Index Vakbarát Hírportál

Jogerősen pert nyert a Mol a Szurgut ellen

2010. november 18., csütörtök 09:50

Másodfokon is megnyerte a Mol az orosz Szurgutnyeftyegaz elleni pert. A Fővárosi Ítélőtábla jogerős ítélete szerint a magyar cég nem szegett szabályt, amikor nem engedte meg, hogy az oroszok tagot delegáljanak az igazgatóságba, illetve, hogy szavazzanak a közgyűlésben.

A Mol korábban kikötötte, hogy a magyar olajvállalatban részesedést szerző Szurgutnyeftyegaz csak úgy gyakorolhatja jogait, ha megmondja, kik a tulajdonosai. Ezt az oroszok nem tették meg, mire a Mol nem jegyezte be őket a részvénykönyvbe.

A Fővárosi Ítélőtábla helybenhagyta a Fővárosi Bíróság ítéletét, amelyben elutasította a Szurgutnyeftyegaz keresetét. Az orosz olajvállalat 2009-ben kérte azon határozat hatályon kívül helyezését, mellyel részvénykönyvi bejegyzését a Mol igazgatósága elutasította - tudatta csütörtökön a Mol.

A per a Szurgutnyeftyegaz 21,22 százalékos Mol-beli tulajdonszerzésével függ össze, a magyar cég olyan közgyűlési döntést hozott, amellyel nem engedte meg a Szurgutnyeftyegaznak tulajdonosi jogai egy részének gyakorlását, mert az nem fedte fel maradéktalanul tulajdonosi szerkezetét.

A Szurgutnyeftyegaz tavaly tavasszal szerezte meg a Mol részvényeinek 21,22 százalékát az osztrák OMV-től az akkori tőzsdei érték duplájáért, miután a magyar kormány is fellépett az OMV ellenségesnek nyilvánított felvásárlási kísérlete ellen.

A soron következő éves közgyűlésen a Mol úgy döntött, hogy az 5 százaléknál nagyobb részvényeseknek teljes mértékben fel kell fedniük tulajdonosi szerkezetüket. A Szurgutnyeftyegaz ezt nem tette meg, ezért a közgyűlési határozat értelmében nem delegálhat tagot az igazgatóságba és nem szavazhat a közgyűlésen. Az ezt megtámadó keresetet utasította el most a bíróság.

Rovatok