A bankok nyereségének legalább egyharmadát különadó formájában elvenné a kabinet, a magánnyugdíjpénztári pénzeket pedig valamilyen módon az államháztartásba csorgatná át, így juttatná pluszbevételhez a költségvetést, és teremtene magának mozgásteret a gazdaságpolitikai terveihez, például az adócsökkentéshez. Információink szerint ezek a tervek is szóba kerültek a hétvégi, maratoni kormányülésen. Az ülésen meghívottként részt vett a pénzügyi szféra néhány vezetője is.
Ha nem megy a költségvetési hiány elengedésével, majd megy máshogy – a kormány, úgy tűnik, semmiképpen sem akar engedni az adócsökkentés ígéretéből. A szombattól hétfőig tartó lovasberényi kormányülésen számos gazdasági kulcskérdés is szóba került, Szíjjártó Péter miniszterelnöki szóvivő ezek közül az egykulcsos személyi jövedelemadó tervezetét említette vasárnapi tájékoztatóján. Lapunk több forrásból megerősített információja szerint két olyan intézkedés tervezetével is foglalkoztak, amely sok százmilliárd forint pluszt jelentene a költségvetésnek, így némi mozgásteret engedne a kormányzatnak arra, hogy a hiánycél tartása mellett a gazdasági növekedést ösztönző lépéseket (például: adócsökkentés) tegyen. Miután Brüsszel egyértelművé tette, hogy nem enged a 3,8 százalékos hiánycélból, a kormánynak nincs más lehetősége, mint hogy új bevételi lehetőségek után nézzen. Információnk szerint egy banki különadó és a magánnyugdíjpénztárak átalakításának ötlete is megfordult a kabinet előtt.
Egy harmadik ötlet a belső piac felpörgetését szolgálná, de alighanem ez is komoly ellenállást válthat ki a pénzügyi szférában, ez ugyanis egyfajta kamatplafon bevezetése lenne: a lakosság és a kisvállalkozások hitelhez jutását könnyítené így a kormány.
Egyik informátorunk a kormányülés hangulatát konstruktívnak minősítette, hangsúlyozta, hogy ötletekről folyt a vita, nem döntésként tálalták a politikusok a fentieket a gazdasági vezetőknek, hanem együttműködésüket kérték elfogadható javaslatok kidolgozásához. A hétvégi kormányülésen vendégként részt vettek gazdasági vezetők és szakértők, többek között a Bankszövetség elnöke Erdei Tamás és a Budapesti Értéktőzsde elnöke, Patai Mihály is.
Lapunk forrásai szerint szinte biztosra vehető, hogy valamilyen banki különadó ötletével áll elő a kormány. A pontos formájáról még nincs információnk, nyilván még sok ponton kidolgozatlan, de a nagyságrend sejthető: évente százmilliárd forintnál is több pénzt lehetne így a büdzsébe pumpálni. (Egy ilyen különadó-tervezetet valószínűleg lelkesen támogatna a markánsan bankellenes Jobbik, sőt akár az LMP is.) Értesülésünk szerint a tervezetről a kormány tájékoztatta a Bankszövetséget és közvetlenül néhány pénzintézetet is.
2005 óta előszeretettel vetnek ki pótadót a bankokra a kormányok. Előbb Draskovics pénzügyminiszterként, majd Gyurcsány kormányfőként rótt extra, bevezetésekor átmenetinek mondott terhet a hitelintézetekre, és idén szűnne meg az éppen aktuális adó. Ezek évi 10-30 milliárd forint közötti bevételt hoztak a büdzsének.
A bankszektor tavaly 306 milliárd forint profitot termelt, vagyis a nyereség legalább egyharmadára igényt tartana az adócsökkentéshez mozgásteret teremteni kívánó kormány. Az egész bankszektor profitjából 120-130 milliárd forintot az OTP Bank egymaga hozott össze, vagyis a pótadó a Csányi Sándor vezette pénzintézetnek jelentené a legnagyobb érvágást.
Nem szabad elfeledni, hogy ez az extra elvonás a minden vállalkozást terhelő 19 százalékos társasági adón felül értendő. Vagyis a bankok nyereségének a felét venné el az állam.
