Érthetetlen nyilatkozatok, kapkodás, káosz, zuhanó tőzsde, rettegő devizahitelesek – a vártnál sokkal nehezebben vette az első száz napot az új gazdasági kormányzat. Amíg belpolitikai területen minden a lehető legsimábban ment, a gazdaságban szinte megoldhatatlan feladatokkal találta szembe magát a Fidesz-kormány. Kell vagy nem kell IMF-hitel? Lesz-e adócsökkentés? Mekkora lesz a hiány? Az elmúlt hetek nyilatkozatkavalkádja még a legedzettebb elemzőket is elbizonytalanította. Cikksorozatunkban megpróbáljuk kibogozni a szálakat, bemutatni, hogyan omlott össze Orbánék több elképzelése, milyen okokból nem sikerült megegyezni az IMF-fel és az EU-val, hol hibázott és hol ért el eredményt a kormány.
Fontos leszögezni, hogy a gazdaság és a költségvetés valóban katasztrofális állapotáért a Fidesz kevéssé tehető felelőssé. A költségvetési hiány és az államadósság az elmúlt nyolc évben nőtt gigantikus méretűre, a kiköltekezett, legyengült országot pedig a lehető legrosszabb pillanatban kapta oldalba az elmúlt ötven év legsúlyosabb világgazdasági válsága.
A Bajnai-kormány lehetőségeihez képest jól menedzselte a ráhagyott csődközeli helyzetet, de messze nem igaz az a baloldali sajtóban egyébként gyakran előforduló megállapítás, hogy rendezett gazdaságot, fenntartható pályára állított költségvetést hagyott volna maga után. Június táján már elég világosan látszott például, hogy az EU és az IMF által is jóváhagyott költségvetéssel képtelenség lesz tartani a hiánycélt, újabb kiigazítás szükséges. A szocialista kormány folyamatos költségcsökentésekkel, megszorításokkal, és a még a Gyurcsány-kabinet idején az utolsó pillanatban, 2008 őszén megszerzett IMF-EU-hitelkeret segítségével tudta talpon tartani az országot. A Bajnai-kormány meg sem próbált – megfelelő felhatalmazás híján meg sem próbálhatott – hozzányúlni a költségvetés egyensúlyát megbontó, a megengedhetőnél sokkal többe kerülő rendszerekhez: az egészségügyhöz, az önkormányzatokhoz.
Ez a költségvetési pálya nyilvánvalóan fenntarthatatlan.
A Fidesz még 1996-ban, a Bokros-csomag ellen kampányolva irtotta ki szótárából a kiigazítás, megszorítás, költségcsökkentés kifejezéseket. A 2006 óta kisebb-nagyobb intenzitással megszorítgató szocialista kormányok ellen is a gazdasági növekedés beindításának ígéretével, munkahelyteremtéssel, adócsökkentéssel kampányolt, legsikeresebb ellenzéki akciója pedig az igen bátortalan egészségügyi reformkísérletet végleg kinyíró, a 300 forintos vizitdíjra megsemmisítő csapást mérő “szociális népszavazás” volt.
Az antibokrosista kampány után a liberális közgadász-mainstream ellenében bedobott Matolcsy-féle növekedésösztönző gazdaságpolitika végül működött 1998 és 2002 között: persze akkor még – jórészt persze éppen az átkozott Bokros munkássága miatt – kifejezetten jó állapotban volt a költségvetés, az adósságállománnyal sem volt gond, a világgazdasági környezet pedig összehasonlíthatatlanul kedvezőbben festett. (A rövid lefolyású orosz válságot leszámítva masszív konjunktúra volt éveken át.)
Mindezek tudatában aligha lephetett meg bárkit is, hogy a 2010 nyarán hivatalba lépő második Orbán-kormány az első pillanattól kereste annak a lehetőségét, miképpen léphetne ki a szigorú költségvetési pálya egyre szűkülő keretei közül. Csodát ígértek, csodát vártak tőlük.
