Index Vakbarát Hírportál

Az atomenergia gyorsíthatja fel a tiszta energiára való átállást

2023.10.27. 14:52
Az elmúlt évtizedekben egyre fontosabb kérdéssé vált a tiszta energiára való átállás, ezt a törekvést az utóbbi évek energiaválsága tovább erősítette. A szél- és napenergia az energiaátmenet kiemelt eszközeivé váltak, miközben gyakorlati működésük az eddigiekben korlátozott eredményeket hoz. Ugyanakkor 2022-ben az Európai Unió tiszta energiaforrássá nyilvánította az atomenergiát és a földgázt. Ez a fordulat ráirányította a figyelmet azokra az érvekre, amelyek a nukleáris energia technológiaváltásban betöltött kulcsszerepét támasztják alá.

Az energetikai átállás történetének áttekintése segíthet a jövőre vonatkozó tanulságok azonosításában. Amennyiben történelmi perspektívából szemléljük az energiahordozók elterjedését, azt látjuk, hogy az 1800-as évekig lényegében a biomassza (fa, száraz levelek, illetve a faszén) volt a legelterjedtebb fűtőanyag, az állati és szélenergiát használták a közlekedésben. Emellett még a szél- és a vízenergia játszott szerepet például az élelmiszer- és a textiliparban, a malmok működtetésén keresztül. A szén a 19. században kezdett terjedni, ezt követte a többi fosszilis energiahordozó. Az 1900-as évek eleje jelentett újabb fordulatot, amikor a biomassza hasonló mennyiségű energiát termelt, mint az összes többi fosszilis energiahordozó (5050 százalék), ami a korszakban még leginkább a szenet jelentette. Az atomenergia a 2000-es évek elején érte el a legnagyobb arányt az energiatermelésben, 6 százaléknyit, amely 2021-re 4 százalékra esett vissza. Eközben a megújuló energiaforrások aránya a 2000-es évek elején jellemző 7 százalékról 20 év alatt 13 százalékra emelkedett globálisan. A fosszilis energiahordozók aránya pedig a 2000-es évekre elérte a 77 százalékot, 2021-re arányuk nem változott, csupán részesedésük rendeződött át. A kőolaj csökkenő aránya ellenére is a 2020-as évtizedben a legnagyobb mértékben használt fosszilis tüzelőanyag volt, de közben a szén és a földgáz aránya is emelkedett.

A tiszta energiára való átállás felgyorsítása

Míg a szél- és napenergia az energiaváltás középpontjában áll, azok hatékonysága több korlátba ütközik. Termelésük változékony, a villamosenergia-termelés a nap folyamán ingadozik, mivel működésük a napfényen és a szélsebességen múlik. Hatékonyságuk eltérő a földrajzi helyzettől függően. Így a lehető legkedvezőbb energiatermelés érdekében a nap- és szélerőművek gyakran távol helyezkednek el azoktól a térségektől, amelyek kiszolgálására létrehozták azokat. Továbbá jelentős a szárazföldi lábnyomuk. Alacsony energiasűrűségük miatt a nap- és szélerőművek jellemzően nagy mennyiségű földet használnak villamosenergia-egységenként.

A nukleáris energia előnye, hogy a termelés kiszámítható.

Az atomerőművek közel háromszor olyan megbízhatóak, mint a szél- és naperőművek a kapacitási tényezők alapján.

Az atomreaktorok működés közben nem bocsátanak ki üvegházhatású gázokat, és e tekintetben ez a legtisztább villamosenergia-termelési mód. Továbbá az atomenergia a második legbiztonságosabb energiaforrás (a napenergia után) az egységnyi villamos energiára jutó halálesetek alapján. Emellett az energiabiztonság tényezői közül a megfizethetőség is jellemző a nukleáris energiára. Az atomerőművek költség-versenyképesek más forrásokkal, és az urán árának nagy változásai csak kis hatással vannak a működési költségekre. Ráadásul a nukleáris energia nagy hatékonysága miatt képes csökkenteni az energiafüggőséget.

Következésképpen az atomenergia alapvető fontosságú az éghajlati célok eléréséhez világszerte. Valójában az IEA (Nemzetközi Energiaügynökség) szerint a globális atomenergia-kapacitásnak 2050-re meg kell duplázódnia a nulla nettó kibocsátás elérése érdekében.

Az atomenergia nagyon hatékony módja az energiatermelésnek, ugyanakkor érdemes látni azt is, hogy több hátránya is van. Ilyenek például a termelt radioaktív hulladékok kezelése, a bonyolult biztonsági protokoll betartása, valamint ebből következően a gyakori karbantartási folyamatok ütemezése. Ugyanakkor a technológiai fejlesztések következtében az úgynevezett fúziós erőművek jelenthetik az áttörést, mivel lehetőséget teremtenek a szén-dioxid, valamint radioaktív hulladék nélküli energiatermelésre. A jövőre vonatkozó várakozások szerint a fúziós energiatermelés képes lehet a jelenlegi atomerőművek teljesítményének többszörösét produkálni. A hatékonyság növelése mellett kiemelt mértékben hozzásegítheti a kitűzött környezeti célok elérését.

Az atomenergia használata és elterjedése rendkívül eltérő az európai uniós tagállamok között. Az Eurostat adatai alapján 2021-ben az európai uniós tagállamok közül Franciaországban volt a legnagyobb az atomenergia részesedése a teljes rendelkezésre álló energián belül, 40,7 százalék, amelyet Svédország 24,7 százalékkal, Szlovákia 22,8 százalékkal követett, de Magyarország is a nagyobb részesedéssel rendelkező országok között volt 14,7 százalékkal. Érdemes arra is rámutatni, hogy egyes tagállamok, közöttük Franciaország és Magyarország tovább bővítik a kapacitásokat. Hazánk esetében hangsúlyozni szükséges azt is, hogy az energiahordozók diverzifikációjára, vagyis a több lábon állásra is nagy hangsúlyt fektet.



Rovatok