Index Vakbarát Hírportál

Átalakuló globális befektetések: fókuszban a fenntarthatóság

2024.06.09. 10:46
Az ENSZ Kereskedelmi és Fejlesztési Bizottsága (UNCTAD) alig egy hónapja mutatta be „Globális gazdasági törésvonalak és a befektetési minták változása” címen megjelent jelentését. A beszámoló elsődlegesen a külföldi közvetlentőke-befektetés (FDI) összetett helyzetét vizsgálja az elmúlt húsz év, valamint az utóbbi néhány év főként gazdasági-geopolitikai változásainak fényében. A 10 pontban összefoglalt főbb átalakulási pontok mellett az UNCTAD jelentése a globális értékláncok (GVC) trendjeinek, a világkereskedelem változásának, a fenntarthatóság és fejlesztés szükségességének részleteire is rávilágít. Az alábbiakban röviden összefoglaltuk a beszámoló főbb gondolatait, valamint azokat a hosszú távon is meghatározó trendeket, amelyek prioritást élveznek az FDI esetében is.

Az elmúlt húsz év mérlege

Az átalakuló globalizációs hatások következményeként az elmúlt 20 év során számos hatás befolyásolta a megszokott FDI-trendeket, -mintákat. Jelenleg három olyan területet láthatunk, ahol szembetűnő változás történt a külföldi tőkebefektetések korábbi rendszeréhez képest. Először is, az FDI, ezzel együtt pedig a globális értékláncok növekedése elvált a korábban szorosan kapcsolódó GDP- és világkereskedelmi növekedési mutatók pályájától. Másodszor, a beruházási ágazatok közül egyre nagyobb szakadék alakul ki a feldolgozóipari és a szolgáltatási szektorok között. Végül, a Kínában tapasztalható FDI-beruházási minták nem mutatnak hasonlóságot a világ más részén megvalósuló külföldi tőkebefektetésekkel.

Azok a geopolitikai, valamint világpolitikai események, amelyek az elmúlt két évtizedben lezajlottak, meghatározónak bizonyultak ezen jelenség kialakulásánál is. Elsősorban bizonytalanság jellemzi a mai befektetési környezetek nagy részét, egyre inkább a hely határozza meg a befektetés módját és minőségét, csak időnként kap prioritást a gazdasági megfontolás.

Ugyancsak jelentősen megváltoztatta az FDI célterületeit és magát a befektetés módját a fenntarthatósági célok elterjedése, térnyerése. Új lehetőségek nyíltak meg az ipari fejlődés számára, hangsúlyozva a környezetvédelmi technológiák további kihasználását. Mindazonáltal ezek az új lehetőségek nem elegendőek ahhoz, hogy a növekedést más ipari ágazatokban is erősítsék, így főként egy-egy szektorban figyelhető meg az új technológiák ilyen jellegű alkalmazása. Ezek az ágazati és földrajzi eltolódások elsősorban a nagyobb, fejlettebb gazdasággal rendelkező országok számára jelentenek befektetési potenciált. Mindez az FDI típusú befektetések hasznosítására irányuló hagyományos stratégiák újragondolását is előrevetíti – az inkluzív és fenntartható fejlődés érdekében. AZ UNCTAD által kiadott jelentés 10 pontban határozza meg a változásokat, amelyeket az elmúlt 20 év tapasztalataiból fogalmaztak meg.

Az UNCTAD jelentésének összefoglalása

Hosszú távú stagnálás az FDI-befektetések esetében – 2010 óta a globális tőkebefektetések területén egy lassulás figyelhető meg, valamint az a jelenség, amelyben az FDI nem tart lépést a GDP-vel és a GVC-kel (Global Value Chains – globális értékláncok).

Növekszik a szolgáltatási ágazat súlya – Az ágazati különbségek főként a feldolgozóipar és a szolgáltatások közötti szakadék mélyülésével figyelhető meg. Míg a szolgáltatások határokon átnyúló befektetései folyamatos növekedést mutatnak, addig a feldolgozóiparba áramló FDI mennyisége fokozatosan zsugorodik. Magyarország esetében a tendencia inkább ellentétes: az MNB adatközlése alapján a feldolgozóiparba beáramló FDI-befektetési állomány az utóbbi években folyamatos növekedést mutat, míg a szolgáltatási szektorba áramló külfölditőke-állomány zsugorodik. Jelenleg egyfajta kiegyenlítődés figyelhető meg, 2022-ben közel azonos volt mindkét csoportban a befektetési állomány mértéke.

Deglobalizálódó gyártási folyamatok – A szolgáltatások növekedésének ellenére a feldolgozóipari tevékenység továbbra is magas, viszont csökkent a nemzetközi komponens, ami a deglobalizáció tendenciájára utal. Ennek lényege, hogy a beszállítói láncok lerövidülnek, tehát például a chipeket nem a Távol-Keletről hanem európai vagy amerikai országokból szerzik be, vagy az élelmiszereket nem több tízezer kilométerről, hanem közelebbről szállítják a boltok polcaira. A jelenség főként a Covid–19-járvány hatására erősödött fel. Európában ez a jelenség még erőteljesebben vehető észre, mint más kontinenseken. Egyre több olyan gyártási központ jön létre, amely az európai kereslet számára közvetlenül tudja a termékeket rövid határidővel, kis távolságokon belül leszállítani. A koronavírus-járvány, valamint az orosz–ukrán háború számos esetben bizonyította az ellátási láncok törékenységét, így a gazdasági szereplők lokálisabb piacok felé igyekeznek fordulni.