Elvileg nem mutatkozott lehetetlennek, hogy bizonyos átalakítások megkezdését, valamint a brutálisan veszteséges állami vállalatok (MÁV, BKV, Malév) konszolidálását is belengetve el lehet fogadtatni magasabb költésgvetési hiányt az országot finanszírozó IMF-EU kettőssel illetve a piaccal.
Már a választások előtt meglebegtették a jobboldalhoz közelálló gazdasági szakemberek, hogy egy esetleges előrehozott választás után felálló fideszes kormány akár jobb feltételekkel juthatna külföldi hitelekhez, újratárgyalhatná az IMF-megállapodást, hitelesebben jelenhetne meg a piacon, mint a könyvelési trükkökkel, mindenféle stiklikkel lebukott szocialisták. Ez alighanem igaz is lehetett, ám a kormányváltás előtt beütött a görög válság, amely alapvetően változtatta meg a játékszabályokat az európai pénzügypolitikai terepen.
Az államcsődközelbe került Görögország számára május elején állított össze mentőcsomagot az EU és az IMF, nem sokkal később pedig egy gigantikus, 750 milliárd eurós alapot is létrehoztak, hogy elejét vegyék a több tagországot is fenyegető csődhullámnak. A gazdasági szaksajtót ellepték az EU-t fenyegető adósságválságról, a kritikus spanyol, portugál, ír és persze magyar helyzetről, az unió gazdasági megroppanásáról, az euroövezet lehetséges széteséséről szóló cikkek.
A görög mentőcsomag összeállítása sem volt könnyű: Szlovákia az első pillanattól húzódozott, végül meg sem szavazta a hozzájárulást, a mentőakcióban kulcsszerepet játszó Németországban pedig komoly belpolitikai viharokat okozott az ügy, a német adófizetők nem egészen értették, hogy miért az ő pénzükből kell finanszírozni a felelőtlenül költekező görögöket. Merkel kancellárasszony pártja el is bukta felsőházi többségét. Ezekből a jelekből egyértelmű lehetett, hogy az adósságválság rémképével küzdő EU egy kicsit sem lesz elnéző költségvetési kérdésekben, pláne a kritikus helyzetben lévő tagországokkal. Sőt, egyre erősebb azoknak a javaslatoknak a támogatottsága, amelyek gazdasági büntetőintézkedésekkel – például az EU-s fejlesztési források megvonásával – sújtanák a költségvetési szabályokat megsértő tagországokat.
A hivatalba lépő új magyar gazdasági kormányzat ennek ellenére mindenáron be akarta bizonyítani, hogy a költségvetési hiány sokkal nagyobb lesz a vártnál, a tervezett 3,8 százaléknak akár a dupláját, a 7-8 százalékot is elérheti. Ilyen nyilatkozatokat tett Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter, a Varga Mihály államtitkár vezette csontvázbizottság pedig lázasan kutatott, hogy megtalálja a rejtett kiadási tételeket. Nem találta.
Kósa Lajos Fidesz-alelnök június eleji nyilatkozata azt mutatta, hogy a kormánypárt félreértette a görög válság nyomán létrejött helyzetet. A Fidesz-vezetés alighanem úgy értékelte a fejleményeket, hogy ha a görögöket megmentette az EU, akkor más államot sem fog hagyni elsüllyedni, mi is kapunk majd mentőövet Brüsszeltől. Az államcsődközeli helyzetről szóló, árfolyamgyilkos Kósa-nyilatkozat csak ilyen összefüggésben értelmezhető.
A téves helyzetértékelés oka lehetett, hogy az új kormány környékén még nem volt olyan szakpolitikus, aki pontosan látta volna, mi zajlik az EU-ban a költségvetési kérdések körül.
A Fidesz nyolc éven át volt ellenzékben, szakértőik kikerültek a brüsszeli események fő sodrából. A nemzetgazdasági csúcsminiszternek választott Matolcsy György sem ismerte közelebbről az unióban zajló folyamatokat, és tanácsadói sem remekeltek. Az uniós költségvetési viszonyokat leginkább a Magyar Nemzeti Bankból Matolcsy mellé szegődő Kármán András államtitkár ismerte, de az ő szavának nem nagyon lehetett súlya a formálódó kormányban: májusban még az sem volt biztos, hogy Kármán a kabinet tagja lehet-e, több fideszes nehezményezte ugyanis, hogy egy SZDSZ-szimpatizáns kap helyet a kormányban.
