Index Vakbarát Hírportál

Áron alul ment el titkos vevőnek az MSZP-székház

2017. március 9., csütörtök 07:57

A felszámolóbiztos jelezte, hogy a P579363F4 azonosító számú titkos ajánlattevő 530 millió forintért elvihette a II. János Pál pápa tér, korábbi nevén Köztársaság tér 26. szám alatti volt MSZP-székházat, és a mellette lévő ingatlant.

A Világgazdaság szerint eredetileg 700 millióra lőtték be a 3003 négyzetméter alapterületű, óriási épületeket, azzal együtt, hogy egy Solar Power Network Hungary nefű cégnek keretbiztosítéki jelzálogjoga volt bejegyezve, 10,7 millió euró (erejéig (3,3 milliárd forintig).

Itt nézegethet képeket a még aktív székház belsejéről, itt pedig például, ahogy 2010-ben Szekeres Imre és Budai Bernadett szomorúak a Orbán kétharmada miatt, aztán rájuk oltják a villanyt. 

Az épület nem volt csúcsformában már évek óta, tavaly néha kicsit begyulladt, és a pincében is lehet már száz köbméter víz. 2007-ben mindenesetre még 1,6 milliárd forintért adta el az MSZP és Puch László a Parkview Hotel Kft.-nek, aminek egy ismeretlen ír cég volt a tulajdonosa. A vételárból 950 millió forintot kaptak hivatalosan a szocialisták, Puch Lászlóé pedig 675 millió lett.

.A Parkview állítólag óriási szállodává akarta volna átalakítani a Köztársaság téri épületet, de végül mégse akarta, hanem továbbadta egy Starline Hungary nevű cégnek, aminek szintén ismeretlen ír cég a tulaja. Aztán ezt a szerződést érvénytelenítették némi vita után, így most a Parkview-hoz folyt be elvileg a félmilliárd. 

Rovatok