Ahogyan a fenti ábrán is látható, a népesség idősödése kifejezetten súlyosan érinti Európát, valamint Észak-Amerikát. Ázsia eredményei első látásra kedvezőbbnek tűnnek, ám hozzá kell tennünk, hogy a kontinens magasabb jövedelmű országait szintúgy komoly demográfiai problémák sújtják. Beszédes és egyben megdöbbentő, hogy a 2011-es évtől számítva Japánban több, felnőttek számára készült pelenkát adnak el, mint kisgyermekeknek valót. Értelemszerűen az idősödő társadalmi szerkezetű országok esetében a medián életkor is jóval magasabb, ideértve például Németországot és több másik nyugat-európai államot vagy a korábban említett Japánt.

A medián életkor az Egészségügyi Világszervezet (WHO) definíciója szerint két egyenlő részre osztja a népességet, azaz például Németország esetében megegyező számban képviseltetik magukat 47,8 évnél fiatalabbak, illetve ennél idősebbek. Az Európai Unió esetében ez a mutató 44,4 volt 2022 januárjában, miközben ugyanezen év során az EU népességének 21,1 százaléka 65 éves vagy ennél idősebb volt. De hogyan hathat mindez a foglalkoztatás, végső soron pedig az exporttevékenység és a fogyasztás alakulására?

Az egyes gazdaságok teljesítőképességét nagyban befolyásolja a munkaerő képzettségének szintje. Legalább ennyire kardinális kérdés, hogy a munkavállalók képességei milyen mértékben fejleszthetők, adaptálhatók az új kihívásokhoz. Andrey Stoyanov és Ke Gu 2018-as tanulmánya szerint az idősebb társadalmakban a cégek csak nagyon nehezen képesek olyan alkalmazottakra szert tenni, akik naprakész tudással rendelkeznek, és lépést tudnak tartani a legújabb technológiai trendekkel. A szerzőpáros úgy véli, hogy az idősebbek kisebb valószínűséggel vagy legalábbis nehézkesebben sajátítanak el új, az eredményes és produktív munkavégzéshez elengedhetetlen képességeket.

Negatív korreláció áll tehát fenn az idősödés és az úgynevezett munkahelyi alkalmazkodási képesség (adaptability skill) fejlődése között. Ezen megállapítás alátámasztására több tanulmány alapján a következőket mondhatjuk:

1. Az idősek általában nehezebben fogadnak el olyan információkat és tudást, amelyek nem illeszkednek bele korábban rögzült világképükbe,
2. ebből következően pedig munkavégzésük során elsősorban a már korábban megszerzett tapasztalataikra építenek.
3. A digitalizáció különösen nagy kihívást jelent számukra; a technológiai vívmányok sok esetben váltanak ki stresszt és diszkomfortérzetet.
4. Továbbá bizonyított tény, hogy a kor előrehaladtával az emberek mentális értelemben vett rugalmassága csökken, így minél többet tapasztalt valaki, annál kevésbé fogékony új ismeretek elsajátítására.

Végeredményben tehát az idős munkavállalók alkalmazkodási képessége alacsonyabb, mint a fiatalabbaké, mindez pedig közvetlenül az úgynevezett komparatív előnyök elveszítéséhez vezet a gazdaság számára. Ugyanis a XXI. század derekán a nemzetgazdaságok nagyfokú alkalmazkodási képessége egyre hangsúlyosabbá válik, és komoly versenyképességi tényező lehet. Ahhoz, hogy ezt az alkalmazkodást és a komparatív előnyök megközelítését teljes egészében átláthassuk, a Heckscher–Ohlin-modellt hívjuk segítségül.

A Heckscher–Ohlin-modell (vagy csak szimplán HO-modell) egy olyan közgazdaságtani elmélet, amely azt feltételezi, hogy egy ország elsősorban azon javakat exportálja, amelyeket a leghatékonyabban és legnagyobb mennyiségben képes megtermelni. Segítségével a gyakorlatban két ország bilaterális kereskedelmének egyensúlyát szokás vizsgálni. A HO-modell logikája alapján a kétoldalú kereskedelmet a termelési tényezők (munka, természeti erőforrások, tőkejavak, technológia stb.) relatív kínálata határozza meg. Mindebből arra a következtetésre juthatunk, hogy a munkaerő képzettségi szintje és adaptálódási készsége is szignifikáns befolyásolási tényezőnek számít. Így az idősebb társadalmak kedvezőtlen helyzetbe kerülnek, elveszítik az alapvetően optimális körülményeikből fakadó komparatív előnyeiket a fiatalabbakkal szemben. A komparatív előny kifejezés egyébként David Ricardo angol közgazdászhoz köthető, és a nemzetközi kereskedelem vonatkozásában azt jelenti, hogy az ország egy adott terméket olcsóbban képes előállítani, mint egy másik.

