Index Vakbarát Hírportál

Orbán a teljes pillért megszüntetné?

2010. október 30., szombat 12:55

Orbán Viktor pénteki brüsszeli nyilatkozata alapján néhány hónapon belül megszűnhet a teljes magánnyugdíj-pénztári rendszer, azaz nemsokára csak egy állami és egy önkéntes ága marad a jelenlegi három pilléres nyugdíjrendszernek. Ez merőben más üzenet, mint amit eddig előre vetített a magyar kormány és egyúttal rövid időn belül hatalmas költségvetési bevételt is jelent a magánpénztárakból átlépők vagyona.

A miniszterelnők péntek délután Brüsszelben bejelentette, Magyarországon hamarosan csak két pilléres lesz a nyugdíjrendszer, vagyis az állami nyugdíjalap mellett csak önkéntes pénztárak működnek majd, a kötelező magánnyugdíj-pénztári rendszer megszűnik.

Agyonnyomták a költségvetést

Orbán Viktor szerint a magánnyugdíj-pénztárak agyonnyomták a költségvetést, és kivezetésükhöz csak 2-3 hónapra lesz szükség. "Nincs semmi kétségem afelől, hogy olyan tömeges visszalépések lesznek az első pillérbe, ami a másik pillér működését teljesen értelmetlenné teszi, és csak idő, méghozzá nagyon rövid idő kérdése, hogy az ki is kerüljön a rendszerből. Vannak ettől eltérő üzleti várakozások, de az én elképzelésem e tekintetben radikálisan különböző" - mondta Orbán a pénteki sajtótájékoztatón.

Orbán kijelentései valóban radikálisan eltérnek az üzleti várakozásoktól, de egyúttal attól is, mint amit eddig kommunikált a kormány. Eddig maga Orbán is azt mondta, hogy az emberek szabad akaratára lesz bízva, hogy 2011 végéig visszalépnek-e a magánnyugdíj-pénztárakból az állami pillérbe, vagy sem (ilyen tartalmú törvényt fogadott el a héten a parlament).

Egyes sajtójelentések szerint maga a kormány sem számolt azzal, hogy a teljes tagság átlépne, 55-75 százalékos átlépési arányok feltételezésről lehetett hallani.

Soha többet magánnyugdíj

A fentiek alapján tehát ismét változott a helyzet és így az is eldőlni látszik, hogy mi lesz 2011 vége után: nem fog soha többé utalni már az állam nyugdíjjárulékot a pénztárak felé. Ez azt is jelenti, hogy a bevétel folyamatosan az államkasszát gyarapítja, jelentősen csökkentve ezáltal a 2012 utáni néhány évben az állam finanszírozási igényét, illetve a költségvetés előre jelezhető lyukát.

Az továbbra sem világos, hogy milyen szabályozói megoldással, illetve ösztönzővel éri majd el a kormány, hogy 2-3 hónapon belül átlépjen a nyugdíjpénztári tagság döntő része és így Orbán jelzése szerint értelmetlenné váljék a második nyugdíjpillér fenntartása.

Az is nyitott kérdés maradt, hogy mire használja majd a kormány még az eddig gondoltnál is nagyobb, gyakorlatilag a teljes 2800 milliárd forintnyi magánnyugdíj-pénztári megtakarítást, mert az eddigi információk alapján erre távolról sincs szüksége 2011-ben a költségvetésnek.

Rovatok