Pedig még a választás előtt is volt lehetősége a Fidesznek, hogy képbe kerüljön. Februárban, amikor negyedéves felülvizsgálatra érkezett hazánkba az IMF és az EU delegációja, felkereste a kormányra készülő ellenzéki pártot is, konkrétan a gazdasági munkacsoportot. Forrásaink szerint a konzultáción mintha elbeszéltek volna egymás mellett a felek, a nemzetközi szervezetek a költségvetési szigor fontosságát hangsúlyozták, a fideszesek pedig azt hajtogatták, hogy a hiány jóval magasabb lehet a tervezettnél. A kormányalakítás előtt Matolcsyék informális találkozót szerveztek az IMF-fel és az EU-val, de akkor csak a kapcsolatfelvétel volt a cél.
Az új kormány tanácsadói közül egyedül talán Szapáry György volt tisztában a nemzetközi viszonyokkal, múltjából adódóan ő is inkább a Nemzetközi Valutaalap (IMF) álláspontját ismerhette, de puhatolózott az Európai Bizottságnál is. Szapáry azonban nem volt – és ma sincs – döntéshozói pozícióban. A véleménye akkor sem kapott kellő figyelmet.
A kétharmados, elsöprő választási győzelem, a megnyíló belpolitikai lehetőségek elvakították a kormánypárti politikusokat, nem tudták fölmérni, miről alkudozhatnak a nemzetközi szervezetekkel, és miről nem.
A Fidesz számára csak június 3-án, csütörtökön, két nappal a kormány megalakulása előtt vált világossá, hogy nem engedheti el a hiányt. Orbán Viktor pártelnök, miniszterelnök-jelölt aznap utazott Brüsszelbe, hogy találkozzon José Manuel Barrosóval, az Európai Bizottság elnökével. Barroso világosan jelezte, nem tolerálják a hiánycél növelését.
A Fidesz vezetését teljesen váratlanul érte a keménykedés. Jól jelzi ezt, hogy azokban az órákban, amikor Orbán Brüsszelben tárgyalt Barrosóval, idehaza még egész más forgatókönyv alapján zajlottak az események: Varga Mihály épp sajtótájékoztatón jelentette be, hogy az általa vezetett tényfeltáró bizottság anyaga „súlyos megállapításokat tartalmaz”, hétvégén dőlnek ki a csontvázak a szekrényből, és „a súlyos helyzetben lévő magyar államháztartás helyzete rosszabb annál, mint amit arról ebben a pillanatban gondolni lehet.” Az államtitkár ezután munkamegbeszélésre toborozta össze a Bajnai-kormány költségvetését bíráló, még tavaly decemberben nyílt levelet megfogalmazó 29 közgazdászt.
A kormányalakítás előtt álló Fidesznek villámgyorsan újra kellett terveznie lépéseit. Az események fölgyorsultak: 3-án, a már említett, államcsődközeli helyzetet vizionáló Kósa-nyilatkozat nyomán, amikor Orbán épp Brüsszelben tárgyalt, az addig pluszban levő magyar tőzsde a nyugati trendekkel szembefordulva esésnek indult, a forint pedig a régiós devizáktól elszakadva jelentősen gyengült, a reggeli 273 forint körüli euróárfolyam estére 280 fölé szaladt.
Másnapra úgy tűnt, a piac kiheverte Kósa szavait, délig nyugodtan zajlott a kereskedés a budapesti tőzsdén és a forintpiacon. Június 4-én délben azonban Szijjártó Péter Fidesz-szóvivő tromfolt, az államcsőd emlegetését jogosnak tartotta, védelmébe vette Kósát. A BUX mélyrepülésbe kezdett, az OTP-részvények kereskedését fel is kellett függeszteni pár percre, 10 százaléknál is nagyobbat zuhant a bankpapírok ára, a hazai valuta kurzusa az euróval szemben átlépte a 290 forintos szintet is, elérte idei mélypontját.
