Index Vakbarát Hírportál

Tőzsdére megy a Duna House

2015. október 13., kedd 10:59 | aznap frissítve

Schobert Norbi Update-je és a fuvarozásban erős Waberer's-csoport után az ingatlanos franchise, a Duna House is bejelentette, hogy a budapesti tőzsdén keresztül értékesítené a vállalkozás egy részét.

A tervek szerint a cég tulajdonosai a befolyt pénzből egy ütőképesebb regionális vállalat felépítésébe kezdenek bele. Az ötlet nem új, de a terveket a 2008-as válság keresztbe húzta. Azóta viszont folyamatosan erősödik vissza az ingatlanpiac. A cég tulajdonosai, Guy Dymschiz és Doron Dymschiz egy korábbi interjúban elmondták, hogy a tranzakciószámok már 2009 óta folyamatosan emelkednek, a hitelpiacon 2013-tól volt érezhető az erősödés, az ingatlanpiacon pedig 2014 közepétől. 

Egy kisebb prágai irodával már 2011 óta tesztelik a külföldi terjeszkedés lehetőségeit, és azóta keresik a régiós piaci belépési lehetőségeket. A tőzsdén szerzett pénz pontosan ehhez kell: a vállalkozók felvásárolásokat is terveznek, azaz a magyarhoz hasonló zöldmezős beruházásban már kevésbé gondolkoznak. A Duna House névhez sem ragaszkodnak, ha sikerül egy már bevezetett és beágyazott hálózatot megszerezniük valahol külföldön.   

Hogyan fejlődött a DH? 

A Duna House egy hagyományos ingatlaniroda megnyitásával kezdte 1998-ban, és a mai napig ez az alapja tevékenységének. Jelenleg a 120 franchise-irodából 16 van saját tulajdonban. A tulajdonos Dymschiz testvérek szerint két nagy lépés volt a cég életében, az egyik a franchise hálózat elindítása, a másik a one stop shop stratégia elfogadása. Utóbbi nemcsak ingatlanközvetítő szolgáltatást jelent, hanem mindent kínálnak, ami kapcsolódik ehhez a tevékenységhez, az ingatlanvásárláshoz. Ebbe beletartozik a home management szolgáltatás, a hitelcentrum, az értékbecslési tevékenység és az energiahatékonysági tanúsítvány is. (forrás: Portfolio.hu)

Az előző év azonos időszakához képest a cégcsoport féléves konszolidált nettó árbevétele közel harmadával növekedve elérte a 1,34 milliárd forintot. A működési eredmény mintegy 50 százalékkal, 485 millió forintra, míg az adózott eredmény 422 millió forintra emelkedett.

Rovatok