A közgazdasági kifejezések között a gazdasági semlegesség (angolul economic neutrality) fogalma ugyan kevésbé fordul elő, ennek ellentéte, a gazdasági függőség (a dependencia és az interdependencia) azonban már egészen „bejáratott” terminus. Először is érdemes rámutatni arra a tényre, hogy a nemzetközi gazdaságtanban a „függőség” olyan helyzetre utal, amelyben a kevésbé fejlett vagy periférikus nemzetek gazdasági növekedés, technológia, beruházás és kereskedelem tekintetében nagymértékben függenek a fejlettebb centrumországoktól. Immanuel Wallerstein volt az, aki a világrendszer-elméletében rámutatott a centrum–periféria viszonyrendszerre. Érvelése az volt, hogy térbeli egyenlőtlenségi viszonyok alakulnak ki, amelyek megjelennek helyzeti (földrajzi), fejlettségi (gazdasági), hatalmi (társadalmi) vonatkozásokban. A centrum minden esetben dominálja a perifériát, illetve a centrum és a periféria között lebegő félperifériát is.

A gazdasági függőség fogalma kiemelt szerepet játszik a függőségi elméletben, amely a 20. század közepén alakult ki a modernizációs elméletek kritikájaként, amelyek azt sugallták, hogy minden nemzet ugyanazt a fejlődési utat követheti, mint a nyugati iparosodott országok. Azóta kiderült, hogy ez nem teljesen van így. Ráadásul számos olyan esetet láthatunk, hogy éppen a liberalizált kereskedelem által nyújtott lehetőségek ágyaztak meg egyoldalú függőségeknek.

Ilyen eset volt például a kelet-közép-európai országok orosz energiahordozóktól való függősége, Brazília egyoldalú szójaexportja Kína irányába, néhány közép-ázsiai ország hazautalásoktól való függése Oroszország kapcsán, Banglades kitettsége a textilexportban, vagy éppen az afrikai országok nyersanyagfüggősége a felvevőpiacok és a volt gyarmattartók tekintetében. Nem mehetünk el továbbá amellett sem, hogy a világ chipgyártása 75–90 százalékban Ázsiában koncentrálódik, és a fejlett világ döntő része egyoldalúan függ a félvezetők exportőreitől.

A gazdasági függőségek legtipikusabb területei a következők: egyenlőtlen gazdasági kapcsolatok, strukturális egyenlőtlenségek, külső sokkok, fejlettségbeli megkésettség. A függőségi elmélet gyakran megkérdőjelezi a szabadpiaci elveket, és a fejlett gazdaságoktól való függőség csökkentése érdekében a semlegességet, az önállóságot, az importhelyettesítő iparosítást (ISI) és a gazdasági diverzifikációt ösztönző politikákat támogatja. Annál is inkább, mert függőségi elméletek feltevései szerint

Mindezt már évtizedekkel ezelőtt végzett elemzések is kimutatták, amikor azonosították a negatív hatásokat a beruházási függőség esetében (Globalet – Diamond, 1979).

Új erőközpontok rajzolódnak ki

Hosszú évtizedekig a nyugati, már fejlett világ jelentette a gazdasági, pénzügyi, piaci, technológiai és ideológiai centrumot, a világgazdaság átalakulása eredményeképpen azonban ma már az erőközpontok között találjuk azt az Ázsiát is (leginkább Kínával az élen), ahol hatalmas népesedési, technológiai, pénzügyi és piaci potenciál kezd kirajzolódni. Ilyen értelemben véve a világgazdaság nagyon hamar többcentrumúvá válhat, ahol átrendeződhetnek a gazdasági, hatalmi, és pénzügyi erőviszonyok is. Ennek az egyik leglátványosabb magyarázata az alábbi vonaldiagram segítségével jeleníthető meg.

A 2020 utáni években a kínai gazdaság összteljesítménye beérte az EU-ét, ezért nem túlzás egy olyan új világrend körvonalat megalkotni, ahol a korábbi, jellemzően egycentrumú (nyugati centrumországok és erőközpontok) mellett új szereplő(k) jelenik/jelennek meg: Kína. A következő sematikus térkép olyan gazdasági erőközpontokat mutat, amelyek gazdasági, társadalmi, hatalmi és többek között technológiai értelemben dominanciára lesznek képesek a félperiféria és a periféria országaival szemben.

