Kilakoltatási kvóta bevezetését fontolgatja a kormány. A kifejezés az április közepéig hatályos teljes kilakoltatási moratórium felpuhítását takarja. Ami a moratóriumból maradna, az a bajban lévők egy mainál szűkebb körének garantálna lakhatás, a kilakoltatási kvótával pedig levegőhöz jutna a bank- és ingatlanszektor, miközben az amúgy törleszteni képes adósok fizetési fegyelme is javulhatna, vélik az elképzelés pártolói.
A bankok megszabadulhatnak a bedőlt jelzáloghitelek egy kis szeletétől, feltehetően néhány százalékától, közben a moratórium részleges fenntartása a szociálisan ellehetetlenülőkön segítene. Ez a kompromisszumos megoldás körvonalazódik információink szerint a kormányban, amit egy, a teljes kilakoltatási moratóriumot felváltó kvótával érnének el.
A tervek szerint az alacsonyra kalibrált kvóta nem oldaná meg az adósválságot (nem is ez lenne a célja), elsősorban a fizetőképes, de mégsem törlesztő adósokat – akikből egyre több van – tenné érdekelté a bankokkal való együttműködésben, hiteleik átstrukturálásában.
A kvótával tehát a bankok azokat az adósokat ültetnék asztalhoz, akik tudnának törleszteni, de a moratórium fedezékében és az állami kimentés reményében nem hajlandók rá. A pénzintézetek adósaik átvilágításával elég nagy találati pontossággal ki tudják szűrni ezt a kört, akik most a mindenkire érvényes moratórium miatt április közepéig érinthetetlenek, hasonlóan mindenki máshoz.
A nem fizető adósokkal a bankoknak költségeik vannak. A legtöbb pénz a tartalékképzésre kell, hiszen a hitelek mögött lévő leértékelődött, vagy az országban itt-ott totálisan elértéktelenedett ingatlanok nem minősülnek megfelelő fedezetnek, gyakorlatilag kiesnek a hitel mögül.
Az ilyen kockázatokra a bankok pénzt kell elkülönítsenek, miközben a válság és a bankadó a tartalékokat egyes bankoknál már így is megcsapolta, ráadásul több pénzintézetnél a valós kockázatok most sincsenek beárazva (az eladhatatlan lakások értéke gyakorlatilag nulla).
Ha a moratóriumot változatlan formában meghosszabbítanák, az a bankszektort újabb értékvesztési tartalékképzésre kényszerítené, ami tízmilliárdokkal csökkentené a hitelezés forrásait. Ez első körben a bankok leminősítéséhez vezetne, de ha tömegesen merül fel, akkor pénzügyi instabilitást és akár az ország leminősítését is eredményezhetné. Egyelőre azonban a bankszektor rendszerszinten stabil.
Az elképzelések között van a kvótakereskedelem is. E szerint a bankok adhatnák-vehetnék a kvótákat, így a több rossz adóst felhalmozó bankok nagyobb léptékben tisztíthatnák ki a portfóliójukat. A kilakoltatási kvótával megelőzhető lenne, hogy az ingatlanpiacon az árakat lenyomó túlkínálat alakuljon ki, mert a bankok nem egyszerre, hanem csak a rájuk eső (esetleg vásárlással bővített) kvótának megfelelő mennyiségben ereszthetnék a piacra a rajtuk maradt ingatlanokat.
Úgy tudjuk, az egyik eldöntendő kérdés az, hogy a kvótát a hitelállomány százalékos arányában vagy egyszerűen darabszámban határozzák-e meg. Utóbbi esetben a drágább lakások kerülnének kalapács alá, mert a hitelezők kvótáik terhére feltehetően a nagyobb értékű lakásoktól szabadulnának. Egyesek szerint ez a megoldás amellett, hogy szociálisan is elfogadhatóbbnak tűnik, az ingatlanpiacnak is kedvezne, mert bővítené a kínálatot azon a piacon, ahol a nagyobb jövedelműek (akiket az egykulcsos adóval is kedvezőbb helyzetbe hoztak) hosszabb távon biztosíthatják a keresletet.
A moratórium részleges fenntartásának terve, ha nem is egyértelműen, de több kormányzati nyilatkozatból is kihámozható. Legutóbb Nagy Anna fogalmazott úgy, hogy „még nem született döntés a kilakoltatási moratórium meghosszabbításának módjáról, de a kormánynak továbbra is határozott szándéka, hogy senkit se lehessen kiköltöztetni a házából csak azért, mert nem tudja fizetni a törlesztő részleteket”.
Több forrásból is úgy tudjuk, hogy kvótaügyben gőzerővel folyik az egyezkedés a kormányzati illetékesek és egyes pénzintézetek között, a végleges koncepció azonban még nem készült el, és nekünk sem világos minden részlet.