Annak is nagy esélye van, hogy a kormány valamilyen formában az államháztartásba csatornázza a magánnyugdíjpénztárak vagyonát. Ez egyébként régi feszültség és vita az Európai Unión belül: azok az országok, amelyek nyugdíjreformot hajtottak végre, és a hosszú távon a költségvetés számára előnyösebb magánnyugdíjrendszert is bevezették, sérelmezik, hogy a magánnyugdíjpénztárak vagyona, az oda érkező befizetések már nem jelennek meg a költségvetés bevételi oldalán, de a kiadási oldalon a még szinte kizárólag állami nyugdíjrendszerből fizetett nyugdíjak nagyon is szerepelnek, ezért a költségvetési hiányuk jelentősen nőtt, pozícióik romlottak azokhoz az országokhoz képest, amelyek nem nyúltak hozzá az egyébként fönntarthatatlan állami nyugdíjrendszerhez.
Mint ahogy arról a hét elején beszámoltunk, Surányi György volt jegybankelnök, a CIB Bank elnöke azt a tanácsolta Matolcsy György nemzetgazdasági miniszternek, hogy vagy államosítsa a magánnyugdíjpénztárakat, vagy tegye lehetővé, hogy a magánnyugdíjpénztári tagok átléphessenek az állami nyugdíjrendszerbe, így hatalmas egyszeri összeghez jutna a költségvetés, ami pár évig érezhetően mérsékelné a hiányt. (Surányi akkor azt mondta lapunknak, hogy ő nem adott semmilyen tanácsot hivatalosan, de szakmai véleménye ehhez hasonlatos, jó lenne elérni, hogy a nyugdíjrefomot végrehajtott államokat azonos módon kezeljék a reformon át nem esett országokkal. Matolcsy pedig úgy fogalmazott: egy szó sem igaz a hírből.) Az ügy azóta sem került le a napirendről, sőt egyre valószínűbb, hogy a magánnyugdíjpénztári pénzeket valamilyen módon megpróbálja költségvetési bevétellé tenni a kormány.
Úgy tudjuk, a teljes visszaállamosítást elvetették, két másik tervezeten gondolkoznak. Az egyik szerint előírnák, hogy egy bizonyos határidőig mindenki nyilatkozzon arról, hogy a magánnyugdíjpénztáránál kíván-e maradni vagy visszatér teljesen az állami pillérbe. Emellé természetesen olyan feltételeket teremtetnének, hogy minél többen visszalépjenek az állami rendszerbe.
A másik, esélyesebbnek tűnő megoldás az lehet, hogy az egész magánpénztári rendszer fölé egy állami alapot állítanának föl; a pénztári vagyont ugyanúgy kezelhetnék a vagyonkezelők, mint eddig, de statisztikailag már az államháztartás részévé válna a pénztári vagyon. Ennek az lenne az előnye, hogy elég lenne egy központi helyre bevallani a nyugdíjjárulékot, és úgy osztanák fel az egyes pénztárak között, nem kellene minden egyes pénztárnál ezt a fajta adminisztrációt elvégezni, így pedig csökkenthetők lennének a költségek, a befizetésekből való levonás, és ez a megoldás számít inkább piacbarátnak.
Mindkét megoldás ugyanahhoz vezet: abban az évben, amikor az emberek visszalépnek a 2700-2800 milliárd forintot kezelő magánnyugdíjpénztári szektorból az állami nyugdíjpillérbe, vagy ez a vagyon a költségvetési szektorba kerülne statisztikailag, a költségvetés hatalmas egyszeri bevételhez jut, és ennyivel csökken is az államadósság. Pár évig ráadásul az államháztartást gazdagítanák a pénztárakba fizetendő járulékok, érdemi kifizetésre pedig hat-nyolc évig nem kerülne sor. (Akkor kezdenek csak el nagyobb számban nyugdíjba vonulni a mostani magánnyugdíjpénztári tagok.)
