Index Vakbarát Hírportál

Több mint ötezren az APEH új feketelistáin

2010. október 28., csütörtök 14:31 | aznap frissítve

Közzétett negyedévente szokásos három feketelistájából kettőt az adóhivatal. A most publikált APEH-feketelistákon nagyjából 1900 gazdasági szervezet és 3300 magánszemély szerepel, a nem magánszemélyek között alapítvány, szakszervezet és községi önkormányzati is van. Együtt összesen legalább 224,26 milliárd forintos adótartozást halmoztak fel. A listán van az az állami cég is, amelyik most rendelte meg ötmilliárdért az ország légifotózását.

Az állami adóhatóságnál nyilvántartott, 180 napon keresztül folyamatosan fennálló adótartozásokról tett közzé két listát honlapján az APEH. Az egyik feketelistán a legalább 100 milliós adótartozású gazdasági szervezetek, a másikon a 10 milliót meghaladó adótartozással rendelkező magánszemélyek szerepelnek. (Talál rajta ismerős nevet? Írja meg!).

A két névsor negyedévente jelenik meg, és folyamatosan bővül azokkal, akik adótartozása az előző három hónapban lépte át a 180 napos limitet. A magánszemélyek listájának így már 3307 szereplője van, míg a céges névsorban 1912-en szerepelnek. Ez azt jelenti, hogy a társaságok – a 100 milliós listára kerülési értékkel számolva – összesen legalább 191 milliárd forinttal rövidítették meg az államot, míg a magánszemélyek minimum 33 milliárdos adótartozást halmoztak fel.

A listázott cégek számottevő része felszámolás alatt áll, így ezektől érdemi állami bevétel nem várható. A névsorban szereplő társaságok közül 1475 áll felszámolás, valamint 217 végelszámolás alatt áll. A további valamivel több mint kétszáz szervezetnél sem felszámolási, sem végelszámolási eljárás nem folyik

Az ismertebb cég- és intézménynevek közül több is felbukkan a lajstromban. Rajta van hosszabb ideje, legalább tavaly ősz óta a listán az az állami kézben lévő Földmérési és Távérzékelési Intézet, amely az államtitkári excég részvételével folyó ötmilliárdos légifotózási tender kiírója.

Jelentős adótartozónak számítanak továbbá a lényegében már megszűnt Transelektro-csoport egyes cégei, a Rébusz Iskolaszövetkezet, a székesfehérvári Albacomp, a korábban a magyar élvonalbeli focihoz kötődő Profi Liga Kft., valamint az a gödi Pólus Palace Zrt., amelyről a helyi termál golf klub juthat az eszünkbe.

Több olyan társaság is szerepel a lajstromban, amely az ismert csődrekorder, Erdélyi József tatabányai cégbirodalmának címén van bejelentve. Ilyen a Búgócsiga 100429 Draugyreg Kft. vagy a Búgócsiga 100626 Gnikoiprocs Kft., a Sokasara Mars Kft. vagy a Sokasara Szaturnusz Kft. is.

Nemcsak vállalkozások vannak a névsorban, hanem civil szervezetek is, így felbukkan benne mások mellett a Magyar Távközlési Ágazati Szakszervezet, a Rea II. Sportegyesület, a Rendőrökért Közbiztonsági Alapítvány vagy a Nebuló Sport- és Nyelviskola Alapítvány. A dunántúli Nick és Olasz község önkormányzatai is 100 milliónál többel lógnak az államnak.

Rovatok