Hogyan hatott a magyar gazdaságra a kiegyezés, és hogyan a trianoni döntés? A nyugat-európai országoktól leszakadtunk-e vagy felzárkóztunk hozzájuk az elmúlt százötven évben? Erősebb volt-e a Római Birodalom gazdasága, mint a Napóleon utáni Franciaországé? Egyebek mellett ezekre a kérdésekre is választ adnak a sokszor történeti tabukat, tévhiteket megdöntő, évszázados adatokból táplálkozó történeti statisztikai tanulmányok.
Mekkora volt Magyarország GDP-je 1867-ben, a kiegyezés idején, és mennyivel lett nagyobb 1913-ra, a monarchia utolsó békeévére? A kérdés történelmietlennek tűnik, hiszen a gazdasági teljesítményén mérésére legáltalánosabban elterjedt mérőszámot, a GDP (Gross Domestic Product, bruttó hazai teljesítmény) csak az 1930-as évek elején alkották meg. Ahol azonban számok vannak, ott van statisztika is, így aztán gazdaságtörténészek, statisztikusok, közgazdászok több száz évre visszamenőleg is ki tudják számolni egyes államok, birodalmak gazdasági mutatóit. Vagyis sok esetben a számolás helyett találóbb a becslés kifejezést alkalmazni.
Jó példa erre az első olyan ókori államalakulat, a Római Birodalom, aminek gazdasági teljesítményéről több számítás is készült az elmúlt húsz évben, és ezek eredményei között jelentős volt a szórás. Először, még 1984-ben, egy amerikai közgazdász, Raymond W. Goldsmith tett kísérletet arra, hogy a fennmaradt adatokból kiindulva megmondja: mennyi volt az ókori Rómában az egy főre jutó GDP; számításai szerint 380 sestertius.
Ugyanezt az értéket kapta huszonhárom évvel később, 2007-ben az idén áprilisban elhunyt Angus Maddison – aki az 1960-as években kezdte számolni a világ országainak nemzeti jövedelmét, és 1964 óta több kötetet is szentelt az évszázadokra visszanyúló történeti statisztikáknak (a legutóbbi itt olvasható) –, valamint egy tavaly megjelent, a premodern agrártársadalmak gazdaságáról szóló tanulmányban (pdf, angol nyelvű) a Lo Cascio-Malanima szerzőpáros. További négy kutatás azonban ennél jóval kisebb, 166 és 260 sestertius közötti egy főre jutó értéket kapott.
Kiszámolták az egy főre jutó GDP-t úgynevezett búzaegyenértékben is, úgy 491 és 855 kiló között szóródott az egy főre jutó gazdasági teljesítmény, illetve néhány kutató úgynevezett Geary–Khamis, másképpen nemzetközi dollárban is, ez utóbbiban 570 és 940 dollár közötti értékeket kaptak. (Az összehasonlító adatok szerint Franciaországban és a mai Németország területén az 1700-as évek elején volt 900 dollár körül az egy főre jutó GDP).
A római korról készített számítások különbségének oka részben az, hogy az egyes elemzések a birodalom más és más korszakáról készültek, így eltérő lakosságszámmal és eltérő gazdasági eredményekkel számolnak. Voltak, akik az időszámítás utáni 14-ből, voltak, akik 150-ből vett adatokat használtak. Azonban még az azonos éveket vizsgálók között is akadtak különbségek: voltak, akik 44 millióra, voltak, akik 60 millióra becsülték a 14-ben élők számát, a 150-esre 60 és 70 milliós népességgel is számoltak.
Azonban nemcsak a lélekszám eltéréséből fakadnak a különbség, derül ki a teljes GDP-re vonatkozó számokból. Ezek ugyanis 9,2 milliárd és 20,9 milliárd sestertius, búzaegyenértékben számolva 29,5-50 millió tonna, míg nemzetközi dollárban 25,1-43,4 milliárd között váltakoznak.
„Minél távolibb időkre próbálunk GDP-számítást készíteni, annál nagyobb a bizonytalanság. A 19. század közepétől lehet reális számításokat csinálni, de Angliában vissza lehet menni akár az 1700-as évek elejéig. Németországban és Franciaországban a 19. század elején, Napóleon bukása után kezdik a GDP számoláshoz szükséges adatokról a rendszerezett statisztikakészítést, míg az európai periféria országaiban az 1860-as évektől vannak megbízható adatok ehhez” – magyarázza Katus László történész, az MTA Történettudományi Történettudományi Intézetének nyugdíjas kutatója, a Pécsi Tudományegyetem oktatója. Ő egyebek mellett az Osztrák-Magyar Monarchia gazdaságával foglalkozik, és számolta ki a közös állam GDP-jét, illetve azt, hogyan fejlődött a magyar gazdaság a monarchia éveiben (a magyar gazdaság nemzeti jövedelmének számítása egyébként az 1900-as évek elején kezdődött).
