Index Vakbarát Hírportál

Vezetők távoznak a Pénzügyminisztériumból

2009. november 27., péntek 07:48

Néhány pénzügyminisztériumi vezető hónapokon belül elhagyhatja a tárcát.

Több közép- és felsővezető is elhagyja a Pénzügyminisztériumot a következő hónapokban– tudta meg az Index több forrásból.

A távozók egy része információink szerint nyugdíjba vonul. Így tesz Aradi Zsolt, a központi költségvetési politikai főosztály vezetője, és Pölöskei Pálné, a társaságiadó-osztály vezetője. (Aradi volt az atyja az államháztartási intézmények jogállásáról szóló jogszabálynak, másképpen a státusztörvénynek, amelyet két éve fogadott el a parlament.)

Az érintettek másik része nem a nyugdíjazási útvonalat választaná. Az a hír járja, hogy az adóbevételekért felelős szakállamtitkár, Karácsony Imréné és a társadalmi közkiadások főosztályának élén álló Szikszainé Bérces Anna is a távozás gondolatával kacérkodik.

Lassan itt a parlamenti választások ideje, vélhetően áprilisban tartják az országgyűlési választásokat. Ilyenkor amúgy is nagy a bizonytalanság az államapparátusban. A jelek szerint új kormány alakul, amelynek a személyi terveiről még nem tudni semmit, de a múltban az volt a gyakorlat, hogy egy új kabinet a minisztériumokban legalább szakállamtitkári szintig, de sok helyen főosztályvezetői szintig lenyúlt és saját embereivel cserélte le az addigi vezetőket. A mostani távozási mini-hullám azonban nem feltétlenül van ezzel összefüggésben.

A pénzügyi tárcánál az elmúlt egy évben volt mozgás a felső szinteken. Áprilisban Oszkó Péter váltotta Veres Jánost a miniszteri bársonyszékben. Ugyanabban a hónapban tért vissza Katona Tamás az államtitkári pozícióba, májusban Detrekői László váltotta Markó Andreát a vagyonügyekért felelős szakállamtitkári poszton, a júniusban nyugdíjba vonult Várfalvi Istvánt pedig Végh Szabolcs a költségvetésért felelős szakállamtitkári székben. Nyártól Marsi Erika a pénzügyi közvetítőrendszerrel foglalkozik szakállamtitkárként.

Rovatok