A greedflation egy olyan szójáték, amelyet a kapzsiság és az infláció szavak összevonásával alkottak meg, és arra a helyzetre utalva alkalmazzák, amikor a multinacionális vállalatok az emelkedő nyersanyagárakat csak ürügyként használják az árak és a haszonkulcsok korábban nem látott magasságokba emelésére. Magyarországon különösen feszítő volt az élelmiszerárak növekedése, és számos esetben hallhattuk azt, hogy a nagyobb élelmiszerláncok a pandémia utáni profitéhségüket kívánták csillapítani az utóbbi időszakban. Jelen rövid elemzés arra kíváncsi, hogy mennyire koncentrált a kereskedelmen belül az élelmiszer-kiskereskedelem, és egyáltalán volt-e lehetősége a láncoknak arra, hogy erőfölényüket közösen érvényesítsék a hazai piacokon.

A nemzetközi gazdasági sajtót és híreket olvasók viszonylag korán felkaphatták a fejüket azokra a hírekre, melyek a nagyvállalatok kapzsiságáról szóltak és amellett érveltek, hogy a 2020-as évek válságai kapcsán megjelenő nominális bérnövekedésből adódó nagyobb vásárlóerőt és a változó inflációs környezetet látva a nagyvállalatok áremelései nem minden esetben voltak megalapozottak. 

Idehaza is láthattuk ennek az érvnek a megjelenését, amikor a Magyar Nemzeti Bank a 2023 márciusában készített inflációs jelentésében ezt olvashattuk:

Az árak emelkedéséhez a vállalatok árazási gyakorlata is széles körben hozzájárult, ami a vállalati profitok jelentős emelkedésében is tetten érhető.

Az érvelés tehát az volt, hogy a vállalatok növekvő profitjának komoly szerepe volt az árak felfelé történő korrekciójában. Valójában sok esetben az történt, hogy a pandémia hónapjai alatt eltűnő profitot jóval hamarabb és nagyobb mértékben kívánták visszaszerezni, és a reálbérek számos európai országban történt növekedése erre jó alapot is adott. Miért is történhetett mindez így?

A multinacionális vállalatokról, de a kereskedelmi bankokról is tudjuk, hogy azok mindig kitöltik a rendelkezésre álló szabályozási keretet és mindig addig mennek el, ameddig arra a jogszabályalkotók lehetőséget adnak. Fontos ezen túl még annak megértése is, hogy milyen piacon versenyeznek a vállalatok, ugyanis egy oligopol piac más lehetőségeket kínál az árazásra, mint egy olyan, ahol tökéletes verseny van. Éppen ezért a KSH és a Trader Magazin rendelkezésre álló adatai segítségével arra voltunk kíváncsiak, hogy milyen koncentrációt mutat a hazai kiskereskedelmi élelmiszer- és ahhoz kapcsolódó termékek értékesítése. Abban az esetben, ha a piaci koncentráció magas, viszonylag könnyű az árakat (a kevés szereplőnek) befolyásolni, akkor azonban, ha alacsony a koncentráltság foka, az egyes szereplők inkább árelfogadóak (price taker), mint áralakítóak (price maker).

Ennek meghatározása egyszerű, hiszen a mutató az adott iparágban a legnagyobb vállalatok piaci részesedésének százalékos összegét jeleníti meg. Az arányszám mindig 0 és 100 százalék között mozog, az 50 százalék alatti mutató a tökéletes versenyt mutatja alacsony koncentráció mentén. Ökölszabály szerint oligopóliumról akkor beszélhetünk, ha piac öt legnagyobb vállalata a teljes piaci értékesítés több mint 60 százalékát adja. Ha egy vállalat koncentrációs rátája eléri a 100 százalékot, akkor iparági monopóliumról van szó.

Ezen kívül más módszere is van annak, hogy hogyan határozzuk meg az iparági koncentráció fokát. Ebből az egyik, talán legismertebb a négyvállalatos koncentrációs hányados (four firm concentration ratio). Ebben az esetben a négy legnagyobb piaci részesedéssel rendelkező vállalatot vesszük górcső alá, és azt vizsgáljuk, hogy hogyan alakul a piaci részesedésük. Abban az esetben, ha az iparágban A, B, C és D a legnagyobb vállalatok és a részesedésük rendre: 25, 20, 15 és 10 százalék, akkor a négy vállalatra jutó koncentrációs arány 70 százalék, amely oligopóliumra utal. Egyébként a mutatót négynél több vagy kevesebb versengő vállalatára is lehet alkalmazni. Ez a koncentrációs arány tehát az iparági verseny fokát jelzi és arról ad képet, hogy az iparág oligopolisztikus szerkezetet követ-e. További módszertani lehetőség az ún. Herfindahl–Hirschman-index (HHI), melynél valamennyi vállalat piaci részesedésének tudatában alakíthatunk ki egzakt képet. 

Ebben az esetben a piaci részesedést százalékra válthatjuk át, majd a számok négyzetre emelése után összegzésre van lehetőségünk. Tiszta monopóliumról akkor van szó, ha a HHI-mutató 10 ezret mutat, ha az nullához közelít, akkor tökéletes a verseny. De mit is jelentenek egészen pontosan ezek az elméleti piackategóriák és milyen jellemzőik vannak?

