3 százalékos gazdasági növekedésre tervezett büdzsé, Gyurcsány Ferenc, évi 2-300 milliárd forintos adócsökkentési ígéret, Veres János, 3,2 százalékos GDP-arányos költségvetési hiányterv egyrészről; 6,7 százalékos visszaesésre alapozott költségvetés, Bajnai Gordon, nullszaldós adócsomag és pár százmilliárdos kiadásvágás, Oszkó Péter, 3,9 százalékos államháztartásideficit-cél másrészről – a két halmaz között pedig csupán bő fél év telt el. Mozgalmas fél év volt.
2008. augusztus 27-ét írunk, vagyis bő két héttel vagyunk a Lehman Brothers amerikai nagybank bedőlése, a világra viharos gyorsasággal szétterjedő gazdasági válság kirobbanása előtt, amikor megjelenik Gyurcsány Ferenc akkori kormányfő Megegyezés címet viselő írása. Süt belőle a derűlátás: a dokumentum pár év alatt 1000-1200 milliárdos, évente durván 300 milliárdos adócsökkentést vázol fel, a bőkezű állam jóléti kiadásain és az államigazgatáson nem kíván spórolni. Másnap kiderül, hogy az adócsökkentést tehernövelő lépések is kiegészítik, igaz, még így is marad az adócsökkentésből valami.
A rózsaszínű köd a Lehman bukása után sem oszlik idehaza, az amerikai bank bedőlése után négy nappal véglegesített kormányzati adócsomag kicsit még visszavesz az adócsökkentő lépésekből, de így is 200 milliárdos teherkönnyítés marad. Jut belőle a lakosságnak és a vállalkozóknak is: szja-sávhatáremelés és tb-járulékcsökkentés több lépésben, megszűnő különadó, igaz, cserébe kissé emelkedő társasági adó volt a tervekben.
Ez alapján nem nevezhető meglepőnek, hogy nem sokkal ezután, szeptember végén a parlamentnek benyújtott 2009-es büdzsétervben semmi nyoma sincs a világban már készülődő, néhol már le-lecsapó viharnak. Reálbér-növekedésről, gyorsuló, három százalékos gazdasági expanzióról, bővülő lakossági fogyasztásról, csökkenő, a GDP arányában mérve 3,2 százalékos államháztartási deficitről olvashatunk a költségvetési törvényjavaslatban. A már említett adócsomag mellett a költségvetés karakterét az határozza meg, hogy az állam a bőkezűségből nem kíván alábbadni, a régiós versenytársainkhoz és saját fejlettségünkhöz képest is kirívóan magas újraelosztási ráta nem mérséklődik, nyugellátásokra, valamint alap- és középfokú oktatásra a 2008-asnál lényegesen többet kíván költeni a kabinet. Veres János akkori pénzügyminiszter kellően konzervatív büdzséként jellemezte az állam 2009-es gazdálkodási tervét.
Ilyen hozzáállással ment neki a kormány a pénzügyi válságnak – vagy fordítva –, nem is csoda, hogy a krízis veszélyét eleinte nemcsak a nyilvánosság előtt batagellizálta a kormányzat, de még belül is nehezen ment a helyzettel való szembenézés. Információink szerint október 7-8-án merült fel először komolyabban a gondolat a kormányzat felső köreiben, hogy nemzetközi segítséget kérjenek.
Hogy mennyire nehezen történt a kijózanodás, jól szemlélteti, hogy a kormányzati tisztségviselők eleinte elegendőnek gondoltak csupán egy-két milliárd eurós segítséget.
Innen kezdve felgyorsultak az események. Október 9-én Veres pénzügyminiszter mindenféle konkrétum és különösebb felhajtás nélkül azzal állt a nyilvánosság elé, hogy újratervezik a 2009-es büdzsét. Aztán október 10-én, pénteken délelőtt már szűk körű válságtanácskozásra rántotta össze a honi mérvadó közgazdászokat Gyurcsány. A miniszterelnök aznap délután pedig a frakcióvezetőkkel folytatott egyeztetést követően az addig belengetett, 150-200 milliárdos adócsökkentési program elhalasztását, mind a 2008-as, mind a 2009-es költségvetési hiány további lefaragását (az idei célt 3,2-ről 2,9 százalékra való leszállítását), a növekedési prognózis újraszámolását, a büdzsé makropályájának újraszámolását vállalta.
A hétvégén az IMF-fel és az Európai Bizottsággal aktívan tartotta a kapcsolatot a kabinet, hétfőn, október 13-án Gyurcsány már az IMF és az EU segítségnyújtási ígérvényével a tarsolyában igyekezett nyugtatni a piacokat. Egészen hajmeresztő, vagy ha úgy tetszik, kétségbeesett menekülőútvonalakat említett meg a kormányfő és a pénzügyminiszter, mint például azt, hogy 2009-ben, de legeslegkésőbb 2010 elején belépünk az euró előszobájának számító ERM2 árfolyamrendszerbe, hogy így nyerjenek időt az ideges befektetőktől.