Már most is jól körvonalazható, hogy az egyébként korábban csak leginkább Nyugat-Európától függő és félperifériának számító kelet-közép-európai régió is egyre inkább egy másik függő helyzetben találhatja magát. A blokkosodás és az új világgazdasági orientálódás egészen sok nyitott gazdaságot új kihívások elé állít, melyekben helyt állni egészen nehéz feladat. Az biztos, hogy az alkalmazkodás és a gazdasági rugalmasság (angolul economic resilience) nagyon fontos hívószó marad a következő években is. A gazdasági sebezhetőségről szóló tanulmányok többsége empirikus bizonyítékkal szolgál arra, hogy a kis nyitott gazdaságokat, különösen a szigetországokat általában a gazdasági nyitottság és az exportkoncentráció magas foka jellemzi. Ezek a tényezők az exogén (külső) sokkoknak való kitettséghez, azaz a gazdasági sebezhetőséghez vezetnek, ami a gazdasági fejlődés szempontjából hátrányos lehet, mivel a növekedési folyamat kockázati elemeit jelentősen felnagyítja (Cordina, 2004). Különböző tanulmányokból az is jól látható, hogy egy ország külső sokkoknak való kitettsége számos eredendő gazdasági jellemzőből fakad. Ezek között értjük a gazdasági nyitottság magasabb fokát, az exportkoncentrációt és a stratégiai importtól való függőséget.

A gazdasági nyitottság kockázata

A gazdasági nyitottságot a nemzetközi kereskedelem (export, import, vagy export és import) és a GDP arányaként mérhetjük.

A nyitottságot az ország belső piacának mérete, amely egyébként befolyásolja az export/GDP-arányt, és az adott ország erőforrásainak nagysága határozza meg. Ez utóbbi azért fontos, mert sok erőforrással hatékonyan lehet megtermelni az összkereslet kielégítéséhez szükséges áru- és szolgáltatásmennyiséget, amely közvetlenül befolyásolja az import/GDP arányát. A viszonylag kis belső piaccal rendelkező országoknak kevés lehetőségük van arra, hogy komoly exporttevékenységet végezzenek, ráadásul a korlátozott természeti erőforrásokkal rendelkező országok általában nagymértékben függnek az importtól. Más olvasatban viszont a nemzetközi kereskedelemre való nyitottság erőforrás is lehet, mivel ez azt jelezheti, hogy egy ország sikeresen vesz részt a világpiacon.

A nemzetközi kereskedelemben való aktívabb részvétellel egy ország nagyobb mértékben teszi ki magát olyan sokkhatásoknak, amelyekre viszonylag kevés befolyása van. Még inkább feszítő probléma jelentkezik azonban akkor, ha az adott ország egyoldalú, és az export erős földrajzi koncentrációjával kapcsolódik a világkereskedelemhez. A sérülékenység csökkentését az exportált termékek és szolgáltatások szélesítésével és a földrajzi koncentráció csökkentésével lehet elérni.

Az export koncentrációjának problémái

Látható tehát, hogy jelentősek a kockázatok akkor, ha nem diverzifikált az export. Ez a feltétel is nagymértékben a gazdaság termelési alapjának eredendő jellemzőiből fakad, és azt tükrözi, hogy a kis méret korlátozza az ország exportjának diverzifikálási képességét. Az exportkoncentráció az UNCTAD áruforgalmi indexével mérhető, módszertanilag pedig exportkoncentráció mérésére egyrészt az úgynevezett Theil-indexet alkalmazzák, másrészt pedig a Herfindahl-Hirschman-indikátort. Bruckner (2023) tanulmánya az előbbit használja 2019 és 2021-es adatokkal, és arra a következtetésre jut, hogy a legalacsonyabb exportkoncentrációt mutató országok között Olaszországot, Törökországot, Németországot, Franciaországot és Kínát találjuk.

Az export koncentrációja kapcsán a legsérülékenyebb országok: Dél-Szudán, Mikronézia, Guinea-Bissau, Burkina Faso, Nauru vagy éppen Türkmenisztán.