Logikus módon azt feltételezhetjük, hogy az idősödő demográfiai szerkezettel rendelkező országok exportértékesítéséből egyre inkább kiszorulnak azon iparágak, amelyek magas alkalmazkodási képességet követelnek meg dolgozóiktól. Az érme másik oldalán pedig a fiatalabb társadalmi összetételű országok exportértékesítése ezen ágazatokban magasabb. A feltárt hipotézisek bizonyítására Stoyanov és Gu széles körű vizsgálatot folytatott le, amely során az egyes társadalmak tagjait kilenc darab, egyenként öt évet felölelő osztályközös szélességű csoportra osztott. Arra jutottak, hogy

Az idősödő populáció erőteljes befolyásoló hatást fejt ki a gazdaság és a külkereskedelem működésére. Ezzel együtt azt mondhatjuk, hogy a témát taglaló szakirodalom mennyisége – a kérdéskör vitathatatlan relevanciájának dacára – meglepően szegényes. Akad azonban még néhány szempont a fogyasztás átalakulásával kapcsolatosan, amit érdemes lehet szemügyre vennünk. A Modigliani és munkatársai által az 1950-es évek elején felvázolt „életciklusmodell” (life cycle model) szerint az egyes személyek fogyasztási és megtakarítási szokásai koruk és jövedelemszintjük függvényében folyamatosan változnak. A fiatalabbak gyakran kölcsönöket vesznek fel életkörülményeik javítására, a középkorú korosztályra inkább a megtakarítás jellemző, míg az idősebbek elköltik felhalmozott vagyonukat.

A modell logikája alapján amennyiben egy társadalomban növekszik az idősek aránya, úgy a megtakarítási hajlandóság csökken, az aggregált fogyasztás pedig nő. A felvázolt tézist az Egyesült Államokban és Norvégiában elvégzett kutatások egyaránt alátámasztják: a középkorúak – relatíve magasabb jövedelemszintjeik dacára – érzékelhetően kevesebbet fogyasztanak, mint fiatalabb honfitársaik. Michael Kuhn és Klaus Prettner rávilágít egy másik fontos összefüggésre. Az úgynevezett „generációs fluktuációs hatás” (generational turnover effect) negatívan befolyásolja az aggregált fogyasztás alakulását. Ebben az esetben azt feltételezzük, hogy a jobb anyagi lehetőségekkel rendelkező idősebb korosztály tagjai haláluk után kiesnek a fogyasztási bázisból, miközben a fiatalabb korosztály tagjainak száma bővül. Ugyanakkor a fiatalabbak anyagi helyzete sokkalta korlátozottabb, következésképpen csökken az aggregált fogyasztás. Persze egyes esetekben előfordulhat az is, hogy a fiatalabb generációk fogyasztása vagyonöröklés következtében hirtelen megugrik. Ez a megállapítás némiképpen árnyalja a fluktuációs hatás elméletét, ám annak tézisei ettől függetlenül a legtöbb alkalommal helytállónak bizonyulnak. Kuhn és Prettner következtetései alapján egyébként a gazdasági gyarapodás úgy tartható fenn a leghatékonyabban, ha a várható élettartam és a születési számok egyidejűleg növekszenek. Ebben az esetben a fluktuációs hatás káros következményei is csökkenthetők.

Ami Magyarország korcsoportok szerinti összetételét illeti, az elmúlt évek adatait az alábbi ábra szemlélteti.

Azt láthatjuk, hogy a 2015-től 2022-ig tartó időszakban a 65 évesek vagy annál idősebbek aránya 2 százalékkal növekedett, a 15–64 éveseké pedig ugyanennyivel csökkent, miközben a 15 év alattiak aránya gyakorlatilag nem módosult. Mindez arra utal, hogy a hazai exportszerkezet hosszabb távon rugalmatlanabbá válhat.

Előrejelzések alapján 2030-ra ugyanezen adat 44,1 év körüli eredményt mutat majd.

A magyar népesség évtizedek óta természetes fogyásban van. Ugyanakkor azt is meg kell említenünk, hogy a magyar kormány kiemelt prioritásként kezeli a családpolitika kérdéseit, mindez pedig a ráfordított források emelkedő mennyiségében is megmutatkozik. A 2023-as költségvetésben immár 3230 milliárd forintot szántak a különböző, családpolitikával kapcsolatos intézkedésekre, mint amilyen például az otthonteremtési, illetve a babaváró támogatás. A felfokozott ráfordítások nyomán a teljes termelékenységi arányszám a 2011-es év óta növekszik, 2021-re pedig elérte a 1,59-et. Ez a mutató tulajdonképpen azt jelzi, hogy egy nő élete során hány gyermeket szülne az adott év kor szerinti születési gyakorisága mellett. Végezetül fontos kiemelnünk, hogy a munkaalapú juttatások aránya a 2010-ben mért 24 százalékról jelentős mértékben, 80 százalékra nőtt 2022-re. Ezáltal az egyes családtámogatási elemek lehívása is munkához kötötté vált mostanra.

Kövesse az Indexet Facebookon is!

Követem!