A pénzügyi tárcánál gőzerővel dolgoztak, október 18-ára előálltak az új költségvetési tervvel, amely az akkori elemzői konszenzusnak megfelelően 1,2 százalékos 2009-es GDP-növekedésen alapult. A deficitvágás az adókiengedési csomag elhalasztásából táplálkozott volna javarészt, a kiadásokhoz továbbra is óvatosabban szeretett volna nyúlni a kabinet (például 15 milliárdos spórolást jelentett volna a családi pótlék összegének 2009 őszéig történő befagyasztása és 40 milliárdot a nyugdíjkorrekciós program ugyancsak 2009. szeptemberre való kitolása).
Közben folytak az egyeztetések az IMF-fel és az EU-val a mentőcsomag nagyságáról és az azért cserébe vállalandó intézkedésekről. Október 27-én, magyar idő szerint hajnalban már biztosra lehetett venni, hogy az IMF mentőövet dob Magyarországnak. Másnap aztán az addigi tabukat ledöntő intézkedésekről tett bejelentést Gyurcsány: a 13. havi nyugdíj és a közszolgák 13. havi bére lesz az áldozat azért, hogy a várakozásoknál jóval nagyobb, összesen 20 milliárd eurós, az IMF, az EU és a Világbank forrásaiból összeszedett, nemzetközi hitelcsomagot megkaphassuk. (Egészen pontosan a 13. havi nyugdíjat felülről bekorlátozták és a nyugdíjasok egy csoportját kizárták belőle, a 13. havi bérből pedig egyetlen fillért sem látnának a közszolgák, legalábbis ez volt akkor az ígéret.) Ezzel a 2002 őszén elkezdett állami pénzszórás két jelképes lépését vonta vissza a miniszterelnök, közvetve beismerve a hat év felelőtlen és elhibázott gazdaságpolitikáját.
Alig három hét alatt a büdzsé harmadik változatával állt elő a kormány, a költségvetést már 1 százalékos recesszióra alapozták, és a hiánycélt tovább, a GDP 2,6 százalékára mérsékelték. Nemcsak a nyugdíjkiadásokon és a közszféra bérköltségén faragtak, hanem a minisztériumok más, dologi kiadásain is spórolást indítványoztak elő.
November végén-december közepén a parlament elfogadta a 2009-es költségvetést, meg az adócsomagot, és az IMF nyomására végre lett egy törvényünk, a közpénzügyi csomagnak vagy plafontörvénynek nevezett jogszabály, amely a józan, felelős költségvetési politika vitelére kényszerítené a mindenkori kormányt. A 2009-es adócsomag híján volt nagy horderejű módosításoknak, csak kisebb lépéseket tartalmazott, amelyek közül néhányat két hónap leforgása alatt ráadásul vissza is vont a kabinet.
December közepén aztán abba a hibába esett a Gyurcsány-kormány, hogy azt gondolta, a nehézségeket a háta mögött hagyta, kicsit lazíthat. A lazítás azonban nagyon rosszul sült el: miután október közepén a minket megmentő IMF-nek ígéretet tett a kabinet a közszféra 13. havi bérének elvételéről, addig decemberben cselesen a plusz havi kereset jó részét mégiscsak visszajátszotta a közalkalmazottaknak, köztisztviselőknek. Pluszban december utolsó napjaiban pénzesőt szórt a közszolgákra. Ezekkel kivívta a Valutaalap haragját.
Az igazság órája gyorsan eljött: alig telt el két hét a 2009-es esztendőből, máris látszott, hogy miniumum 200 milliárd forintos lyuk tátong a büdzsében. Az IMF vezérigazgatója személyesen látogatott el Magyarországra, hogy – minden ellenkező kormányzati állítással szemben – megfeddje a kabinet fejét. Az ország kapott még egy esélyt: a Valutaalap és az EU belement abba, hogy kissé, 2,9 százalékra növeljük az idei hiánycélt, ám takarékossági csomagot is ki kellett dolgoznunk, ezek fejében pedig hozzáférhetünk az életben maradásunkat biztosító mentőcsomag további részletéhez.
A Gyurcsány-féle kabinet előtt ott feküdt egy kidolgozott terv, amelyből nemcsak a tűzoltásra futotta volna, hanem a hosszabb távú kiadásmérséklésre, a rossz munkapiaci ösztönzők kiküszöbölésére is. Ezek azonban a szocialista szavazóbázist érintették volna hátrányosan, ezért Gyurcsány nem merte felvállalni ezt a csomagot (azt utódja, Bajnai viszi keresztül), hanem megint csak a rövid távú túlélésre játszva a költségvetési toldozgatást-foltozgatást választotta. Ekkor már 3,5 százalékos recesszióra dolgozták át a kormányzati akciótervet. Ebből lett az, hogy innen-onnan lecsípett pár milliárdot, néhány tízmilliárdot a különféle állami kiadásokból, a minisztériumoknál pedig zárolást hajtottak végre. Ezt egy nullszaldósra kalkulált adócsomag egészítette ki – igazodva az IMF iránymutatásának –, a parlament elé február végén beterjesztett adó-salátatörvény a személyi jövedelemadó alsó sávhatárának emelését, a természetbeni juttatások adóztatásának bonyolítását, a tb-járulék bizonyos összeghatárig való 5 százalékpontos csökkentését, a céges különadó megszüntetésével párhuzamosan a céges társasági adó 16-ról 19 százalékra való srófolását, az áfa általános kulcsának 20-ról 23 százalékra való és a jövedéki adó növelését tartalmazta.
