Index Vakbarát Hírportál

Orbán világbajnoki teljesítményt ígért Londonban

2010. december 15., szerda 21:07

A magyar és a brit kormányt összekötő szoros szálakat és a külpolitikai törekvések hasonlóságát hangsúlyozta David Cameron brit kormányfővel tartott szerda esti londoni megbeszélése után Orbán Viktor, aki szerint a közelgő magyar EU-elnöki félév sikere esetén Magyarország visszanyerheti az elmúlt években elvesztett tekintélyét.

A magyar miniszterelnök a Downing Street-i rezidencián lezajlott kétoldalú tárgyalás után újságíróknak kijelentette: ő és konzervatív párti brit kollégája "elég könnyen" szót ért egymással, tekintettel arra, hogy mindketten sokat voltak ellenzékben együtt, és akkor is jó viszonyt ápoltak.

Orbán Viktor hangsúlyozta: mindkét kormány elkötelezett a gazdasági növekedés és az üzlet mellett. "Amerika-barátok vagyunk mindketten, tehát komolyan vesszük a NATO-szövetséget ... Afganisztánban is mindketten elég komoly szerepet vállalunk" - tette hozzá.

Nem minden rózsás

A magyar kormányfő a várható vitás kérdések között említette ugyanakkor a következő hétéves uniós pénzügyi tervet, mivel ebben szavai szerint a brit álláspont markánsan különbözik a közép-európaitól. Orbán Viktor szerint azonban ezt nem a magyar EU-elnökség alatt kell megvitatni.

Arra a kérdésre, hogy miként értékeli azt a hétvégi lengyel pénzügyminisztériumi bejelentést, miszerint az EU az államadósság kiszámításához figyelembe venné a lengyel nyugdíjreformhoz köthető költségtételek némelyikét, Orbán Viktor kijelentette: minden ország a saját útját járja, és Magyarországnak is ezt kell tennie. "Én azt gondolom, hogy mi jó döntést hoztunk, ki tudunk mászni az adósságcsapdából, de ezt óvatosan mondom, mert ezért még sokat kell dolgoznunk. Túl fogjuk élni azt a borzalmas eladósodottságot, amelyet az elmúlt évek zúdítottak a magyarok nyakába" - fogalmazott a magyar miniszterelnök.

Hozzátette: afelől sosem volt kétség, hogy a magyar álláspontot Brüsszelben mindenki el fogja fogadni, tekintettel arra, hogy az EU belső szabályai szerint a nyugdíjügyek kizárólagos nemzeti hatáskörbe tartoznak, tehát minden tagállam maga dönti el, hogy milyen úton jár. Magyarország most visszatér a nyugat-európai útra, tehát olyan kétpilléres - állami és önkéntes - nyugdíjrendszere lesz, amilyen a nyugat-európai országok többségére jellemző.

"Elhagyjuk azt a közép-európai kísérleti zónát, amely szerintem több kockázatot, mint előnyt tartogat az (e zónában) tartózkodó országok, köztük Magyarország számára" - mondta Orbán.

Civilizálatlanok voltunk

A közelgő soros magyar EU-elnökség jelentőségével kapcsolatban a kormányfő azt mondta: Magyarország az elmúlt nyolc évben elvesztette szavahihetőségét, vagyis "ma bennünket nem vesznek komolyan". Magyarország meghamisította az adatokat, az európai tanácsüléseken rendszeresen nem mondott igazat, átverte a hitelminősítőket és bankokat, egyáltalán úgy viselkedett, ahogy civilizált országok nem viselkedhetnek a nyugat-európai kultúrkörben. Ráadásul "le is lepleződtünk, és rászorultunk arra az óriási kölcsönre, amellyel az IMF (a Nemzetközi Valutaalap) húzta ki Magyarországot a bajból".

Orbán Viktor szerint most innen kell az országnak visszakapaszkodnia a komolyan vehető, megbízható és tekintélyes országok közé, és ebből a szempontból az EU-elnökség a legnagyobb segítség, "ha jól csináljuk". Ha Magyarország jól szerepel a következő félévben - és ezért örvendetes, hogy az ellenzék támogatja a kormányt a sikeres elnökség ügyében -, akkor Magyarország visszanyerheti tekintélyének nagy részét - mondta a miniszterelnök.

Az MTI kérdésére, hogy mi a véleménye a közép-európai tagjelöltek - köztük Magyarország - euróövezeti csatlakozásának komoly késedelmét valószínűsítő legutóbbi londoni elemzői előrejelzésekről, Orbán Viktor kijelentette: az euróhoz vezető út valóban több közbülső akadályon vezet át, rövid időn belül el kell érni például a 65 százalékos európai foglalkoztatottsági átlagot, a gazdasági növekedést be kell indítani, és főleg csökkenteni kell az államadósságot.

A hazai össztermékhez mért 80 százalékos államadósság-rátával ugyanis nem lehet csatlakozni az euróhoz, mert a felső tűréshatár 60 százalék. "Én ebben a ciklusban ha megfeszülök, akkor sem tudok 60 százalékot előállítani. Ha le tudjuk vinni 80-ról 70 közelébe, az már egy világbajnoki, de legalábbis Európa-bajnoki eredmény lesz".

Orbán Viktor szerint mindezek alapján teljesen indokolt, hogy az elemzők nem a legsürgetőbb teendők között említik az eurócsatlakozást. "Szomorú szívvel, de egyet kell értsek ezzel" - tette hozzá.

Rovatok