Index Vakbarát Hírportál

Orbán: Jövőre nem kell a 3 százalék

2010. július 26., hétfő 22:18 | aznap frissítve

Jövőre biztosan lesz egykulcsos adó, a gazdasági szereplőkkel pedig konzultáltak a gazdasági döntések előtt - mondta Orbán Viktor az Estében.

Nem találkoztam ilyen elvárással - mondta Orbán Viktor az MTV Este című műsorában arra a kérdésre, hogy az IMF-fel és az EU-val folytatott tárgyalások során a szervezetek nem tették-e egyértelművé az előző kormány által vállalt hiánypálya teljesítését (Az Index információi szerint igen, a kifogásokról részletesen itt olvashat.) Nem az ígéreteit kell betartania Magyarországnak, hanem a szerződéseit, fogalmazott a miniszterelnök. Szerinte az uniós országok vezetői az októberi csúcstalálkozón megfognak állapodni egy mindenkire érvényes időpontról, amikorra minden országnak a "divatos" 3 százalékos (GDP-hez mért) arány alá kell vinnie hiányát. Nem fogadható el külön mérce, hangsúlyozta Orbán a Magyarország ellen 2004 óta folyó túlzott deficiteljárással kapcsolatos felvetésre, de mint mondta, ahogy látja, nem is erre felé mennek a dolgok, így nem tart ettől a lehetőségtől. (A jelenlegi uniós szabályok szerint Magyarország a túlzott deficit eljárás minden lépcsőjén túl van, ha jövőre sem teljesítenék a 3 százalék alatti hiánycélt, uniós forrásoktól eshetünk el.)

A bankadóval kapcsolatos kifogásokról a miniszterelnök azt mondta: kötöttünk az IMF-el egy megállapodást, amit be fogunk tartani. De ha úgy döntünk, hogy a jobb lábunkra állva fogjuk betartani, akkor úgy tesszük ezt, az IMF túlterjeszkedik lehetőségein, amikor ebbe akar beleszólni. Orbán szerint fontos, hogy a tárgyalóasztalnál mindenki tudja, hol a helye: mint fogalmazott, mi tudjuk, az ország korábban hazudott, csődbe került, segítséget kapott az IMF-től, amit köszönünk, de vissza is fogjuk adni a pénzt. Mint ismert, a bankadóval kapcsolatban elsősorban annak mértékét kifogásolta az IMF és az EU, attól tartva, hogy a szerintük túlzott mértékű elvonás már a hitelezést és ezen keresztül a gazdasági növekedést fogja vissza. Orbán szerint azonban erről nincsen szó, hiszen a hitelkihelyezéssel a bankok pénzt keresnek, nem segélyt nyújtanak, másfelől az sem igaz, hogy ezt a terhet átháríthatnák ügyfeleikre. Ha így lenne, miért panaszkodnának, kérdezett vissza a miniszterlnök, aki szerint az állam egyébként is rendelkezik megfelelő jogosítványokkal, szabályozási lehetőséggel ennek kivédésére.

Magyarország jövőre átáll az egykulcsos adórendszerre, és a kulcs minden idők legalacsonyabb kulcsa lesz - mondta Orbán Viktor, az azonban még kérdéses, hogy a teljes átállás hány év alatt mehet végbe. Orbán kacsának mondta a 16 százalékos adó bevezetésének elhalasztásával kapcsolatos találgatásokat - szavaiból azonban nem lehetett egyértelműen megállapítani, hogy jövőre a 16 százalékos kulccsal vezetik-e be az egykulcsos adót, vagy esetleg e szint elérése tarthat évekig. A héten bejelentik az új Széchenyi-tervet is, erősítette meg a miniszterelnök, aki azonban a gazdaságélénkítő programról egyelőre nem akart részleteket elárulni.

Konzultáció márpedig volt

Magyarország szegény ország

A miniszterelnök szerint aki 30-35 évig tisztességesen dolgozott az állami szférában, és most is megfelel, azt nem kell elküldeni, így nem is érintheti a kétmillió forint feletti végkielégítésre kirótt 98 százalékos adó. Ugyanakkor szerinte ezt a plafont az ország gazdasági helyzete teszi indokoltá, szegény ország vagyunk. Mindezt a szakszervezetek azon kifogásával kapcsolatban mondta, hogy az egyeztetés nélkül megállapított összeghatár érinthet évtizedekig a közszférában, nem kiemelt bérekkel dolgozó tanárokat, orvosokat is, noha az adó célja nyilván az utóbbi években divatosság vált szerződésekben rögzített extra végkielégítések elleni fellépés volt.

A civil szervezetek által felvetett, a jogalkotás szabálytalan és szakmaiatlan voltával kapcsolatos kritikákra Orbán Viktor azt mondta: a parlament alapvetően három ügycsoportba tartozó kérdésekben hozott döntéseket az elmúlt hetekben. A kettős állampolgárságról szóló és a Trianon-emléknapról szóló törvény szinte egyhangúlag, 340-350 képviselő szavazatával fogadta el a ház. A gazdasági kérdésekben pedig volt konzultáció, mondta a miniszterelnök, igaz nem hagyományos formában, de egyeztetett a gazdaság vezetőivel, ahogy a közbiztonságot érintő kérdésekről is volt konzultáció Borsod megyében.

Nem talált kifogásolni valót az új kormány és parlamenti többség kinevezési gyakorlatában sem a miniszterelnök, mint mondta az új köztársasági elnökre mindenki büszke lehet, az Állami Számvevőszék elnöke pedig más országokban, Ausztriában és Lengyelországban is volt már egykori pártpolitikus.

Rovatok