen pontosan 1974-ben Dar es-Salaam városa 32 darab „félmegoldású” 280.99-es csuklóst vásárolt, ezeknél az ajtók átkerültek a bal oldalra, viszont a kormányzás a bal oldalon maradt. 1975-ben elkészült a jobb kormányos Ikarus 281-es csuklós is, melyből 164 darab került Afrikába. Az Ikarus busz annyira mély nyomott a tanzániaiak fejében, hogy évtizedekkel később, amikor a kínaiaktól szerettek volna új buszokat rendelni a régi „csuklós” buszokat mutatták nekik példaként, és arra hivatkoztak, hogy számukra az Ikarus a „busz”.

A rendszerváltozás hatalmas visszarendeződést jelentett a magyar–afrikai politikában, de egy hosszabb átmenet után 2010-re számos sikeres egészségügyi és humanitárius missziót szerveztek Ugandába, Szudánba, Kenyába, Tanzániába, Etiópiába, a Kongói Demokratikus Köztársaságba és más nyugat-afrikai országokba. Árvaházat, kórházat, iskolát létesítettek magyar civil szakemberek és számos nagyváros nyomortelepén jelentek meg önálló kezdeményezésű vízügyi, higiénés programmal. Komoly szerepet vállalak az alapfokú és felsőfokú oktatás, szakképzés területén, és számottevő sikert értek el a kétoldalú kapcsolatokban, elsősorban Kelet-Afrika országaival.

Mindezek mellett a felsőoktatási szektorban határozott partnerkapcsolatok kiépítése indult meg, elsősorban a 2009-ben a Pécsi Tudományegyetemen létrehozott Afrika Kutatóközpontnak köszönhetően. A Magyar Máltai Szeretetszolgálat szintén a kétezres évek közepe óta van jelen fejlesztési programjaival Kelet-Afrikában, ahol úttörő kezdeményezéseinek révén Kenyában, Ugandában és Tanzániában segítenek, hiánypótló programokkal nagyvárosi nyomortelepeken, iskolákban a tiszta víz és elérhető higiéné megteremtésének céljából. De kisebb kezdeményezéseivel a Védegylet Egyesület, a Baptista Szeretetszolgálat, a Katolikus Karitász és mások is hozzájárultak az afrikaiak életének jobbításához. A magyar társadalmi szervezetek, felsőoktatási intézmények munkájának eredményeképpen ma Magyarország megbecsülésnek örvend a szubszaharai térségben, és ezen belül Tanzániában is.

A szerző az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány munkatársa.

Ez a támogatott tartalom az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány közreműködésével készült.