Bár hatalomra kerülésük óta a kormány illetékesei számtalanszor beszéltek az állami cégek vízfejének karcsúsításáról – és voltak is ezt a célt szolgáló intézkedések –, az állami vállalatok költségeinek lefaragását célzó egyik lépés épp ellenkező hatást fejthet ki. A ma életbe lépő akár tovább növelheti az igazgatók számát. A kétmillióban maximált cégvezéri fizetés bérfeszültségekhez vezet, és kontraszelekciót indíthat el.
Könnyen beleverhetik a fejüket a bérplafonba az állami cégek. A szeptember elsején hatályba lépő intézkedésekkel havi bruttó kétmillió forintban limitált vezérigazgatói fizetésekkel egyidejűleg ugyanis nem minden esetben írták át a menedzsment tagjainak fizetését. Így most néhány állami vállalatnál a vezér alig keres többet, mint egyes beosztottjai.
Hiába jár nagyobb felelősséggel például az állami vállalatok többségében a tulajdonosi jogokat gyakorló Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV) vezérigazgatói posztja, mint a vezető jogtanácsosé, utóbbi alig keres kevesebbet. Neki korábban is 1 854 000 forint volt a fizetése, ez most sem változott. Az eddigi szabályozók szerint a vezérigazgató – a kormányváltás előtt a héten őrizetbe vett Tátrai Miklós bére még 3,5 millió volt, Horváth Gergely új vezér a kétmilliós plafonnal viszont lényegében már egy szintre került a menedzsmenttel.
Hasonló a helyzet a Magyar Fejlesztési Bankban (MFB) is. Az előző vezér, Erős János havi 3,6 milliója helyett az új, Baranyay László csak kétmilliót kap. A menedzsment fizetése azonban itt sem követte arányosan az új helyzetet, az ügyvezetők között van, aki 1,8 milliós fizetést kap.
A Magyar Posta vezérének fizetését 2,84 millióról, az Állami Autópálya Zrt. vezetőjének havi bérét 2,95 millióról vágták meg. Nyolcszázezerrel keres kevesebbet az eddiginél és elődjénél az állami sztráda- és vasútberuházó NIF Zrt., valamint a Magyar Villamos Művek (MVM) vezérigazgatója is.
A jegybankban nemcsak a nyolcmilliót kereső elnök jár rosszul a szerdán életbe lépő szabállyal, az MNB alelnökeinek 3,7, illetve 4,5 millió forinttal lesz kevesebb a bruttó fizetésük. Igaz, Simor András, Király Júlia és Karvalits Ferenc reménykedhet, az ő fizetésük megnyirbálása ellen – hasonlóan a romániai jegybankvezetők bércsökkentéséhez – az Európai Központi Bank már júliusban határozottan tiltakozott.
A bérplafon eredetileg az MSZP ötlete volt, és a válság idején vezették be, akkor a viszonyítási pont az MNB elnökének a fizetése volt, az újonnan felvett állami vezetők legfeljebb ennek a negyedét vihették haza havonta.
A Fidesz 29 pontos javaslatában – az Európai Központi Bank intelmei, és a jogi aggályok ellenére – azonban már magát az MNB-t is bevonta a körbe. Az új mérce ezentúl mindig az előző évi bruttó nemzetgazdasági havi átlagkereset tízszerese, és ez a limit - szemben a korábbi törvénnyel - már nem csak az újonnan felvettekre, hanem mindenkire vonatkozik.
A versenyszférában húsz-harminc százalék bérkülönbség szokott lenni a vezérigazgató és a menedzsment között, az állami szférában ez eddig nagyobb volt, mondja Bereczky Katalin, a Neumann & Partners fejvadászcég munkatársa. A bérplafonnal azonban éppen ellenkezőjére fordul ez a jelenség – amit az esetek egy részében eddig sem a csúcsvezérek túl-, hanem az alatta dolgozók alulfizetése okozott –, miután az állami szférában mostantól a különbség többnyire a tíz százalékot sem éri el.
Ez szükségszerűen feszültségekhez vezet, munkaügyi szakemberek szerint szinte elkerülhetetlen, hogy a kétmilliós plafon hatása hosszabb távon lejjebb ne gyűrűzzön, és ne csökkentse a beosztottak béreit. Ez azonban jellemzően csak úgy oldható meg, ha a sokat kereső régieket elbocsátják, és a helyükre újabbakat vesznek fel kisebb fizetésért.
Ha mogyoróval fizetsz, majmokat kapsz, tartja a bérplafon ügyében sokat idézett mondás. Az állami szférában dolgozók így is átlagban a felét keresik a külföldi tulajdonú vállalatok szakembereinek, kevés az a menedzser, akit ennyi pénzért át lehetne csábítani onnan a közszférába, véli Ficza János a merces.hu bérinformációs portál elemzései alapján.
A bérplafon szeptember elsején lép életbe, és vonatkozik a közalkalmazottakra, a köztisztviselők körében a politikai tanácsadókra és főtanácsadókra. Továbbá a vezető tanácsos és főtanácsos besorolású egyénekre, az állami vezetőkre, a kormánybiztosokra, a miniszterelnöki biztosokra, a kormányhivatal alkalmazottaira, az igazságügyi alkalmazottakra, valamint a költségvetési szervként működő felsőoktatási intézmények alkalmazottaira is, ideértve a gazdasági tanács tagjait is.
A versenyszférában egészen gyakori a havi kétmilliós vezetői fizetés, sőt a hat-hétmilliós havi bér sem ritka. Ugyanakkor az esetek nagy részében az elvárások is nagyobbak, mint egy állami cégnél. Ha valaki „nem hozza a számokat”, könnyen megválnak tőle. A közszférában dolgozók nagyobb biztonságban érezhetik magukat, hívják fel egy jelentős különbségre a figyelmet a szakértők. Másrészt, teszik hozzá, egy politikai irányváltásnál, vagy egyszerűen csak politikai bizalomvesztésnél egy állami cég vezetője akkor is könnyen elveszítheti az állását, ha egyébként a vállalat cégszerű működése rendben van, a cég megfelelt üzleti tervben levő elvárásoknak.
A kormány a bérplafon bevezetése mellett a felesleges igazgatói posztokat és vezetői szinteket is szeretné megszüntetni. Csakhogy a plafon ennek is útját állja, sőt egyesek szerint kimondottan ellene dolgozik. Az a fizetés ugyanis, amennyiért egy középvezető hajlandó átigazolni a versenyszférából, itt már az igazgatói kategóriába esik. Az állami cégeket tehát csak újabb igazgatók és főigazgatók áraszthatják el a távozó osztályvezetők helyett, tovább vízfejűsítve a vállalatokat.
A bérplafonnak tehát, bár első ránézésre csak a sokat kereső vezérek megzabolázására szolgál, hosszabb távon olyan hatásai is lehetnek, amelyekkel előzőleg nem számolt a kormányzat. Megszüntetni azonban valószinűleg kevésbé lenne népszerű, mint most bevezetni volt.