Szociprivatizátorként és konzervatív tőkésként is emlegették már Tolnay Lajost, aki az iszapkatasztrófát okozó tározó üzemeltetőjének, a Magyar Alumínium Zrt.-nek az egyik legnagyobb tulajdonosa. A szocialista ipar egyik sikersztorijának számító ágazatban a kilencvenes évek második felében, részben a spontán privatizációval leírható folyamat eredményeképpen jelentek meg a mára leggazdagabb magyarok között szereplő, egykori ipari szakember tulajdonosok.
A magyar bauxitbányászat és a hozzákapcsolódó ipar a múlt század első felében futott fel Magyarországon, az első bauxitleletekre az 1920-as években találtak, a harmincas években már timföldgyár és több alumíniumkohó is üzemelt az országban, az ajkai timföldgyárat – ennek tározója szakadt át hétfőn – 1942 őszén helyezték üzembe. Az ágazat a szocialista érában futott fel igazán, a 80-as évek elején évi hárommillió tonna bauxitot termeltek ki az országban. Az ágazat két nagy földrajzi területre, a Közép-Dunántúlra és a Duna-parti térségre koncentrálódott.
A rendszerváltás előtt, 1963-tól a teljes bauxitos-alumíniumipari ágazatot – a kitermeléstől a feldolgozásig — összefogó vertikális mamutcég a tizenhét tagvállalattal működő Magyar Alumíniumipari Tröszt volt. Ennek Pozsonyi úti, részben alumíniumból készült székhelye lett később az Állami Vagyonügynökség székháza, egy időben a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség is itt működött, az ingatlan máig állami tulajdonban van, többek között a nemzeti vagyonkezelőnek ad otthont.
A MAT a rendszerváltás után – valójában már a nyolcvanas években – leszálló pályára került. A sorsáról valamikor 1994-1995-ben, tehát a Horn-kormány első éveiben megszületett politikai döntés azonban úgy szólt, hogy a céget nem privatizálni kell, hanem a költségvetést kímélő eszközökkel stabilizálni – idézte fel az Index kérdésére Mihályi Péter, a Pannon Egyetem tanszékvezető egyetemi tanára, "A magyar privatizáció enciklopédiája" című könyv szerzője, aki 1992-1995 között az ÁVÜ-nél dolgozott szakértőként. A gyakorlatban ez azt jelentette, hogy a menedzsmentre bízták: adjanak el kisebb egységeket a vállalatból, a bevételeket pedig a cég felélte.
Az állami cég menedzsmentje által erősen támogatott megoldás eredményeképpen juthattak az iparági, illetve ahhoz közeli szereplők a tizenhat tagvállalatból álló tröszt egyes részegységeihez. Az egyik legnagyobb falatot, a székesfehérvári könnyűfémmű gyárat (Köfém) azonban az amerikai Alcoa vette meg, amelyben már 1993-ben többségi részesedést szerzett a gyárban (bár a teljes tulajdonrész csak 1996-ban került a birtokába).
Ugyanebben az évben jött létre, még székesfehérvári székhellyel a Magyar Alumínium Részvénytársaság (Mal), ami mára az egyik legnagyobb hazai nehézipari vállalkozássá nőtte ki magát. Első vezérigazgatója Petrusz Béla, elnöke Tolnay Lajos, egyik alelnöke Bakonyi Árpád volt.
A 2000-ben átalakult, ma Mal Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi Zrt.-nek hívott társaságnak ma is ők hárman a meghatározó vezetői és tulajdonosai (bár Bakonyi Árpád közvetlenül már nem vesz részt a cég irányításában, a napi ügyeket fia Bakonyi Zoltán viszi, a vezérigazgató viszont Martin Rümmelein). "A privatizációs folyamat során fokozatosan a társaság tulajdonába kerültek az alumíniumiparhoz szorosan kapcsolódó vállalkozások (bakonyi bauxitbánya, ajkai timföldgyár, inotai alumíniumkohó)" – írja a Mal a honlapján. A cégbe 2000-ben olvadt be az Inotai Alumínium Kft. és az Ajkai Timföld Kft., majd 2006-ban a MAL-MWK Alumíniumkohászati és Kereskedelmi Kft.
