2002 óta mindössze egy százalékkal került közelebb az európai uniós átlaghoz az életszínvonalat is mutató, a vásárlóerő paritáson mért egy főre jutó magyar GDP. Ezzel bőven a leggyengébben teljesítő régiós ország vagyunk, az észtek tizenkét, a szlovákok tizennyolc százalékponttal kerültek közelebb az uniós átlaghoz.
Nyolc évvel ezelőtt, 2002-ben a magyar életszínvonal az uniós átlag 62 százalékán állt. Egyszerűsítve így fogalmazhatjuk meg azt, hogy az uniós átlag 62 százalékát tette ki a vásárlóerőparitáson mért egy főre jutó GDP. Ma, 2010-ben a mutatót még nem ismerjük, hiszen azt az év elteltével számolják ki, de gyaníthatóan egy tapodtat sem mozdulunk 2009-hez képest. Akkor a mutató 63 százalékon állt.
Az elmúlt nyolc évben tehát lényegében egy jottányit sem közeledtünk a az uniós életszínvonalhoz, és az sem vigasztaló, hogy 2008-ban jártunk már 64 százalékon is. (Hogy az összehasonlítás reális legyen, végig a mai, 27 tagú EU-val számoltunk, vagyis már a 2002-es átlagban is benne van a 2004-ben csatlakozott tíz és az azóta bekerült két ország.)
A vásárlóerő paritáson mért GDP-t a különböző országban élők életszínvonalának összehasonlítására szokták alkalmazni. Nem pusztán azt nézi, hogy mennyi az előállított, illetve az egy főre jutó nemzeti össztermék, a GDP, hanem azt is, hogy ez az összeg az adott országban az árak figyelembe vételével mire elég. A mutató figyelembe veszi, hogy az eltérő árszintek miatt egy euróért van ahol többet, van ahol kevesebbet tudunk vásárolni, azaz van, ahol átlagosan 0,9 euró, másutt 1,5 euró, mondjuk, egy kávé.
A 2002-es helyzetünk, a 62 százalékos átlag akkor kedvező volt. Ekkor a régióban a legtöbb versenytársunk mögöttünk volt, Csehország és Szlovénia után a harmadik legjobban teljesítő országnak számítottunk ebben a tekintetben. Azóta kivétel nélkül mindenkihez képest romlott a helyzetünk, Szlovákia köröket vert ránk, és Észtország is utólért minket.
Az okokról hosszasan lehetne beszélni, de most csak az eredményre fókuszálunk. Magyarország lényegében stagnált az elmúlt nyolc évben az uniós életszínvonalhoz való felzárkózásban, az alábbi ábra mutatja, melyik ország hány százalékpontot hozott a „nyugaton”, pontosabban a keletet is tartalmazó átlagon.
A növekedési ütem nem abszurd, nem elérhetetlen. Az első ábrán világosan látszik, hogy Magyarország 2000-től 2002-ig a régiós országokkal összhangban közelített a száz százalékot jelentő EU-s átlaghoz, 55 százalékról jutottunk két év alatt 62 százalékra. Tény, hogy alacsonyabb bázisról könnyebb a növekedés, ennek is köszönhető, hogy az elmúlt években Szlovákia és Észtország növekedése a legszembetűnőbb. Mindkét ország alacsony értékről indulva előzött meg minket az utóbbi években, bár Észtország a válság hatására visszaesett a szintünkre.
A második ábra ezt a bázishatást nem veszi figyelembe. Nem nézzük, ki milyen életszínvonalon állt 2002-ben, csak azt, hogyan teljesített azóta, melyik ország hány százalékkal lépett közelebb az átlaghoz. Az elmúlt nyolc évben nyújtott gyenge szereplésünk így még látványosabb, és a bázishatásra való hivatkozást is elfelejthetjük, ha megnézzük, hogy a nálunk jóval magasabbról induló Csehország is kilenc százalékot vert ránk az elmúlt években. Ijesztőbben fogalmazva tízszer annyit léptek közelebb az uniós átlaghoz, mint mi. A szlovákok szorzója 18 hozzánk képest.