Index Vakbarát Hírportál

Elmulasztott egy uniós határidőt a kormány

2011. március 3., csütörtök 16:52

Bár korábban Fellegi Tamás fejlesztési miniszter kulcskérdésnek nevezte az Európai Unió harmadik energetikai szabályozási csomagjának a magyar jogba ültetését, azt nem sikerült határidőre teljesíteni, az átültetési határidő csütörtökön lejárt.

Az EU harmadik energetikai szabályozási csomagjának a magyar jogba ültetése kulcskérdés, mondta Fellegi Tamás fejlesztési miniszter még februárban. Az átültetést azonban mégsem sikerült határidőre teljesíteni, az ugyanis március harmadika volt.

De nem csak a hatálybaléptetés maradt el, hanem még a jogharmonizáció sem történt meg. A parlament csak március közepén szavaz az energetikai tárgyú törvényjavaslatról. Az uniós szabályozási csomag többek között egyszerűbbé és gyorsabbá tenné a fogyasztóknak a szolgáltatóváltást, és függetlenítené a piacszabályozást és a piacfelügyeletet kormányzattól, vagyis a kormányok az általános energiapolitikai elvek meghatározásán túlmenően nem avatkozhatnak bele a hatóságok piacszabályozó és piacfelügyeleti hatásköreibe.

A jogharmonizáció részleges végrehajtását 2009-ben a parlamenti pártok egyetértésben kezdték meg, az akkor közösen elfogadott szabályokat azonban az új kormány 2010. decemberében újraírta, a jogharmonizációs lépések pedig még mindig váratnak magukra.

Emlékezetes, a törvénnyel kapcsolatos módosítók között nagy port kavart Lázár János fideszes frakcióvezető javaslata, amely a kapcsoltan termelő és megújuló energián termelő erőművek támogatásának drasztikus csökkentését javasolta, valamint a gazdasági bizottságnak a távhőárak hatósági árassá tételéről szóló módosítója.

A szocik szerint elfogadhatatlan

A késlekedő jogharmonizáció kapcsán a szocialisták is közleményt adtak ki. Podolák György az MSZP energetikai tagozatának elnöke szerint szégyen, hogy az Európai Unió soros elnöki tisztségét betöltő és az EU energiapolitikájának előmozdítását prioritásként kezelő - magyar kormány nem volt képes teljesíteni határidőre a jogharmonizációs kötelezettségeit, és elfogadhatatlan, hogy arra bizonytalan ideig még nem is kerül sor.

A frakcióvezető szerint a magyar villamos energia árak indokolatlanul magasak a kötelező átvételi rendszeren keresztül nyújtott támogatások miatt, ezért felül kell vizsgálni azokat. Decemberben azonban ez már megtörtént, a kormány akkor egyhangúlag megszavazta a kapcsoltan hőt és áramot termelő erőművek támogatotti körben maradását, cserébe 15 százalékkal csökkentették volna a támogatás mértékét.

Lázár János ötletét Bencsik János energiaügyi államtitkár politikailag és szakmailag is elfogadhatatlannak nevezte, a kormány pedig legkésőbb március végéig ígért róla állásfoglalást, ez azonban szintén nem történt meg. A módosítókról való szavazást hétfőre halasztották, így a jövő hét is hozhat váratlan fordulatokat, Bencsik János saját minisztériuma által beadott törvényjavaslathoz több, mint húsz módosítót adott be.

Rovatok