A két választási forduló közötti interjúban Ön osztályozta az előző ciklus kormányainak, illetve a pénzügyi irányítás vezetőinek teljesítményét. Előbbiek Ön szerint elégtelenre, illetve kettesre vizsgáztak, utóbbiak közepes és gyenge érdemjegyet kaptak. A választások utáni bő három hónap teljesítménye alapján hogyan értékeli az új kabinetet?

Háromnegyedet érdemel az új kormány. Messze nem katasztrofális a produkció, de azért nem is olyan, amire azt mondja az ember, hogy minden rendben van. Vannak intézkedések, amelyek nem teljesen koherensek egymással, és vannak pénzpiaci kommunikációs problémák is. Nagyjából azonban elégedett vagyok a kabinet eddigi működésével.

Emeljen ki két intézkedést, amelyre elégedetten csettint, azt mondja, ez igen!

Azt lehet látni, hogy elindult egy adócsökkentési folyamat. Év közepétől komoly enyhítés következik be a társasági adóban, aztán jön majd a bejelentett egykulcsos személyi jövedelemadó. Ezek azt jelezhetik a külföldi befektetőknek, érdemes lesz idehozniuk pénzüket. Az is tetszik, hogy a kiadási oldalon erős szigor van, végrehajtott egy komolyabb zárolást a kormány a minisztériumoknál.

De ez megint csak a sokat szapult fűnyíróelvszerű kiadáscsökkentés.

Ez abból fakad, hogy egyrészt bizonyos külső szereplők, másrészt az önkormányzati választások közelsége miatt az új kormány beleszorult abba a helyzetbe, hogy nem készített új költségvetést, így változatlanul rossz szerkezetben történik a pénzköltés. Ilyenkor nem nagyon lehet mást csinálni, mint egységesen levágni az államigazgatási kiadásokat. A kiadási oldalon csak egyetlen egy lépés van, amely a lazításra utal, mégpedig a gyes korábbi szabályainak visszaállításának terve.

Meg a gázárkompenzáció újbóli meghosszabbítása.

Ez a két intézkedés pár tízmilliárd forinttal növeli az állami kiadásokat, tizedannyival, mint a 2002-es választás utáni költekezés.

Alacsony az ingerküszöbünk. De van-e még valami, amit helyesel?

A bebukott devizahitelek problémájára megoldást kínáló Nemzeti Eszközkezelő Társaság.

Amiről semmit nem lehet tudni, csak azt, hogy a Nemzetközi Valutaalap kifogásolta a kormány által felvázolt, de a közvéleménnyel meg nem ismertetett koncepcióját.

Az ötlet jó, mert egyrészről tehermentesíti a bankrendszert, megtisztítja a banki portfóliókat és beindulhat a hitelezés, másrészről a lakosságnak is segít, ezáltal vásárlóerőt pumpál a magyar gazdaságba. Persze az ördög a részletekben rejlik, mert az alapvető kérdés, hogy a banki könyvekből milyen áron kerülnek át ezek az eszközök az állami eszközkezelőhöz, és mi lesz ezzel a lakásállománnyal: bérbe adják a korábbi tulajdonosnak, vagy hosszú távú vagyonkezelésbe kerül. De mi lenne, ha nem kezelnénk a NET-tel ezt a problémát? A kilakoltatási moratóriumot megint, jövő áprilisig kitolta a kabinet, de ezt nem lehet a végsőkig csinálni. Akkor jövőre szabad utat kell nyitni a kényszerárveréseknek, kilakoltatásoknak. A bankok így piacra dobnának körülbelül százezer ingatlant (ma ennyi lakáshitelnél nem fizetnek több mint három hónapja törlesztőrészletet a tulajdonosok), annyit, amennyi új lakás két-három év alatt felépül. Ez további nyomás alá helyezné a lakások árát egy-másfél évig, ezáltal a banki portfóliók minősége még jobban romlik, és egy lefele menő spirál alakul ki.

Van olyan intézkedés is, amelyen lehetne javítani?