A gazdasági teljesítmények méréséhez a lehető legpontosabb termelési és fogyasztási, valamint jövedelmi adatokkal kell rendelkezni. Ez viszonylag ritka, bár például azokról az ipari ágazatokról, amikben fogyasztási adót kellett fizetni, nagyon jó állami statisztikák maradtak fenn. A magyar statisztikai adatbázisokban emellett a mezőgazdaságról, a bányászatról és a külkereskedelemről is viszonylag pontos adatok lelhetők fel, mondja Katus László.
Ő a hatvanas években kezdett el foglalkozni történeti statisztikák készítésével. Az akadémiai intézetben dolgozó több társával „fontosnak tartottuk, hogy reálisan értékeljük Magyarország Monarchián belüli gazdasági teljesítményét. Nem voltunk megelégedve azzal, hogy a marxista szemlélet félgyarmatnak tartotta a dualista kori Magyarországot, miközben az osztrák történészek azt írták, hogy Ausztria függött Magyarországtól. Mi kíváncsiak voltunk, hogy mi az igazság” – indokolja, miért kezdett foglalkozni a történeti statisztikakészítéssel.
A több évtizedes kutatás eredménye az lett, hogy „átértékeltük a magyar gazdaság helyzetét és szerepét a dualizmusban”. Kiderült, hogy – mint az ábránkon is látható – ha az egy főre jutó GDP-t nézzük, 1913-ra a magyar gazdaság az 1867-es értéknek csaknem két és félszeresére növekedett.
Méghozzá meglepően pontos adatokból készített számítások szerint: „Magyarországon és a volt Monarchia területén már az 1850-es évektől nagyon jó agrárstatisztikák voltak. A 19. század végétől már jó iparstatisztikák is a rendelkezésünkre álltak, 1898-ban például húsz kötetben jelent meg a statisztikai hivatal gyáripari statisztikája, de a nem termelő ágazatok teljesítményének kiszámolását szolgáló adó- és bérstatisztikák is meglehetősen pontosak voltak a kiegyezés után, különösen a huszadik század kezdetétől” – mondja Katus.
Bár Ausztria mindig fejlettebb volt, és 1913-ra is fejlettebb maradt, Magyarország a dualizmus éveiben fokozatosan faragta le a különbséget: 1870-ben az egy főre jutó magyar GDP még csak az osztrák szint 66 százaléka volt, 1910-ig 77 százalékra nőtt (és 2001-ben már csak 37 százalék volt). Az évszázados, összehasonlítható adatsorokból kiderül: nemcsak Ausztriához, hanem a nyugat-európai országokhoz is 1913-ban voltunk a legközelebb.
Az egy lakosra jutó GDP a kiegyezés után három évvel a nyugat-európai 52 százaléka volt, ez 1913-ra 57 százalékra nőtt, és még 1938-ban is 55 százalék volt (aztán 2001-ben már szintén csak 37 százalék). Az első világháború kitörése előtt Magyarországon nagyobb volt az egy főre jutó GDP, mint például Görögországban, Portugáliában, és nagyjából azonos szinten volt a norvég, a spanyol vagy finn értékkel.
A teljes magyar gazdaságot még az utolsó békeévben, 1913-ban is főleg az agrárszektor határozta meg. Nálunk a gazdasági teljesítmény 44,6 százalékát, az osztrákoknál csak 27,9 százalékát adta az agrárágazat, de még az iparosodottabb mai Magyarország területén is 39 százalékos volt az aránya. Miközben az osztrákoknál már 36,6 százalék volt az ipar szerepe, nálunk csak 24,8 százalék, és az egész monarchiában is 32 százalék. Igaz, egyes ágazatokban, így például a textiliparban a századfordulón már szorongatták a magyar vállalkozások az osztrák cégeket (a monarchián belül ugyanis olyan nyitott közös piac működött, hogy amikor a hatvanas években az európai közös piac alakulni kezdett, nyugati gazdaságtörténészek a dualista Monarchia közös vámterületében látták meg annak előzményeit).
Mindennek az egy főre jutó GDP-ben is jelentkezik a hatása: 1910-re az osztrákoknak 3290 nemzetközi dolláros egy főre jutó GDP-t számolt Maddison a már említett könyvében, a magyaroknak 2000 dollárosat (a franciák 1869-ben, a belgák 1854-ben lépték ezt a szintet). Az első világháború hatása, hogy tíz évvel később, 1920-ban a magyar GDP már csak 1709 dollár volt, és csak 1925-re lépte át a világháború előtti szintet (akkor 2279 dollárra nőtt az egy évvel korábbi 1912 dollárról).
Holott, derül ki a történeti statisztikákból, a trianoni döntéssel az ország fejletlenebb területeit csatolták el (kivéve Burgenlandot, ami fejlettebb volt, mint a trianoni terület). A mai Magyarország területén ugyanis 1913-ben már 27 százalék volt az ipar, 34 százalék a szolgáltatások részesedése a GDP-ben, az elcsatolt területeken viszont a trianoni magyarországinál fejlettebb Burgenland ellenére is csak 24 és 29 százalék volt ez a két mutató.