Ahogy tavaly megírtuk, a kormány a nyári nekibuzdulás után belátta, hogy egy grandiózus, az adósok tömegeit mentő, több százmilliárdot felemésztő eszközkezelőre nincs költségvetési mozgástér. Ehelyett egy hárompilléres mechanizmussal (amit azért eszközkezelőnek hívnak) segíthetik ki a bajban lévők egy szűkebb körét. A tervekről ezután hónapokon át semmit sem lehetett hallani.
Az első pillérrel arra ösztönöznék a bankokat, hogy a hitelek átstrukturálására vonatkozó lehetőségek széles körét kínálják a bajba jutott adósoknak. Ha ezután ismét nem teljesítővé válik a hitel, a második pillérben állami garanciáért folyamodhat a bank az újabb átstrukturálási költségek fedezésére. Ha az első két pillér nem működik, a helyi önkormányzat szerezné meg az ingatlant, hogy bérbe adhassa a bajba került adósnak. A Nemzeti Eszközkezelő Társaság a második és a harmadik pillért felügyelné, de az intézményt még létre is kell hozni.
Január közepén Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter hozakodott elő a dologgal, amikor elárulta, hogy a nemzeti eszközkezelő társaságról szóló jogszabály normaszövegének már az utolsó fázisán dolgoznak, ismeretei szerint a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) már az utolsó finomításokat végzi.
Bár részletes bejelentés azóta sem volt, a Nemzetközi Valutaalapon keresztül nemrég kiszivárogott néhány részlet. A kormány az IMF-dokumentum alapján azzal számol, hogy az adósmentő mechanizmus első és a második pillérében lehet tartani gyakorlatilag az összes adóst.
Ez lényegében azonos az őszi tervekkel, annyi eltéréssel, hogy az eszközkezelőre szánt költségvetési források a vártnál is szűkösebbnek látszanak. Az IMF-anyag szerint az NGM idén és jövőre nem szánna tíz-tizenegymilliárd forintnál többet az adósmentésre. Bár a tervek szerint a keret 2013-14-re százharmincmilliárdra bővülne, ez most nem tűnik többnek egy aligha számon kérhető ígéretnél.
A tíz-tizenegymilliárdos összegből az következik, hogy az eszközkezelő harmadik pillére gyakorlatilag üresen maradna, úgy fest tehát, hogy a kormány középtávon lemondott az ingatlanok állami (önkormányzati) átvételéről. Az adósságok nagy része a bankok könyveiben maradna, amelyek a kilakoltatási kvótákkal a kezükben valamivel erősebb pozícióból tárgyalhatnak az adósokkal áprilistól.
Az eszközkezelő forrásait látva ez nemcsak a bankok, hanem az állam érdeke is. Minél több ügyfél adósságát tudják átstrukturálni a bankrendszeren belül (a tervek szerint ennek költségeit vagy azok egy részét a bankoknak kellene összedobniuk), annál kevesebb ügyfél szorulna az állami programra (a tervek szerint az eszközkezelő állami részét az MFB-n keresztül finanszíroznák).
Ha sikerülne elérni, hogy az eszközkezelőhöz tényleg csak a legrosszabb helyzetben lévő, általában vidéki, kisebb hitelekkel bajlódó, családos munkanélküliek, szociálisan rászorulók kerüljenek, akkor megnyílna a lehetőség ennek a szűkebb körnek az érdemi támogatására.
Csak a tavaly év végi adatokból tudunk kiindulni. Ezek alapján százhétezren csúsztak meg nagyon – kilencven napon túl – a hiteltörlesztéssel. A csúszás miatt hiteleik egésze lejárt követelésnek minősül, ezek összértéke 574 milliárd forint. Egyes – persze vitatott – számítások szerint az érintettek ötöde-negyede, 21-26 ezer adós volt totálisan lehetetlen helyzetben tavaly (nevezhetjük őket a hazai subprime rétegnek). Ők azok, akik a válság előtti években jellemzően csupán az ingatlanfedezet alapján (jövedelem- és érdemi hitelképességi vizsgálat nélkül), ügynökhálózaton keresztül és alacsony marzzsal dolgozó bankoktól kaptak kölcsönt.
Becslések szerint lejárt összadósságuk valahol száztíz- és százötvenmilliárd forint között van, sokan közülük száznyolcvan–háromszáz napja vagy régebben nem törlesztettek. Számuk áprilisig biztosan nő. Ráadásul eközben a korábban kétéves állami áthidaló hitelekért folyamodtak fele – a két év lejártával – hamarosan megint bajba kerülhet, hiszen sem a foglalkoztatás nem bővült érdemeben, sem a reálbérek nem emelkedtek az elmúlt két évben.
A tízmilliárdos előirányzatot látva a kormány elsősorban ennek a csoportnak a megtámogatásában gondolkodik, de nem lakásaik, csupán részleteik átvállalásával. Az adósok többségének nem nagyon lesz más választása, mint hogy problémáját bankjával közösen megoldja.