A bankadó koncepciójával alapvetően egyetértek, és azzal is, amit az első nyilatkozatok tükröztek, vagyis hogy két, esetleg három évig lesz a rendszerben ez az extrateher. Ám mégis van hiányérzetem. A nemzetközi tapasztalatok azt mutatják, hogy durván 20-25 évente történő bankválságok bekövetkeztekor az állam a GDP 5-7 százalékát fordítja a rendbetételre. Vagyis éves szinten durván a GDP 0,2-0,35 százalékát, forintban mérve 50-60 milliárd forintot emészt fel egy bankkonszolidáció. Ezzel szemben van most a parlament által elfogadott bankadó, amelyből idén 200 milliárd forintot kíván beszedni az állam, és jövőre is ennyit, sőt, a jogszabály homályosan szól a 2012-es bankadóról is. De nem lehet látni, hogy valóban kivezetik-e a rendszerből három év múlva. Azzal is számolnia kell a kormányzatnak, hogy mivel három év alatt ekkora összeget szed be bankadóból, ezért ha a későbbiekben bármi baj lesz a bankrendszerben, akkor kutya kötelessége lesz neki állnia a cechet.

Azt a feladatot is meg kell oldani, hogy a bankadó következtében a hitelezés csökkenni fog, vagy legalábbis nem növekszik, közben pedig tőkét kellene juttatni a magyar gazdaságba. Erre lenne három mód: vagy a lakosságot kell ösztönözni, hogy takarítson meg és az így létrejövő forrásokat lehet becsatornázni a gazdaságba, vagy az uniós forrásokat lehet a kkv-k felé irányítani, vagy pedig a meglevő vagyonkezelés alatt levő pénzállományt lehet szabályozási eszközökkel a magyar gazdaságba irányítani. A koncepció ezen részével adós a kormány.

Rövid regnálása alatt két fiaskó is érte a kormányt az EU-IMF-vonalon...

Az szerintem belefér, hogy a magyar kabinet valamivel magasabb deficitet szeretett volna, szeretne kialkudni, mint a jelenleg rögzített 2010-es és 2011-es hiánycél. Azt azonban én sem fogadnám el, hogy ezt többletköltésre használja a kormány. Az már látható, hogy intézkedések nélkül idén a deficit a hivatalos 3,8 százalékos célnál magasabb lett volna, 4,6-5 százalék között alakult volna. Az IMF-nek és az EU-nak – amelyek egyébként rányomták a pecsétjüket a büdzsére annak elfogadáskor – vagy ezt kellett volna elfogadnia, ahogyan azt tette a Valutaalap Románia esetében, vagy azt mondani, hogy az idei célt tartani kell, ám jövőre nem kell agresszívan folytatni a hiánylefaragást, és el lehet kezdeni a régóta szajkózott reformokat, az állam finanszírozási igényét hosszú távon mérséklő átalakításokat – a tömegközlekedés, a rokkantnyugdíjazás, az oktatás vagy az egészségügy területén.

De az Európai Bizottság és az IMF egyebek mellett azt kifogásolta, hogy a kormány nem tudott részletekkel szolgálni a tömegközlekedés vagy az egészségügy átalakításáról, igen elnagyoltak a kabinet elképzelései.

A helyzet véleményem szerint az, hogy a kormány nem akart felmutatni részleteket. Szerencsétlen időpontban érkezett a két szervezet delegációja, nincsenek nagyon messze az önkormányzati választások. Nem nagyon értem, hogy ha az EU 2005 őszén igen elnéző volt az igencsak foghíjas és realitásokat nélkülöző konvergenciaprogram tartalommal való feltöltése ügyében, illetve azzal kapcsolatban, hogy milyen eljárást indítson Magyarország ellen, akkor most miért nem volt hasonlóan megengedő a hozzáállása.

Görögország uniós megmentése óta az EU kerüli a költségvetési fegyelem lazulásának látszatát is.

Magyarországnak nincs szüksége jelenleg az EU-IMF-hitelkeret igénybevételére.

De jövőre már jól jöhetne a biztonsági háló, egy akár újabb készenléti keret, mert magas lesz az államadósság-törlesztési igény, és az IMF-től lehívott pénzt is el kell kezdeni visszafizetni.

Ha jövőre kellene valamiféle keret, akkor elegendő ahhoz novemberben megállapodni.

Ehhez képest a kormány rácsapta az ajtót az IMF-re és a Bizottságra.

