A kisebb távközlési cégeket felmentik az adófizetés alól, a különadó csökkenti a társasági adó alapját, az idei adó alapja mégsem a tavalyi forgalom lesz.
A parlamenti zárószavazás előtt nem sokkal a kormány érdemben belenyúlt a már idén bevezetni tervezett extraadók szabályaiba. Gyakorlatilag a kormány nevében eljárva a parlament pénzügyi és számvevőszéki bizottsága öt pontból álló módosító javaslatot adott be.
Az eredeti, péntek késő este benyújtott törvényjavaslat hallgatott arról, hogy a bolti kereskedelmi szektorra, távközlési cégekre, energetikai ágazatra kivetendő különadókat a cégek költségként elszámolhatják-e a társasági adóban. A parlamenti bizottság most benyújtott javaslata ezt a hiányosságot pótolja, és arról rendelkezik, hogy az adózás előtti eredmény terhére el lehet számolni az extraadót, tehát a társaságiadó-alapot ezzel korrigálni lehet.
A másik pont a kisebb távközlési cégeket mentesíti az adóteher alól. Eredetileg úgy volt, hogy mindenkinek fizetnie kellett volna valamennyi adót, most azonban a 100 millió forintos nettó árbevétel alatti távközlési cégeknek egy fillérjük sem bánja a különadót, a 100 millió és az 500 millió forint közötti adóalap után 2,5 százalékot kell majd leróni, az afeletti nettó árbevétel után pedig 4,5 százalékot. (A kis cégeket mentesítő passzusért cserébe a magasabb forgalom utáni adók emelkednek, 2-ről 2,5-re, illetve 4-ről 4,5 százalékra.)
A bolti kiskereskedelmi szektorra kirovandó adó adóalanyai közül kiveszik a gépjármű-nagykereskedőket, viszont adóval fogják sújtani a piaci kiskereskedőket, és a nem bolti piaci kiskereskedő tevékenységet folytatókat (csomagküldőket, internetes kereskedelemmel foglalkozókat).
A három különadóra egyformán vonatkozik majd az a passzus, hogy az idei adót mégsem a tavalyi forgalom után kell megfizetni, hanem a 2010-es után. Ha csak ennyit mondana a szabály, akkor az idei adót csak valamikor jövőre tudnák utalni az államkasszába a cégek, hiszen ahhoz ismerni kell majd a 2010-es nettó árbevételt. Viszont a büdzsének már idén is nagy szüksége van minden fillérre. Ezért azt a megoldást találta ki a kormány, hogy adóelőleget december 20-ig kell fizetni, de azt a tavalyi nettó árbevételből kell kiszámítani, és amikor majd jövőre pontosan kiszámolják az idei árbevétel ismeretében a 2010-es adókötelezettséget, akkor a tavalyi árbevétel alapján kikalkulált adóelőleget figyelembe lehet venni.
Muszáj pontosan becsülni, ugyanis aki a 2010-es adójának 90 százalékánál kisebb pénzt fog utalni a 2009-es árbevételéből kiindulva, azt 20 százalékos mulasztási bírsággal sújthatják.
A szóban forgó korrekciókat minden bizonnyal átvezetik a törvényjavaslaton. A zárószavazást este nyolc óra körül ejthetik meg.