Az orosz–ukrán háború kitörése óta Kína és Oroszország gazdasági köteléke megerősödött, amely nyugati szemszögből egy nemkívánatos együttműködésnek tudható be. A gazdasági kapcsolatok intenzitásának növekedése főként annak köszönhető, hogy Oroszország az európai elzártságot követően az új piacok és a meglévők bővítése felé fordult, amelyben Kína megfelelő partnernek bizonyult. Kína a tavalyi évben rekordösszegben, 190 milliárd dollár értékben folytatott kereskedelmet Oroszországgal, szemben a 2021-es 140 milliárd dollárral. A kiszolgáltatott gazdasági helyzetnek köszönhetően Kína könnyedén tudta érvényesíteni saját érdekeit, amellett, hogy piaci áron alul szerezte be a gazdasági működéséhez szükséges energiahordozókat. Ez azonban szembemegy az Európai Unió azon törekvésével, hogy megfossza Moszkvát ezektől a bevételektől. Ennek köszönhetően a kialakult helyzet könnyedén rányomhatja a bélyegét a kínai–európai kereskedelmi kapcsolatokra, amelyek az elmúlt években jócskán kibővültek.

Kína mint az unió partnere

Az Európai Unió és Kína közötti kereskedelmi forgalom az utóbbi években tovább bővült, azonban ez leginkább a kínai import növekedésének köszönhető. Tavaly Kína volt a legkiemelkedőbb partner az európai import tekintetében, a beszerzett javak közel 21 százaléka onnan származott, míg az európai kivitel 9 százaléka került az ázsiai országba. Ugyanakkor fontos kiemelni, hogy míg az árukereskedelem volumenének változása is Kína javát szolgálta, az egyenleg drasztikus csökkenését a szénhidrogének árának emelkedése hajtotta. A tavaly kialakult energiaválság az olaj- és gázimport költségeinek emelkedését hozta magával, ami párosult egyes európai gyártók (különösen a vegyiparban) Kínába történő gyors áttelepülésével, valamint az európai termékek versenyképességének csökkenésével.

A két gazdaság közötti kapcsolatot tovább mélyíti a külföldi tőkebefektetések (FDI) mértéke, azonban ezek a befektetések a Rhodium Csoport elemzése szerint már nyolcéves mélypontra süllyedtek. Ennek fő okaként tudható be a koronavírus-járvány miatti kínai elszigeteltség, illetve az ukrajnai háború által kialakult geopolitikai kockázat, amely gyengíti a befektetői hangulatot az európai régióba. Ezek a kínai FDI-projektek 2022-ben 23 százalékkal, a vállalatokat érintő fúziós, illetve felvásárlási (M&A) tevékenységek pedig 21 százalékkal estek vissza 2021-hez képest. Ugyanakkor a zöldmezős beruházások – az elektromos járművekhez kapcsolódó akkumulátorgyáraknak köszönhetően – 53 százalékkal növekedtek a tavalyi évben 2021-hez képest. Ennek köszönhetően az FDI-projektek összege 2008 óta először haladta meg az M&A tevékenységek értékét. A beruházások 88 százaléka négy országban összpontosult: Németországban, Franciaországban, az Egyesült Királyságban és Magyarországon.

Azonban az európai kormányok fokozzák a kínai befektetések ellenőrzését, és fontolóra veszik különböző kereskedelmi korlátok a bevezetését. A kialakuló viták középpontjában a kereskedelmi egyensúlyhiány, az emberi jogok kérdése, a technológiai versenyképesség, illetve a politikai feszültség áll. Ugyanakkor vannak olyan területek, ahol mindkét fél együttműködése jelentős potenciállal rendelkezik, például az infrastruktúra fejlesztése és az innováció terén. Hazánk ellenzi az európai–kínai gazdasági együttműködés szétvágását. Magyarország földrajzi elhelyezkedésének köszönhetően stratégiailag fontos szerepet játszik az Európai Unió és Kína közötti gazdasági kapcsolatokban, amit jól mutat, hogy a tavalyi évben a Kínából érkező import értéke meghaladta a 12 milliárd eurót, amely a tizedik legmagasabb érték volt az unióban.

Kialakulóban van a vita

Ursula Von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke idén már több alkalommal is folyatott megbeszélést a kínai elnökkel. A legutóbbi pekingi megbeszélést követően a Bizottság elnöke kijelentette, hogy az Európai Unió és Kína közötti kereskedelmi kapcsolatok egyre kevésbé kiegyensúlyozottak, míg a kínai elnök inkább a gazdasági együttműködésre helyezte a hangsúlyt a találkozót követő sajtótájékoztatón.