Növekvő mosolygörbevégek – A hozzáadott érték megoszlását szemléltető görbe már a kilencvenes évek közepe óta képes kimutatni, hogy a csupán gyártási feladatokat ellátó szereplők részesedése a hozzáadott értékből fokozatosan csökken. Ennek számos oka lehet, többek között a gyártási tevékenységek termelékenységnövekedése, a folyamatos, gyártóktól elvárt költségcsökkentés. A határokon átnyúló befektetések középről a mosolygörbe két végpontja felé húzódnak el egyre jobban, főként az üzleti és IKT-szolgáltatások, marketingszolgáltatások irányába.

Ágazati minták konvergenciája a régiók között – A szolgáltatási szektor bővülése, valamint az ide áramló FDI növekedése következtében a fejlett és fejlődő régiók közötti hagyományos ágazati különbségek egyre inkább elmosódnak.

Csökkenő FDI-szerep Kínában – Az FDI regionális kiegyensúlyozottságát nagymértékben befolyásolja a tény, amely szerint a Kínában áramló zöldmezős FDI mennyisége folyamatos csökkenést jelez. Ennek ellenére az ázsiai ország továbbra is meghatározó tőkekihelyezői pozíciót foglal el globálisan a gyártásban és kereskedelemben, ami elsősorban a globális termelési modell átalakulását jelzi.

Instabil befektetési kapcsolatok – A korábban már említett geopolitikai és világpolitikai események folyamatos hatással vannak a befektetési kapcsolatokra, jellemzően negatívan hatnak rájuk. Ezek instabilitása korlátozza a fejlődő országoknak azt a képességét, hogy stratégiailag kihasználják a beruházási minták változásaiból adódó előnyöket, diverzifikációs lehetőségeket.

FDI a geopolitikai törésvonalak mentén – A geopolitikai helyzetből adódó különbségek törésvonalakat hoznak létre az FDI-befektetésekben, így a geopolitikailag távoli országok között csökkennek az FDI-kihelyezések. Mindez rávilágít a befektetők telephelyválasztásra gyakorolt hatására, amely háttérbe szorítja az FDI hagyományos meghatározó tényezőit.

A fenntarthatóság szükségessége az új FDI-ágazatok hajtóereje – A szolgáltatások mellett már hosszú ideje a legtöbb FDI a fenntartható fejlődési ágazatokba csoportosul. 2010 óta folyamatos növekedést mutat a határokon átnyúló zöldmezős projektek száma a környezettechnológiai ágazatok teljes értékláncában.

Az FDI-befektetések fokozódó koncentrációja és a fejlődő országok marginalizálódása – A különböző globális problémák közepette a zöldmezős FDI-ok aránya csökken a kisebb fejlődő országokban és a legkevésbé fejlett országokban. Ez a trend súlyosbítja marginalizálódásukat és kiszolgáltatottságukat, mivel az FDI-befektetések egyre inkább a fejlett és feltörekvő gazdaságokban áramlanak.

A jelentés számos fontos kérdésre rávilágít, amelyek a következő években meghatározóak lehetnek. Ilyen a geopolitikai törésvonalak gazdasági hatása, valamint a legkevésbé fejlett országok felzárkóztatásának szükségessége is. A nagyvállalatok részéről a következő időszak feladatai közé az áttelepítés és az ellátási láncok diverzifikálása tartozik majd. Utóbbi nyújthat lehetőséget a fejlődő országok számára, hiszen ezáltal alternatív vagy kiegészítő gyártási központokká válhatnak, ami további befektetőket vonzhat a térségbe. Mindehhez szükséges az érintett országok részéről az infrastrukturális és gazdasági háttér kiépítése, kereskedelmi megállapodásaik kiszélesítése és gazdasági szervezetekben való tagság. Egyes esetekben már történtek olyan változtatások, amelyek igazodnak a megváltozott trendekhez, így például néhány nyugat- ázsiai és észak-afrikai ország módosított korábbi iparpolitikáján. Képzett munkaerejük mellett alacsony bérköltségekkel, stabil gazdasági környezettel és vállalkozásbarát szabályozási keretek létrehozásával a külföldi befektetések vonzása eredményesnek bizonyult esetükben. Az ellátási láncok diverzifikálása során elsődlegessé válik a helyi beszállítók és iparágak támogatása, fejlesztése. A továbbiakban az ipari és beruházáspolitikai döntések meghozatala során mérlegelni szükséges a rugalmasság fenntartásának lehetőségeit, mind a szakpolitikai eszközök, mind a beruházási politika területein.



Rovatok