A számok nyelvén ez azt jelenti, hogy a 2700-2800 milliárd forintnyi pénztári vagyon csaknem fele állampapírban van, ha minden pénztári tag visszakerülne az állami pillérbe vagy pénze statisztikailag átsorolódna oda, akkor 1350-1400 milliárd forinttal azonnal javulna a költségvetési egyenleg és csökkenne le ennyivel az államadósság. A pénz másik felét részvényekben tartják a pénztárak, ez csak az első esetben segítene a büdzsének, mert akkor a részvényeket eladnák a pénztárak és az értük kapott pénzt az állam- vagy nyugdíjkasszába utalnák. Ha viszont egy állami alap kezelné a vagyont (második megoldás), akkor a részvényhányadtól egy fillérrel sem lesz jobb a költségvetési szaldó, csak az állami vagyon értéke növekedne.
Bármelyik megoldást is választja a kormány, a lépés az említett ok miatt nemcsak egyszeri extrabevételhez juttatja a büdzsét, hanem 6-8 évig évente még a GDP arányában 1-2 százalékpontot, 250-500 milliárd forintot is hoz az államháztartás konyhájára. Ez két tételből áll: egyrészt abból, hogy ezentúl az államot gazdagítanák a pénztártagok a járulékaikkal, másrészt pedig abból, hogy már nem kellene fizetnie a kormánynak az 1350-1400 milliárd forintnyi államadósság után kamatot, hiszen az államadósság csökkenne.
Ezek azonban csak rövid távú előnyök, amelyek hat-nyolc év után már elkezdhetnek elolvadni, és aztán előjönnek a hátrányok. A hátrány abból fakad, hogy magánnyugdíjrendszerünk tőkefedezeti elven működik, vagyis amennyit befizet a személy, annál többet (a befektetés hozamaival megnövelt összegen felül) nem kap vissza. Ez a rendszer tehát fenntartható hosszú távon. Ezzel szemben az állami nyugdíj felosztó-kirovó jellegű, és már ma is – még a magánpénztári rendszer hatásait is kikorrigálva – deficites, többet költ a mostani nyugdíjasokra, mint amennyit a jelenlegi járulékfizetők (alkalmazottak, egyéni vállalkozók, társas vállalkozás tagjai) befizetnek. A demográfiai folyamatok ezt a helyzetet még súlyosbítják is. Vagyis – szól a magánnyugdíj-pénztári ág felszámolása elleni érv – megszüntetünk egy önjáró, minimum nullszaldósan működő rendszert, a pénzt áttoljuk az államhoz, az meg beleönti az évente egyre növekvő hiány mellett működő felosztó-kirovó pillérbe, így összességében rosszat teszünk a hosszú távú fenntarthatóságnak.
Hacsak nem az történik, hogy a magánnyugdíj-pénztári rendszerünk önjáró tulajdonságát is „importálja” az állami pillér, vagyis úgy alakítják át az állami nyugdíjrendszert, hogy az valahogy egyensúlyban legyen.
Úgy tudjuk, egy harmadik intézkedésen is töri a fejét a kormány, de ez még annyira sem kidolgozott terv mint az előbbi kettő: korlátoznák a bankok által nyújtott hitelek kamatát. Ettől azt remélnék, hogy meglódul a lakossági hitelfelvétel, ami hozzájárulhat a belső piac felpörgetéséhez.
Nyilván ennek a lépésnek is lehetnek hátulütői: egyrészt tovább növekszik a lakosság eladósodottsága, másrészt a bankok, mint pénzügyi közvetítők a betéteseik pénzét helyezik ki, tehát egy ilyen korlátozás magával hozná azt is, hogy a betétesek kondíciói (betétkamatok, díjak) is romlanak.
Mindhárom tervezett lépés a pénzügyi szektort érintené keményen. Információink szerint több banki vezető, elsősorban a legnagyobb magyar bank vezetője, az Orbán Viktorral közismerten jó kapcsolatban lévő OTP-elnök, Csányi Sándor jelezte komoly aggodalmait, és a magánnyugdíjpénztári szektorban érintett külföldi befektetők, vagyonkezelők is üzeneteket küldtek a kormánynak az elmúlt napokban.