Index Vakbarát Hírportál

Kiktől veszik el a családi pótlékot?

2010. november 3., szerda 11:49

Többféle változat fekszik még a kormány előtt a családi pótlék rendszerének átalakítása kapcsán, valószínűleg az 1,3 millió forint feletti havi jövedelmű családok nem kapnak jövőre családi pótlékot - nyilatkozta Nyitrai Imre, a szociális, család- és ifjúságügyért felelős államtitkárság helyettes államtitkára szerdán.

Soltész Miklós szociális államtitkár a Hír TV Kontraszt című vasárnap esti műsorában közölte: jövőre nem kapnak családi pótlékot a kiugróan magas, "milliós fölötti" havi jövedelmű családok. Közölte azt is, az arányos adórendszerhez illeszkedő családipótlék-rendszert dolgoz ki a kormány.

Nyitrai Imre azt mondta: ez a változás körülbelül 12-15 ezer gyermeket érint. Hozzátette, ezeknél a családoknál a kieső családi pótlék a jövedelem körülbelül egy százalékát érinti majd. Közölte: a megmaradó 1,5-2 milliárd forintból a kormány tíz százalékkal tudja növelni az ápolási díjat. Ha a kormány ezt a javaslatot elfogadja, a törvényjavaslatot be is nyújtják a parlamentnek – közölte.

Nyitrai Imre az Új Megegyezés 2010 - Szociális Ágazati Konzultáció budapesti záróállomásán nyilatkozott az újságíróknak, ahol elmondta: jövő év közepén egy új szolgáltatási törvényt szeretnének kialakítani. A konzultáció- sorozat eredményeként jövő év elején nemzeti szociálpolitikai koncepció születik majd.

A helyettes államtitkár elmondta: fontos az ágazatban az adminisztrációs terhek csökkentése. A jövő évi költségvetés ugyan nem teszi lehetővé, hogy emeljék a normatív támogatásokat, de szavai szerint azok legalább nem csökkennek.

Soltész Miklós szociális államtitkár a konferencián arról beszélt, hogy be kell vezetni a produktív szociálpolitikát és a produktív családpolitikát. A kormány ma dönt arról, hogy várhatóan az 1,3 millió forint feletti jövedelmű családoknak jövőre nem járna családi pótlék. Hozzátette azonban, ezeknél a családoknál is megőrzik a fogyatékkal elő gyerekek után járó családi pótlékot.

Beszélt arról, hogy Magyarország legnagyobb gondja a demográfiai helyzet, szavai szerint ha ezzel nem foglalkozunk, akkor 10-15 év múlva nem lehet fenntartani a népjóléti rendszert. A 16 százalékos személyi jövedelemadó következményeként olyan cégek jönnek Magyarországra, amelyekkel fellendülhet a gazdaság.

Rovatok