Index Vakbarát Hírportál

A PM csak a választások után beszél a hiányról

2006. március 9., csütörtök 11:18

Érdekes jelenségre figyelhetünk fel, ha egy pillantást vetünk a Pénzügyminisztérium költségvetési publikációs naptárára -- írja a VG.hu. A tárca az eddigi gyakorlat szerint azt, hogy milyen egyenleggel zárt a büdzsé az adott hónapban, a következő hónap ötödik-hetedik napján hozta nyilvánosságra egy gyorstájékoztató keretében. Rá körülbelül tíz napra pedig tájékoztatót tartottak, ahol a részletes számok mellett közzétették a következő hónapra vonatkozó prognózist. Ennek fényében tehát a márciusi szaldóról április 5-7. között kellene képet kapnunk, az áprilisi előrejelzést pedig elvileg április 15-18. között kellene megismernünk. A szakminisztérium azonban szemlátomást szakítani igyekszik az eddigi gyakorlattal, hiszen a márciusi egyenleg április 10-én, az áprilisi prognózis pedig április 25-én lesz nyilvános.

A jelenség azért figyelemre méltó, mert márciusra - a februári aggasztóan magasra, közel 300 milliárd forintra sikeredett hiány után - megint számottevő, 260 milliárdos deficitet tervez a PM. A tényleges hiány azonban csak április 10-én, a parlamenti választások első fordulójának másnapján derül ki, amikor vélhetően nem ez kapja a legnagyobb figyelmet. Lapunk kérdésére a tárcától azt a választ kaptuk, hogy ugyan 5-én talán meg szoktak lenni a végles számok, de még biztosabban 6-án vagy 7-én állnak rendelkezésre az adatok. Hozzátették: mivel április 7. pénteki nap, ezért péntek délután öt órakor nem adnak ki közleményt. A teljes képhez azonban hozzátartozik, hogy tavaly már volt példa péntek délután öt órakor kiadott gyorstájékoztatóra. Azon felvetésünkre, hogy az áprilisi prognózissal miért csak április 25-én, azaz a választások második fordulója utáni második napon állnak elő, a következőképpen reagált a tárca: a 16-ával kezdődő hét "húsvéttal terhelt", és a kampány, a voksolás miatt a szakmai közönség nem figyelne az ekkor tartandó tájékoztatóra.

Rovatok