Index Vakbarát Hírportál

Ingatlandrágulás és béremelkedés: Zala a legélhetőbb megye

2019. április 2., kedd 09:32

2014 óta a nettó átlagfizetések Jász-Nagykun-Szolnok megyében nőttek legnagyobb mértékben, 49 százalékkal, ezzel szemben itt volt a legalacsonyabb lakásdrágulás 2014-hez képest. Budapesten pedig a lakásárak 123 százalékos emelkedését mindössze 38 százalékos fizetésemelkedés kísérte – derül ki az ingatlan.com legfrissebb elemzéséből.

“Budapesten a kínálati piacon a lakások és házak átlagos négyzetméterára 123 százalékkal 657 ezer forintra emelkedett 2014 és 2018 között, ez messze a legjelentősebb drágulás volt az országon belül. Míg a legnagyobb béremelkedést produkáló Jász-Nagykun-Szolnok megyében volt a legmérsékeltebb a lakásár-emelkedés, az átlagos négyzetméterár mindössze 8 százalékkal 118 ezer forintra nőtt” - Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője.

A szakember elmondta, hogy a fizetések és a lakásárak változása közti különbségek vizsgálatakor nem szabad figyelmen kívül hagyni a kiinduló állapotot. Ahol ugyanis az átlagosnál magasabbak a bérek, oda szívesen költöznek a munkavállalók, akik ezáltal növelik a munkaerőpiaci kínálatot, ez viszont fékezheti a további béremelkedést. Az adott megyében vagy városban megjelenő új munkavállalók azonban növelik az eladó és kiadó ingatlanok iránti keresletet, amelyek kínálata viszonylag fix, ez pedig hosszútávon felértékelődést és áremelkedést okozhat az adott régió lakáspiacán.

Az ingatlan.com elemzése szerint ebből a szempontból Zala megye az egyik legkiegyensúlyozottabb országrész.

Az ottani nettó fizetések 2014 óta 41 százalékkal nőttek, a kínálati piacon a négyzetméterárak ezzel párhuzamosan 44 százalékkal emelkedtek, azaz gyakorlatilag azonos mértékű volt a többlet. Bács-Kiskun megyében is viszonylag egyenletes volt a változás, a nettó fizetések 46 százalékos emelkedését a lakóingatlanok 52 százalékos drágulása kísérte. Borsodban pedig 44 százalékkal nőttek a nettó átlagbérek, miközben a lakáspiacon közel azonos, 39 százalékos áremelkedés következett be.

Az ingatlan.com elemzése az országos különbségeket bemutatja úgy is, hogy a fővárosi fizetésekhez és átlagos négyzetméterárakhoz méri a többi megyét.

A fővárosi fizetés 56-82 százalékát lehet megkeresni a különböző megyékben, Győr-Moson-Sopron áll a legjobban, Szabolcs a leggyengébben az 56 százalékos mutatójával. A lakásáraknál sokkal nagyobb a szórás: a budapesti négyzetméterár 14-53 százalékáért szerepelnek az ingatlanok a különböző megyékben. A Pest megye 53 százalékkal áll, ez a legjobb helyezés. Nógrád megye pedig a sor végén, ott a budapesti négyzetméterár 14 százalékán van a helyi árszint.

Rovatok