Szijjártó ballépését azzal magyarázzák forrásaink, hogy a vezetés lassan reagált: amikor Szijjártó nyilatkozott – egy egyébként más témáról tartott sajtótájékoztatón –, akkor még nem volt felhatalmazása arra, hogy az előző napi, veszélyes Kósa-nyilatkozattól kellő távolságot tartson. Csak Orbán Viktor jóváhagyásával határolódhatott volna el Kósa nyilatkozatától, azonban a csütörtöki brüsszeli tárgyalások után péntek délelőttig nem jutott idáig a folyamat.
Június 4-én délután igazán begyorsultak az események. Amerikai lapok cikkeztek arról, hogy a New York-i tőzsde pénteki zuhanásában komoly szerepet játszottak az európai adósságválság rémképét felerősítő magyarországi fejlemények, a CNN is tudósított az itteni eseményekről, és a magyar mellett több európai uniós ország – köztük Németország, Franciaország – államcsőd-kockázatát jelző mutatószám is megugrott.
Több forrásból származó információink szerint péntek délután az Egyesült Államok pénzügyminisztériumából és több nyugat-európai ország kormányhivatalából telefonáltak Budapestre, részben értetlenkedve, részben követelve, hogy a kormány vessen véget a veszélyes nyilatkozatoknak, és deklarálja, hogy nem akarja növelni a költségvetési hiányt.
Információink szerint a kormány még aznap este üzenetet küldött néhány független, illetve a jobboldallal szimpatizáló közgazdásznak, hogy másnap találkozóra várja őket. Reggel azonban már arról kaptak sms-üzenetet a meghívottak, hogy a megbeszélés elmarad. Sokuknak nem indokolták a lemondást, és olyan is volt, akinél Matolcsy György elfoglaltságára hivatkoztak (miszerint a miniszternek az adóterveket kell finomítania).
A kormány kapkodott. Csak péntek késő este dőlt el, hogy a Varga-féle tényfeltáró bizottság szombat délelőtt tartja sajtótájékoztatóját. A Varga-féle csontvázbizottság ekkor sem mutatott fel megrázó erejű bizonyítékot arra, hogy a Bajnai-kormány az ismertnél sokkal rosszabb költségvetési helyzetben adta át az országot. Az államtitkár ismét csak annyit közölt, hogy rossz a helyzet, de egyúttal azt is jelezte, hogy a kormány elkötelezte magát az idei 3,8 százalékos költségvetési hiány mellett, és a deficitterv tartása érdekében intézkedésekre van szükség, emiatt pedig háromnapos rendkívüli kormányülés veszi kezdetét.
(Érdekesség, hogy Varga Mihály pár napra rá úgy nyilatkozott, 230 milliárd forintos lyukat kell befoltozniuk, ez a GDP 0,9 százalékának felel meg, az intézkedések nélkül a deficit 4,7 százalékra szaladna fel. Ez pedig elég távol esik a Fidesz által korábban felemlegetett 7 százalék körüli hiánytól.)
Szombaton a kormány utolsó reménye is szertefoszlott. A kormány előtt volt már egy szakértői anyag, amely a lehetséges adóváltozásokat és ezek hatásait vette sorra. A kormány ebből állíthatta össze az adócsomagot. Az eredeti terv az volt, hogy már 2010 második félévétől áttérünk az egykulcsos személyi jövedelemadóra, tehát jelentős adócsökkentéssel indít a kabinet, beváltva régi ígéretét.
A 3,8 százalékos hiánycél tartása és adócsökkentés együtt csak úgy lett volna lehetséges, ha a kormány beveti sokáig jolly jokernek tűnő könyvelési ötletét, és a magánnyugdíjpénztári pénzeket a költségvetésben tünteti fel, jelentősen megemelve így bevételeket, mozgásteret teremtve önmagának.