A Napi Gazdaság összeállítása szerint a tulajdonosok közül Tolnay 23 milliárd forintos vagyonával a 21. leggazdagabb magyar a Malban 40 százalékos tulajdonrésze van, társai, illetve azok családtagjai kezében 30-30 százalék. A Napi Gazdaság által a leggazdagabb magyarokról összeállított listán Bakonyi és Petrusz idén a százfős mezőnyben a 28. helyen osztozkodtak, mindketten 16,5 milliárd forintos vagyonra tettek szert az alumíniumból.
Tolnay az 1970-es évektől kohómérnökként a diósgyőri acélműveknél dolgozott, a rendszerváltáskor már az állami vállalat első embere volt. 1994-ben számottevő tőke nélkül alapította meg első vállalkozását, egy tanácsadó céget, amely másfél év után meg is szűnt. Közben hitelből megvásárolta az orosházi öblösüveggyárat, amit átszervezett, hatékonyabbá tett, majd eladott.
Ebből a pénzből szállt be aztán az alumíniumipari privatizációba: Bakonyival és Petrusszal 1995 és 1999 között vásárolták fel a Magyar Alumíniumipari Tröszt gerincét adó vállalatokat a tröszt, illetve az annak átalakításával létrejött Hungalu Magyar Alumíniumipari Rt. privatizációja során. Így került birtokukba a már említett inotai alumíniumkohó, az ajkai timföldgyár, valamint a bakonyi bauxitbánya.
Bakonyi Árpád veszprémi egyetemi évei után az Ipari Minisztérium osztályvezető-helyettese volt, majd a Hungalu Rt. elnöke lett; Kapolyi László irányítása alatt részt vett többek közt a dorogi égető tervezésében és kivitelezésében is. Bakonyi a Mal Zrt.-ben 30 százalékos tulajdonrésszel rendelkezik, de a vezetésében már nem vesz részt, Magyarország egykor legnagyobb vegyipari vállalatát, a balatonfűzfői Nitrokémiát viszont ő vitte egészen 2010 októberig.
Bakonyit Fodor Gábor környezetvédelmi miniszter egyik legelső lépéseként Környezetünkért díjjal tüntette ki. A döntést akkor jobboldalon élesen kritizálták, mondván Bakonyi tevékenysége alatt csaknem tizenhatszorosára duzzadtak a balatonfűzfői ipartelep kármentesítésének költségei. Kitüntetést nem, de dicséretet kapott a Mal Zrt. a másik politikai oldalról is: a céges lap, a Mal Híradó 2002. januári száma szerint (pdf) a Közép-Európai Egyetem diákjainak egy negyvenfős csoportjával tett látogatást az ajkai timföldgyárban Illés Zoltán jelenlegi környezetvédelmi államtitkár – akkor a parlament környezetvédelmi bizottságának elnöke és egyetemi oktató –, akit "már egy évvel korábban is vendégül láttunk". A lap beszámolója szerint Illés "elismerését fejezte ki a környezetvédelmi munkáért, elsősorban a teljes körű környezetvédelmi rendszer befejezéséért, a rekultiváció felgyorsításáért".
Tolnay Lajos az üzlettársával ellentétben nem kapott kitüntetést, de beskatulyázták enélkül is. A Figyelő egyik korábbi írása szerint a Mal tulajdonosát jobboldalon „szociprivatizátornak”, a baloldalon „konzervatív tőkésnek” tartják. Érvet mindkét oldalon lehet találni: a Bakonyi Bauxitbánya Kft.-ben 1996-1997-ben a Gyurcsány Ferenc érdekeltségébe tartozó mosonmagyaróvári Motim is tulajdonos volt (a Malnak, illetve Tolnaynak a Bauxit Bányavagyonkezelő Kft.-ben és az Első Magyar Timföldipari Kft.-ben is volt Gyurcsánnyal közös érdekeltsége).