• Tökéletes verseny esetében számos vállalat van a piacon, és az általuk kínált termékek közel azonosak, nincs belépési korlát, és az egyes szereplők nem képesek befolyásolni az árakat, árelfogadóak. Az iparági koncentráció nullaközeli, és a HHI-mutató 100 alatt van. Tankönyvi példa a búza vagy éppen a kukorica piaca.
• Monopolisztikus verseny esetében sok szereplő van, az általuk kínált termékek azonban már megkülönböztetettek. Nincs belépési korlát, az egyes szereplőknek azonban már lehet némi hatása az árra. A koncentrációs ráta alacsony, és a HHI-mutató 101 és 999 között szóródik. Jó példa erre az esetre az élelmiszer- és a ruházati termékek piaca.
• Oligopólium esetében néhány vállalat van jelen és az általuk kínált termékek vagy homogének, vagy megkülönböztetettek. Már jelentkezik egy szerényebb belépési korlát, az árak alakításában az egyes szereplőknek pedig már komolyabb szerepe van. A koncentráció foka magas, a HHI-mutató pedig 1000 fölött jár. Ilyen például a számítógépes mikroprocesszorok piaca.
• Monopólium esetében egyetlenegy gyártó van, az általa legyártott terméknek pedig se versenytársa, se helyettesítője nincs. Az iparágba való belépési korlát magas, az árak tekintetében pedig vagy árszabályozás, vagy önkényesen kialakított ár valósul meg. A koncentráció foka 100 százalék, a HHI-mutató pedig 10 ezer. Klasszikus példa a helyi víz- és csatornaszolgáltató.

A fentiek tükrében adódhat a kérdés, hogy vajon mennyire lehet koncentrált a hazai élelmiszer-kiskereskedelem piaca. Az adatok elérhetősége megnyirbálja a módszertani mozgásteret, hiszen a legnagyobb szereplők piaci részesedése ismert, illetve meghatározható, a kisebb (egyéb) kategória túl sok szereplővel, összességében nagyobb százalékos részarányt képviselne. Ennek tükrében érdemes lehet a koncentrációs hányadhoz és a négyvállalatos koncentrációs hányadoshoz mint módszertani megközelítéshez fordulni.

Az alábbi ábra a legnagyobb élelmiszer- és élelmiszerjellegű vegyes kiskereskedelmi láncok forgalmi adatait tartalmazza 2013 és 2022 között. A KSH kiskereskedelmi eladási forgalmi adatai éves bontásban elérhetőek, azonban ezeknél számbavételre kerül a dohányáru, a gyógyszer és a gyógyászati cikk, a használt cikk és az üzemanyag is, melyeket ezek a láncok nem feltétlenül vagy egyáltalán nem értékesítenek, így a teljesebb kép kialakításához érdemes ezekkel korrigálni. Ennek megfelelően a korrigált élelmiszer- és élelmiszerjellegű vegyes kiskereskedelmi forgalom 2006-ban 5188 milliárd forint volt, míg 2022-ben 11 891 milliárd.

A koncentrációs hányad a tizenegy legnagyobb szereplőnél 2022-ben 55 százalék volt, de 2015-ben a 62 százalékot is elérte. Egyébként pedig a vizsgált időszakban a mérőszám 60 százalék környékén mozgott. Mivel az első 11 szereplő esetében kaptunk 60 százalékot, és nem a tankönyvi 5-nél, ezért azt a következtetést vonhatjuk le, hogy jelen van a piaci koncentráció az élelmiszeripari kiskereskedelemben, de oligopol helyzetről nem beszélhetünk.

A négyvállalatos koncentrációs hányados ugyancsak könnyen meghatározható, ugyanis a Trade Magazin 2013 és 2022 közötti gyűjtése és a KSH adatsora a következő összefüggésre mutat rá.

A négyvállalatos koncentrációs hányados 2013 és 2022 között ugyan rendre 30 százaléknál magasabb értéket ért el, de meg sem közelítette a vízválasztónak számító 50 vagy 60 százalékos szintet. Az elvégzett számítások tükrében azt a következtetést vonhatjuk le, hogy ugyan jelen van egy jól azonosítható nagyobb koncentráltság a hazai élelmiszer- és élelmiszerjellegű vegyes kiskereskedelmi forgalmat bonyolító üzletláncok esetében, azonban ezen koncentráltsági fok kevésbé ad lehetőséget arra, hogy az árak együttes befolyásolása megvalósulhasson.

Fontos lehet még azt is hangsúlyozni, hogy a piaci verseny erősítése és a koncentráció fokának enyhítése nagyobb árversenyt eredményez, ezért szükséges lehet olyan kormányzati intézkedéseket hozni, melyek képesek még nagyobb lendületet vinni a piaci folyamatokba. Erre lehet példa további szereplők bevonása, a már bevezetett online ár-összehasonlító rendszer továbbfejlesztése, amely átláthatóvá teszi a szereplők árképzését.

A szerző az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány munkatársa.

Ez a támogatott tartalom az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány közreműködésével készült.

Kövesse az Indexet Facebookon is!

Követem!