Lehet élni az IMF nélkül, megmutatta ezt például Törökország. Bár most eléggé feszült a viszony Magyarország és az IMF között, de ezt a kapcsolatot érdemes lenne normalizálni, a szétválást sokkal békésebbé kell tenni. A kormányzat, de az IMF is erős hibákat követett el, hogy durva szakítás hangulata van az egész ügynek. Nagyon nehezen tudom elképzelni a mai helyzetből kiindulva, hogy lesz új megállapodás az IMF-fel. Ahhoz mindkét félnek óriási kompromisszumkészségről kellene tanúbizonyságot tennie.

Az EU-val természetesen meg kell állapodni, de úgy gondolom, bármennyire is kemény most Brüsszel, év végére meg fog puhulni, amikor szembesülni fog azzal, hogy Magyarország adja az EU-elnökséget a jövő év első felében. Minket pedig a lengyelek váltanak az elnökségben. Mindkét ország azonos dolgot szeretne – ami nem nagyon van az ínyemre egyébként: a nemzeti elszámolás részévé tegyék a nyugdíjpénztári rendszert. De az is igaz, hogy méltánytalan dolog, az EU most eltérően kezeli a magánnyugdíjpénztári rendszert létrehozó és a nyugdíjreformon még át nem esett országokat.

A kormány munkáját értékelte. De a gazdasági csúcsminiszter, Matolcsy György milyen osztályzatot érdemel?

Nem kívánok személyekre lebontva értékelni. A nemzetgazdasági miniszter és tárcájának teljesítményét akkor lehet beárazni, amikor látszik majd, hogyan alakul az ország külső finanszírozási igénye, mekkora lesz a gazdasági növekedés, és hogyan néznek majd ki a főbb makromutatóink a most elindított folyamatok hatására. A mérleget egy-másfél év múlva lehet megvonni.

Az alatt még több hibát is el lehet követni, olyanokat például, mint amibe a kormány június elején, és július közepén, a gazdaságpolitikai terveinek zátonyra futásakor beleszaladt.

De jóvá is lehet mindent tenni. Időt kell adni. Hatvanegynéhány napja van hatalmon ez a kormány, még a száz nap sem telt le, ameddig meg szokta kapni a türelmet az „új seprű”.

Jól tette a kormány, hogy kiadta az IMF útját?

A külső egyensúly nagyon javul. A forint egyáltalán nincs veszélyben. Nem probléma, hogy nincs, és valószínűleg nem lesz IMF-védőháló mögöttünk.

Vajon úgy ment oda a tárgyalásokra a kormány, hogy határozott szándéka volt beszüntetni az együttműködést a Valutaalappal, vagy a tárgyalásokon alakult így a helyzet?

Úgy érzékeltem az elmúlt fél évben, hogy felmerült az a kérdés a kormányzat háza táján, hogy meg lehet-e lenni IMF nélkül. Személy szerint azon a véleményen voltam, ez lehetséges, de az IMF, illetve az EU támogatása nélküli működésnek van egy alapfeltétele: Magyarország szigorú, prudens költségvetési politikát, növekedésorientált gazdaságpolitikát folytasson.

IMF nélkül még szigorúbb költségvetési politikát kell folytatni, mint IMF-védőhálóval a hátunk mögött. Akkor miért jobb nélkülük?

A nemzeti önrendelkezés kérdése nem megkerülhető. Az nehezen fogadható el, hogy egy külső szereplő mondja meg egy ország vezetésének, hogyan csökkentse a hiányt. Az elmúlt húsz év magyar gazdaságpolitikai modellje csőd: az eladósodás után duális gazdaságot alakított ki az ország, és rendkívül sérülékennyé váltunk. Ha hasonló recepteket akar az IMF megvalósítani, akkor próbáljunk meg egy másik utat járni. De persze a költségvetési hiány tekintetében a szigorúságból nem lehet engedni. Az IMF-et több neves Nobel-díjas közgazdász, Joseph Stiglitz és Paul Krugman is bírálta. Magyarországnak ma sokkal szofisztikáltabb, finomabb gazdaságpolitikára, és őszinteségre van szüksége.

Ha egyetért az IMF kitessékelésével, akkor miért nem írta alá azt a közleményt, amelyet a Századvég Gazdaságkutató Zrt. kutatási igazgatója, Mellár Tamás kiadott. Ön a cég igazgatóságának elnöke, többségi tulajdonosa, és Ön szokta vinni a prímet a sajtótájékoztatókon kettejük közül.