Jött a március, Gyurcsány pedig lemondott. A kormányfő-keresési komédia alatt az adócsomag parlamenti tárgyalása megakadt, közben azonban az államapparátus osztott-szorzott, és azt látta április elején, hogy még nagyobb lesz az idei gazdasági zuhanás annál, mint amekkorára bárki is számított korábban. Már 6 százalék feletti GDP-zsugorodásra alapozott az új, Bajnai Gordon vezette kormány.
Az új miniszterelnök és pénzügyminisztere, Oszkó Péter felvállalták azokat az intézkedéseket, amelyeket Gyurcsány Ferenc annak ellenére sem mert bevállalni, hogy hazai mérvadó közgazdászok, alapkezelők, elemzők, az üzleti szféra, és a civil kezdeményezésként létrejött, a munkaadói oldalt és a tudományos szférát maga mögött tudó Reformszövetség már régóta sürgette azokat. A parlament előtt heverő törvényjavaslatokba belenyúlva visszavonták az idei plusz havi nyugdíj második részletét, eltörölték a 13. havi nyugdíjat, igaz, feltételekhez kötve és felülről korlátozva, más néven, „lebutítva” fenn is tartották, ugyanígy jártak el a nyugdíjemelési módszerrel, határoztak arról, hogy 2012-től évente fél évvel emelik a nyugdíjkorhatárt, elhalasztották a nyugdíjkorrekciót és döntöttek a korhatár előtti nyugdíj nagyobb levonással való büntetéséről. A lakástámogatási rendszer elemeit, a szocpolt, félszocpolt, a kamattámogatást megszüntették, illetve csak egy szűkebb körre szabták. A gyed-gyes feltételeit szigorították és időtartamát háromról két évre rövidítették, a családi pótlékot félig-meddig bevonták az adórendszerbe.
A végül elfogadott nyugdíjszigorításokról bővebben itt, a gyed-gyes idejének lerövidítéséről itt, az idei évközi adócsomagról itt, a jövő évi adótörvényekről itt, a vagyonadóról pedig emitt olvashatnak bővebben.
Az adócsomaggal nagyon nem lehetett mit kezdeni: az évközbeni adópakk annyiban változott csupán a Gyurcsány-féle utolsó javaslattól, hogy az áfa normál kulcsa nem 23, hanem 25 százalékra emelkedett idén júliustól, ám lett egy 18 százalékos kulcs is az alapvető élelmiszerekre, a távhőre és a kereskedelmi szálláshely-szolgáltatásra, valamint a társasági adózás szabályai idén év közben nem változnak. A rendkívülivé tett tavaszi ülésszakon pedig törvénybe iktatták a 2010-es adótörvényeket is, többek között a szuperbruttósított személyi jövedelemadót, behozzák a vagyonadót, a természetbeni béren kívüli juttatásokat három csoportba sorolják, eltörlik a szolidaritási adót, de a cégeknél 19 százalékra tolják fel a társasági nyereségadót, tovább enyhítik a tb-járulékterhelést, eltűnik a tételes eho, de lesz még jövedékiadó-emelés és kisebb tehernövelés is.
Ezeket látva az IMF és az EU ismételten simulékonynak bizonyult – hiszen számukra is kulcsfontosságú, hogy a magyar-ügy sikersztori legyen –, még május közepén engedte 3,9 százalékra emelni az idei hiánycélt.
Ezen deficitterv teljesítéséért is meg kell azonban küzdenie a kabinetnek, mert a büdzsé számai nem valami fényesek. Létszámstopot vezettek be a közszférában, nem fizetnek ki bizonyos jutalmakat, kincstárnokokat rendeltek minden miniszter mellé, de a költségvetési folyamatok láttán nem lehetnek nyugodtak, a határon táncolhat év végén a hiány. Az IMF és az EU is arra sarkallta a kormányt a dicséret mellett, ragaszkodjon a deficitcélhoz. Ráadásul, ha be akarja tartani a kormány az államháztartási törvény előírását, akkor októberben módosítania kell a még a tavaly decemberi számokat tartalmazó költségvetési törvényt, így pedig átvezethetné az idei évben végrehajtott vagy végrehajtandó adó- és kiadásoldali intézkedéseket és a makrogazdasági feltételek egyenlegrontó hatását.