Index Vakbarát Hírportál

Megdőlhet az európai vásárlási rekord

2010. december 22., szerda 13:53

A Visa Europe elemzői szerint minden esély megvan arra, hogy december 23-án csütörtökön Európában a bevásárló forgalom új csúcsot dönt. A szakértők azt is elárulják, hogy mit ne tegyünk bankkártyánkkal, ha biztonságban akarjuk tudni pénzünket.

A fizetéseket bonyolító társaság arra számít, hogy az utolsó karácsonyi ajándékok levadászásával, beszerzésével töltött nap során 38 millió tranzakciót kell majd feldolgoznia összesen 2 milliárd eurót meghaladó értékben.

Mivel a legnagyobb forgalmat 2008-ban és 2009-ben is december 23-a hozta, és ráadásul az idén Karácsony napja szombatra esik, a Visa Europe előrejelzése szerint a belvárosi boltok legzsúfoltabb napja 2010-ben is december 23-a lesz.

Visa kártyával várhatóan percenként átlagosan 1,3 millió eurót, másodpercenként több, mint 23 000 eurót fognak elkölteni a nap folyamán. Ez az előző év bevásárló forgalmához képest mintegy 20%-os növekedést jelent, amelynek több mint 70% Visa bankkártya használatával valósul meg. A Visa Europe számításai szerint a legnagyobb forgalmú órában ezernél több tranzakciót kell majd másodpercenként feldolgoznia a 2009-ben mért 894 transzakcióhoz képest.

A Visa előrejelzéseit a forgalom perc alapú nyilvántartására és az elmúlt év karácsonyi forgalmának trendjeire alapozza. Európában minden kilencedik eurót Visa kártyával költik el, így ez az adat jelzi legmegbízhatóbban a fogyasztói költések trendjét.

Így lehetünk biztonságban

A Visa Europe új kutatása szerint a figyelmetlenség és nem megfelelő biztonsági szokások, köztük a PIN kód és a kártya adatok megadása, ötből három embert (57 százalék) tesz ki a bankkártya csalás veszélyének. Mivel a karácsonyi vásárlási hullám már lassan eléri a csúcspontját, a Visa Europe fontosnak tartotta, hogy hasznos tanácsokkal lássa el a vásárlókat, arra vonatkozóan, hogy mire ügyeljenek az online vagy eladáshelyi vásárlásoknál.

A 2010 októberében zajlott kutatás szerint - melynek keretén belül több mint 2000 embert kérdeztek vásárlási és biztonsági szokásaikról - a leggyakrabban előforduló tényezők, amik miatt kiteheti magát a vásárló a csalás veszélyének a következők: PIN kód megadása hozzátartozónak, barátnak vagy munkatársnak (29 százalék); kód feljegyzése (27 százalék); kód használata jelszóként egyéb helyeken is, például telefon PIN kódként (12 százalék).

Kevin Smith a Visa Europe csalásokért felelős osztályának alelnöke, a következőket mondta: “Ahogy a felmérésünk is mutatja, az emberek nem gondolják át, hogy mekkora kockázatnak teszik ki magukat, miközben kiadják kártya adataikat egy másik személynek. Tudjuk, hogy a karácsonyt megelőző nyüzsgő időszakban az emberek kissé figyelmetlenebbek lehetnek vásárlás közben, ezért fontosnak tartjuk felhívni a figyelmet arra, hogy egy kis odafigyeléssel könnyen elkerülhető lehet egy esetleges csalás.”

Rovatok