Mellár Tamás a kutatási igazgató, és ez egy kezdeti lépés is volt: nemrég eldöntöttük, hogy a sajtóban a jövőben inkább mások fognak szerepelni a gazdaságkutató intézet részéről.

Pár hónapja határozottan kijelentette, hogy nem kíván politikai pályára lépni. Változnak az idők?

Az elkövetkező öt évben biztosan nem kívánok politikus lenni. Ha az ember politikai pályára aspirál, akkor előbb „le kell számolnia” mindenfajta üzleti érdekeltségével, és magamat még nem tartom erre késznek. Sőt, elsősorban befektető, üzletember vagyok, és csak utána vagyok tanácsadó. Nem jó, ha üzlet és politika összeér. Egyelőre építkezem, üzleti vállalkozásokat építek, azon gondolkozom, hogy hosszabb távon érdemes lenne Magyarországon egy alapkezelőt létrehozni, de vannak más üzleti elképzeléseim is.

A Századvég Gazdaságkutató Zrt.-n kívül van szép számmal üzleti érdekeltsége az adatbázisok szerint. Az Aegontól való kilépés után hozta létre az Atticus Invetsmentset, és ezen kívül is van egy családi vállalkozása. A kockázatitőke-piacon is megvetette lábát, a Morandó Magyar Kockázati Társaság egyharmados tulajdonosa, és van üzletrésze egy londoni kockázati tőketársaságban is. Tudatos építkezés folyománya a kisebb fajta cégbirodalom?

Túlzás vállalatbirodalomról beszélni. Mindig is befektető voltam és maradok. Amikor a kilencvenes évek közepén elkezdtem dolgozni, akkor alapvetően pénzügyi befektetésekből, devizaspekulációkból szereztem jövedelmet. Egy idő után az ember elkezd gondolkozni azon, hogy valami mást is akar, valami mást is kell csinálni. Most már stratégiai oldalról közelítem meg a befektetéseket, hosszabb távon gondolkozom. A kockázatitőke-társaságban fél éve szereztem tulajdonrészt. Ez abból fakad, hogy egy ilyen társaság 3-7 év közötti befektetési időhorizonttal rendelkezik, ami pont egy beruházási ciklusnak megfelelő, és a befektetői attitűdömhöz illeszkedik.

Az egészségügyben is vannak érdekeltségei.

Ez egyrészt családi kötődés miatt van. Dédapám Heim Pál a híres gyermekgyógyász és a családban számos más neves orvos található. Van egy gerincimplantátumokat és térdprotéziseket gyártó amerikai cégben üzletrészünk. De van üzletrészem a Budai Egészségközpontban is. Utóbbinak az a története, hogy régóta ismerem a központ vezetőjét, Varga Péter Pált. Tavaly keresett meg, szüksége volt befektetőre, én pedig megnéztem a központ könyveit, átgondoltam a dolgot, és egy külföldi befektetőtársammal gyorsan segítettünk többségi részesedésre váltható kölcsönökkel. A többségi pakettünkből mára egy 10 százalékos önálló tulajdonrészem maradt, mert több ajánlat versenyeztetése és Varga Péter Pállal való egyeztetés után eladtunk 50 százaléknyi részesedést egy luxemburgi alapnak. Akkor az volt az érzésem meglehetősen jó hozammal sikerült túladnom a részesedésen, de ezt ma már részben bánom, hiszen - érzésem szerint - lényegesen többet ér, mint az akkori eladási ár, mivel az OGK-BEK mára a világ egyik referencia gerinckórházává vált.

A Századvég Gazdaságkutató eddigi anyagaiban sürgeti, hogy a magyar egészségügyre költsön többet az állam. Innen nézve úgy tűnik, mintha nyíltan lobbizna, hiszen üzletileg érdekelt egy egészségügyi cégben.