A stratégiai importtól való függés kerülendő

A kitettséggel kapcsolatos érvelés egy másik aspektusa a stratégiai importtól való függőséggel kapcsolatos, mely a gazdaságot sokkhatásoknak teszi ki a termékek hozzáférhetőségével és költségeivel kapcsolatosan. Ezt a sérülékenységet az energia, az élelmiszer és az ipari termékek importjának arányaként szokták meghatározni a GDP százalékában. Az ország mérete itt is meghatározó, de emellett fontos még az erőforrásokkal való ellátottság és az importált termékek helyettesíthetősége is.

2024 júniusában az UNCTAD szemléletes térképet közölt a globális árufüggőségről (mezőgazdasági, bányászati termékek és energiahordozók). A térkép által megjelenített országok valójában a tükörképei a bejegyzés korábbi térképénél láthatóknál, ami azt az üzenetet hordozza, hogy a centrumországokhoz való tartozás egyben a függőségek elkerülését is jelenti.

Európa országai, köztük Magyarországgal, alapvetően nem jelennek meg a térképen, mely földrajzilag és termékszinten is diverzifikált kereskedelemre utal. Fontos azonban azt hangsúlyoznunk, hogy valamennyi sebezhetőségi mutató arra a következtetésre jut, hogy a kis és nyitott államok gazdaságilag sérülékenyebbek, mint más országok, országcsoportok, ezért nem véletlenül vetődik fel egyre inkább az alkalmazkodás kérdése.

Változóban vannak a függőségi viszonyok

Korábban a finanszírozás terén a nyugati tőkepiacok és a Bretton Woods-i intézmények voltak a meghatározóak, azonban időközben az ázsiai pénzügyi központok szerepe is felértékelődött (Szingapúr, Hongkong, Tokió). Az energia kapcsán a kelet-közép európai régió egyoldalúan függött az orosz energiahordozóktól, ami a 2022-ben indult európai háború tükrében teljesen már megvilágításba került.

A régió és benne Magyarország technológiai kitettsége és függősége is egyértelmű, amely leginkább a külföldi tőkebefektetések állományából és struktúrájából olvasható ki. Hazánkban a legmarkánsabb transzformatív erővel a német tőke bír, ezután pedig az USA és Kína következik, olyan feltörekvő befektetőket megelőzve, mint például Dél-Korea.

Magyarországon az elképzelések szerint a már túlságosan megszilárdult és sérülékeny struktúrák helyett ki kellene alakítani a finanszírozásban, a beruházásban, a felvevőpiacokban, a technológia és az energia területén megjelenő semlegességet. Ezáltal enyhíthető lenne a hazai gazdasági szerkezet sebezhetősége.

Ahogyan azt említettük, a világgazdaság átrendeződésével ugyanis oldódni kezdtek a klasszikus centrumtérségek és erőközpontok, és egy olyan kis nyitott gazdaságnak, mint Magyarország, fontos alkalmazkodnia és igazodnia a külső körülmények megváltozásához. Az alkalmazkodást sürgeti a 2024 szeptemberében megjelent Draghi-jelentés is, amely az EU megváltozó gazdasági súlyára és versenyképességére hívja fel a figyelmet. Beszédes, de nem kellőképpen kiemelt mutató, hogy az innovativitás és versenyképesség egyik fontos mérőszámában, a szabadalmak területén Kína dominanciája megdöbbentő:

A technológiai újítások területén egészen nagy európai hátrány azonosítható, és Kínában több mint 36-szor annyi szabadalom került bejelentésre 2021-ben, mint például Németországban. Ennek tükrében pedig nem véletlen, hogy egyre több ország fordul azon ázsiai technológiai és műszaki megoldások felé, amelyek komolyabb újdonságtartalommal rendelkeznek.

Egyébként pedig az elméleti vonatkozások mellett minden esetben racionális felvetés az, hogy ha egy ország minden irányban függ valamennyire, akkor igazából senkitől sem függ egyoldalúan. A gazdasági, a pénzügyi, a technológiai, az energetikai és a beruházási diverzifikáció pedig egészségesebb gazdaságszerkezetet eredményezhet.

A cikk az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvánnyal való együttműködésben jött létre.