Az Európai Bizottság attól tart, hogy Kína a bőséges állami támogatással tisztességtelenül olcsó járműveket gyárt, amelyek olyan sebességgel és mértékben árasztják el az unió piacát, hogy veszélyeztetik az EU saját elektromosautó-gyártását. Az idei vita hasonló a 2012–2013-as napelemek és távközlési berendezések problémájához, amikor az Európai Unió dömpingellenes és szubvencióellenes intézkedéseket hozott Kínával szemben, melynek köszönhetően Brüsszel és Peking a kereskedelmi háború szélére sodródott. Emmanuel Macron francia elnök egy májusi beszédében úgy érvelt, hogy az EU-nak nem szabad hagynia, hogy Kína ugyanúgy győzedelmeskedjen az autóiparban, mint a napelemek esetében. Ugyanakkor az európai autógyártást nagymértékben hajtó Németország több tisztviselője is úgy véli, hogy a pekingi megtorlás árthat a Kínába irányuló exportőröknek, és megnehezítheti az ott nagy beruházásokat végrehajtó európai vállalatok életét.

Az Euractiv – amely egy EU politikára specializálódott hírportál – júniusi jelentésében kiemelte, hogy az Egyesült Államok és Kína közötti feszültség növekedésével az Unió célja, hogy megtalálja az egyensúlyt a gazdasági érdekek, a geopolitikai lojalitás és az értékek közt, azonban az európai stratégia inkább az amerikai kötődést és a Kínától való eltávolodást testesíti meg. Az unió által nemrégiben előterjesztett gazdaságbiztonság stratégiai jelentése kiemeli azt a célt, hogy a blokk csökkentse a harmadik országtól való függőségét a kulcsfontosságú ágazatokban, amiben Kína pontosan nem szerepel megnevezve, azonban az Euroactiv jelentése szerint tisztán az egyik fő célpontja az előterjesztett jelentésnek. Az előterjesztés a külföldi befektetések átvilágításáról szóló rendelet felülvizsgálatát, az exportellenőrzés új megközelítését, valamint a kimenő befektetésekkel kapcsolatos kezdeményezéseket foglalja magában. Ugyanakkor az Euroactiv szerint míg az európai döntéshozók szigorítják a Kínával szembeni retorikát, az európai vállalkozások továbbra is üdvözlik a kínai befektetéseket.

Ha nem Kína, akkor ki?

A kínai kereskedelmi kapcsolatok romlásával az Európai Uniónak helyettesítő piacra/piacokra lenne szüksége. Itt szóba jöhetnek más feltörekvő piacok, mint például India, Brazília – vagy akár az amerikai kapcsolatok további elmélyítése, azonban ez hasonlóan szembemenne azzal a gazdaságbiztonsági stratégiával, amely a függőségek csökkentését célozza a kulcsfontosságú ágazatokban, amellett, hogy infrastrukturális kérdéseket is felvetne. Elég belegondolni abba, hogy az orosz–ukrán háborút követően az addig biztos és olcsó orosz energiaforrások hiánya milyen mértékű emelkedést eredményezett a nyersanyagok piacán. Ezáltal példaként szolgálhat, hogy egy működő piac rohamos mértékű leépítése milyen mértékű kínálati hiányt eredményezhet, ami leginkább a fogyasztói árak növekedéséhez vezethet.

Másik megoldást jelenthet az unió belső piacának erősítése és az önfenntartó termelés ösztönzése, azonban érdemes látni, hogy például a kínai gazdaság számos nyersanyag kitermelésében komparatív előnnyel rendelkezik az európai gazdasághoz képest. Ezáltal az önfenntartó termelés várhatóan szintén az árak emelkedését okozná. Hazánk elsősorban a gazdasági együttműködések megerősítésére fókuszál, ezáltal enyhítve a gazdaságok közötti feszültséget. Ugyanakkor ez nemcsak a kínai, hanem az amerikai kapcsolatok megerősítését is célozza, amely egy irányadó példaként mutathat az unió tagállamainak.

A szerző az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány munkatársa.

Ez a támogatott tartalom az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány közreműködésével készült.

Kövesse az Indexet Facebookon is!

Követem!