Valóban úgy tűnhet. De nem így van. Egyrészt a Budai Egészségközpontban való részvételem egy véletlennel indult. Másrészt pedig, a befektetési döntésem előtt ismert volt előttem az is, amit számos felmérés igazol, hogy az egészségügyre nemzetközi összehasonlításban kevesebbet költ Magyarország, vagyis van tér hova fejlődni, érdemes lehet egészségügybe befektetni. Ha hosszú távon nézzük a dolgot, és figyelembe vesszük, hogy egy öregedő társadalom a magyar, mint a többi európai társadalom is, akkor determinált, hogy többet kell költeni egészségügyre. Harmadrészt, furcsállottam akkor is, és most is, hogy a világ egyik legjobb gerincsebésze hazánkban alig van támogatva, pedig azt gondolom, hogy ilyen emberekre kellene alapozni a jövő Magyarországát.

A Századvég Gazdaságkutató Zrt. fél éve lépett színre, de többségi tulajdonosaként köszön vissza a neve a Századvég mellett levő Strategopolis politikai tanácsadó cégben is, és hírek szerint a Századvég Alapítványt is finanszírozza. Ezzel lényegében intézményesül a jobboldalhoz, jobboldali kormányhoz való közeledés?

Nem mondanám, hogy ezzel így próbálok közeledni. Stumpf Istvánt ismerem idestova öt éve, az egyik legjobb barátomnak tartom. Ő létrehozta az Ybl Klubot, aminek alapítói közé meghívta Lantos Csabát, Lotfi Farbodot, Tombor Andrást, Tóth Zsoltot és meghívott engem is. Támogattuk az Ybl Klubot pénzzel, üzleti kapcsolatokkal, munkával. Aztán Stumpf Istvánnal egy idő után leültünk beszélgetni arról, hogy a kutatóintézetek piacán van egy űr, és érdemes lenne létrehozni egyet, ami egyébként passzol a konzervatív világnézethez. Konzervatív világnézetet Magyarországon lényegében egyetlen nagyobb szellemi műhely ápol, amely nem elsősorban közvélemény-kutató, éspedig a Századvég.

Devizaspekulációval, ahogy a kezdeteknél, most is foglalkozik?

Pár évvel ezelőtt még nagy összegű spekulatív befektetéseim voltak, amelyek révén a devizaárfolyamok ingadozásából igyekeztem profitálni, de most már sokkal kisebb téttel játszom. Ma is van befektetésem hedge fundban (spekulatív alapban), de ma már nem érdekelnek annyira a napi vagy heti mozgások. Emellett a volt munkáltatómmal, az Aegonnal van egy hosszabb távú befektetési tanácsadói szerződésem, ami ma már sokszor inkább teher, mint öröm. Ennek újragombolása a jövő zenéje. Ma is szeretem a piacokat, de sajnos már én is 40 év felett vagyok és néha úgy érzem a spekuláció inkább a fiatalok terepe. Az idősebbek legyenek befektetők.

A válság 2008 őszi betoppanása környékén, vagy az után játszott a forint ellen?

Nem játszottam a forint esésére. De az igaz, hogy megtakarításaim 2008 nyarától euróban voltak, akkor áttettem vagyonomat más pénznembe, mert úgy éreztem, itt nagy baj lehet. De a forint ellen nem spekuláltam. 2009-ben visszaváltottam megtakarításaimat forintra.

Ennyi üzletrésszel, befektetéssel a háta mögött ott lenne a helye a leggazdagabb magyarok százas listáján, ha jól gondolom.

Nem olyan egyszerű felmérni a vagyont. Nem volt és most sem célom felkerülni a top100-as listára. Azt gondolom, az ember tegye a dolgát. Az adófizetési kötelezettségeinknek mindig eleget teszünk, bár a törvényes adóoptimalizálási lehetőségeket mi is igénybe vesszük. A külföldi társaimmal viszont sok adót törvényszerűen a befektetési célországokban fizetünk be

Pár milliárd forinttal már fel lehet kerülni a toplistára.

Akkor talán ott lehetek a száz legvagyonosabb között, de nem számolom. A vagyon az szolgálat, arra van, hogy támogassuk a gyengébbeket. Épp most hozunk létre feleségemmel és két erdélyi atyával egy alapítványt a csángó gyermekek oktatására, melyre az elkövetkező 5 évben 100 millió forintot szánunk. De vannak más terveink is, így dédapám tiszteletére a családom többi tagjával egy orvosokat támogató alapítvány létrehozásán gondolkozunk.