A forrásaink szerint a Surányi Györgytől származó ötlet bevetése szombatra lehetetlenné vált: mind az Egyesült Államok pénzügyminisztériuma (az amerikaiaknak vannak érdekeltségeik a magyar magánnyugdíjpénztári piacon), mind az Európai Bizottság, mind pedig az IMF határozottan jelezte, ellenzi az elképzelést. Ekkor vált biztossá, hogy valamilyen B-tervet kell készíteni.
A június 5-én kezdődő háromnapos kormányülés első pontja mégsem erről szólt, hanem még a Varga Mihály-féle, eléggé eredménytelennek tűnő tényfeltárásról. Direkt erre a napirendi pontra meghívtak közel tucatnyi külsőst (például a Bankszövetség elnökét, Erdei Tamást, és a pénzügyi szektorból még Patai Mihály tőzsdeelnököt, Török Ádámot, a Költségvetési Tanács tagját, Szapáry Györgyöt, Orbán tanácsadóját, Járai Zsigmondot, Parragh Lászlót), hogy velük is megvitassák a tényfeltáró részjelentést. A kormány csak szóban és meglehetősen elnagyoltan tájékoztatta a meghívottakat, senkinek sem mutatták meg az anyagot.
Matolcsy György, aki korábban többször is 3,8 százaléknál jóval nagyobb hiányt jósolt nyilatkozataiban, a kormányülésen már úgy beszélt, hogy természetesen tartani kell a 3,8 százalékos hiánycélt. A tőzsdei mélyrepülésben és a forint jelentős gyengülésében a nyilatkozata miatt szerepet játszó Szijjártó Péter szóvivő pedig „beletemetkezett papírjaiba”, meg sem szólalt az első napirendi pont alatt, mondták forrásaink.
A háttérben viszont készült a B-terv: 200 milliárdos bankadó, ami megteremtené az adócsökkentések fedezetét, hamár a nyugdíjpénztáras trükk megbukott. A Bankszövetség elnökével még szombaton közölték, hogy brutális adót vet ki a szektorra a kormány. Az Orbán Viktorral közismerten jó viszonyban lévő OTP-vezér, Csányi Sándor is csak akkor, telefonon értesült a tervről. Elkeseredett lobbizás kezdődött – hiába.
A teljes intézkedési csomag csak vasárnapra készült el. Több helyről származó információink szerint az Orbán Viktor kormányfő által június 8-án, kedden, a Parlamentben ismertetett 29 pontos programot öt ember rakta össze: Orbán, Matolcsy György, Varga Mihály, Lázár János frakcióvezető és Habony Árpád, a miniszterelnök politikai tanácsadója.
Még 7-én, hétfőn is a 29 pont részleteit csiszolgatták, de ekkor már más fontos dolog is akadt: megérkezett az IMF és az Európai Bizottság delegációja, hogy a kormány szándékairól tárgyaljon. Forrásaink szerint a nemzetközi szervezetek képviselői ekkor is elmondták, hogy Magyarországnak tartania kell a hiánycélt. Ennél nincs fontosabb.
A kormány felvázolta a 29 pontot, a szervezetek pedig nyugtázták, hogy van intézkedési terve a kabinetnek, de jelezték, hogy ezt egyelőre nem tudják értékelni, a pontos költségvetési hatások még nem voltak láthatók.
Úgy tudjuk, hogy az IMF és az Európai Bizottság küldöttsége szeretett volna találkozni a Varga-féle tényfeltáró bizottsággal, és látni akarta a vizsgálati eredményeket rögzítő dokumentumot, azonban a bizottság minden magyarázat nélkül kitért a találkozó elől.
Elérkezett a kedd (június 8.), amikor is az IMF és az Európai Bizottság találkozott a Magyar Nemzeti Bank vezetésével, az MNB-t addig a kormány kihagyta minden gazdaságpolitkai egyeztetésből. Ugyanezen a napon, 13 órakor Orbán Viktor kormányfő az Országgyűlésben ismertette 29 pontos gazdasági intézkedéscsomagját.
A nemzetközi szervezetek ekkor még nyugodtan tudomásul vették a tájékoztatást, hazautaztak. Az igazán kemény ütközet másfél hónapnyi csönd után, július közepén következett. Ezt mutatjuk be következő cikkünkben.