Index Vakbarát Hírportál

Csődvédelmet kért a Szeviép

2010. április 28., szerda 08:16

Csődvédelmet kért hétfőn a Szeviép Zrt., ez várhatóan még a héten jogerőre emelkedik - írta szerdai számában a Délmagyarország.

A jócskán elhúzódó szegedi villamosprojektben, az M43-as sztrádaépítésben és a nyugati elkerülő út kivitelezésében is konzorciumi tagként érdekelt építőipari vállalkozásnak kilencven napja van arra, hogy a folyamatos működés mellett konszolidálja pénzügyi helyzetét, megegyezzen hitelezőivel - írta a lap.

Baranyi Sándor többségi tulajdonos a fizetésképtelenséghez vezető okok között említette az állami megrendelésekhez kapcsolódó pótmunkákat. Az M43-as kritikus szakaszán, az algyői olajmezőn kis túlzással annyi közművet kellett kiváltaniuk, mint az összes eddigi magyar sztrádaépítésnél.

Romániában is bent ragadt a cég pénze, pedig minisztériumi, önkormányzati megrendelésre építkeznek, de a kifizetések késlekednek. A kintlévőségek nagyságrendjét érzékeltetve az üzletember elmondta, csak a ki nem fizetett számlák áfa-felhalmozása 600 millió forint. A bankok ezzel párhuzamosan 1,7 milliárd forinttal csökkentették a Szeviéphez kihelyezett forrást.

A cikkben megszólaltatott szegedi környéki nagyberuházások kivitelező konzorciumainak képviselői szerint a Szeviép nehézségei nem érintik a fejlesztéseket. A tagok ugyanis egyetemlegesen felelnek a munka elvégzésért.

Rovatok