A vállalkozó ugyanakkor vélhetően a jobboldallal sem volt ellenséges viszonyban. Erre utal, hogy 1998 és 2001 között – részben a mostani Orbán-kormányban NFÜ-elnökké kinevezett Petykó Zoltán vezérigazgatósága idején – igazgatósági tag lehetett az állami tulajdonú Hungexpóban, előtte pedig az Antall-kormány államtitkárnak kérte fel.
A harmadik tulajdonos Petrusz Béla, aki mérnökként 1966-ban a Székesfehérvári Könnyűfémműben kezdte pályáját, majd fejlesztési vezetőként dolgozott az inotai kohóban, amelyet 1991-től 1996-ig ügyvezető igazgatóként irányított. 1998-ig ő volt a Magyar Alumínium Kft. első számű vezetője.
| Mal Zrt. (ezer forintban, forrás: Opten.hu) |
|||
|---|---|---|---|
| 2009. év | 2008. év | 2007. év | |
| Értékesítés nettó árbevétele | 28 280 627 Ft | 34 797 784 Ft | 56 360 540 Ft |
| Üzemi eredmény | 238 814 eFt | 154 545 eFt | -2 355 713 eFt |
| Adózás előtti eredmény | - 362 857 eFt | -44 080 eFt | -1 251 155 eFt |
| Mérleg szerinti eredmény | - 362 857 eFt | -44 080 eFt | -1 578 008 eFt |
| Adózott eredmény | - 362 857 eFt | -44 080 eFt | -1 314 513 eFt |
| Saját tőke | 8 055 603 eFt | 8 290 509 eFt | 8 449 531 eFt |
A bauxit alapanyagát a cég részben hazai és boszniai tulajdonú bauxitbányákból, részben montenegrói és boszniai társaságoktól szerzik be. A feltárt és gazdaságosan kitermelhető hazai, boszniai és montenegrói bauxitvagyon korlátozott mennyiségben áll rendelkezésre, ezért a társaság már a montenegrói Niksic térsége iránt érdeklődik. Ott jelenleg 350 ezer tonna biztos bauxitkészlet található, de a szakemberek további 2-4 millió tonna meglétét valószínűsítik. A társaság egyébként is terjeszkedik a régióban: 2001-ben megvásárolta a zeolitokat és timföld őrleményeket gyártó szlovén SILKEM d.o.o. többségi tulajdonrészét, majd 2004-ben a boszniai privatizáció során többségi tulajdont szerzett a Rudnici Boksita Jajce bauxitbánya társaságban - olvasható a Napi Gazdaság Top100 kiadványának a cégről és tulajdonosairól szóló cikkeiben.
A bauxitbányászat és az arra épülő alumíniumipar Magyarországon két nagy területre összpontosult. Az egyik a Móri-árok és a Bakony talákozása, ahol Iszkaszentgyörgy körzetében működnek kizárólag mélyművelésű bányák. A másik körzet, a Dél-Bakonyban Halimba-Nyirád-Szőc térsége, ahol mélyművelésű és külszini fejtéses bányák egyaránt találhatók – áll az erettségi.com oldalon olvasható egyik földrajztételben.
A kibányászott bauxit alumíniummá való feldolgozásának egyik fázisa a timföldgyártás. Hazánkban három timföldgyár volt (a legnagyobb kapacitású Ajka mellett Almásfüzítőn és Mosonmagyaróváron, ez utóbbi volt a legkisebb). Bár a timföldgyártás mára jelentősen, nagyjából évi háromszázezer tonnára csökkent – az almásfüzítői gyárat el is bontották –, a zagytározók mindenhol megmaradtak.
A következő lépés timföldből aluminiumot előállító kohászat. Az országban alumíniumkohóból is három volt. Azonban már a rendszerváltás után szinte közvetlenül, 1991-ben leállították a tatabányai és az ajkai alumíniumkohót (mindkét gyár szénnel termelt elektromos energiát használt, ami a magas ár miatt gazdaságtalan volt). A harmadik, inotai kohót egészen 2006-ig működött, ekkor, tehát már a Mal tulajdonában volt, amikor azt is lekapcsolták. A kész alumíniumot könnyűfémművekben dolgozzák fel, ezek egyike, a kőbányai, szintén a Mal érdekeltségébe tartozik, de már évek óta nem működik.