Index Vakbarát Hírportál

Összeért az M43-as autópálya Tisza-hídja

2010. október 6., szerda 15:12 | tizenhárom éve frissítve

Összeért az M43-as autópálya Algyő közelében épülő, Móra Ferencről elnevezett Tisza-hídja a meder fölött, október első hétvégéjén emelték be a szerkezet utolsó elemét - tájékoztatta a beruházó Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF Zrt.) szerdán az MTI-t.

A kivitelezők számára azonban a „zárás” után sem ér véget a munka: következő lépesként elkészítik, majd szigetelik a szegélyeket, ezután következik a pályalemez aszfaltozása, illetve a korlátok felszerelése, majd kiépítik a híd díszkivilágítását.

Az M43 Tisza-hídja mintegy 660 méter hosszú, szélessége 30 méter. A híd összfelülete 19 500 négyzetméter, elkészítéséhez 11 311 köbméter betont és 3455 tonna acélt használnak fel.

A júniusban hivatalosan is Móra Ferencről elnevezett híd esetében alkalmazott függesztett-feszített technológia - mely átmenetet képez a gerendahíd és a ferdekábeles híd technológiája között - nem csupán Magyarországon, de egész Európában egyedülálló.

A tájékoztató szerint az egyedi megoldásra azért volt szükség, mert a Tisza az autópálya keresztezési pontjánál enyhe kanyarulatot ír le, így egy mederben elhelyezett pillér folyamatos kimosódásoknak lenne kitéve. Számításba kellett venni azt is, hogy a híd vasbeton cölöpjei a nagy súlyú szerkezet alatt túl mélyre süllyednének a laza altalajba. Az alkalmazott megoldásnak köszönhetően azonban kevesebb feszítő kábelre van szükség, így csökkent a híd magassága és összsúlya is.

Az M43-as autópálya, ha teljesen elkészül, az M5-ös autópályát köti össze a nagylaki román határátkelővel, északról elkerülve és tehermentesítve Szegedet, Makót, illetve a 43-as út térségét. Eddig csak az M5-ös és az 5-ös út közötti része készült el, az 5-ös és Makó között augusztus 31-ig kellett volna átadni. Egyes részeit októberben várhatóan forgalomba helyezik, de a teljes szakasz átadására még várni kell.

Rovatok