A kormány múlt héten bejelentette, kidolgozza a rezsiköltségek befagyasztását lehetővé tévő szabályozás részleteit. A Policy Agenda elemzésében azt vizsgálta meg, hogy milyen lehetőségek vannak a kormány kezében, és mire kell számítani az év második felében a lakásfenntartás költségei kapcsán.
A gáz, a távhő és az áram árának befagyasztására talán, a víz a szennyvíz és a közös költség kiadások emelkedésének megállítására alig látszik lehetőség, véli elemzésében a Policy Agenda.
A lakás fenntartásának költségei közül több területen már most is Fellegi Tamás fejlesztési miniszter dönthet az árakról, máshol csak áttételesen tud hatni az árakra.
Az egyik legnagyobb tétel a rezsin belül a fűtési költség. A gázos fűtés esetében jelenleg is hatósági árasak a lakossági díjak.
A távhő esetében már áttételesebb hatásköre van csak a kabinetnek, mivel az alapvetően az önkormányzat jogköre, hogy a településre vonatkozóan megmondja, mennyi a költség. Ez utóbbin változtathat a kormányzat, és elveheti ezt a jogot a településektől.
Erre vonatkozó próbálkozás már a Gyurcsány‐kormány idején is volt, de akkor a szocialista polgármesterek ellenállásán elbukott. A háttérinformációk alapján most is egy hasonló vita kezd kibontakozni a kormánypárti polgármesterek és a kormány között, ezért kérdéses, hogy képes lesz‐e ezen a téren a kormány újabb hatásköröket szerezni magának.
A távhő hatósági árképzésén kirobbant vita természetesen nem csak arról szól, hogy egy újabb területen jönne létre kormányzati kontroll az önkormányzatok felett, hanem erős gazdasági aspektusa is van egy ilyen lépésnek. Amennyiben a maximalizált ár miatt nem lesznek képesek bevételt növelni a szolgáltató cégek, akkor a veszteség a szolgáltatókat tulajdonló önkormányzatoknál fog megjelenni. Ez pedig még inkább csökkenti a mozgásterét az amúgy is nehezebb helyzetben lévő településeknek.
A kát-rendszer létrehozásának alapvető célja a megújuló energiatermelés támogatásán kívül az volt, hogy magas hatásfokú, hőt és villamosenergiát egyszerre termelő erőművek váltsák ki a korábbi, elavult kazánokat. Ha már úgyis termelnek hőt, akkor azzal egyben egy generátort is meg lehet hajtani és villamos energiát termelni. Így a nagy, központi erőművek kapacitásának egy részét közelebb viszik az önkormányzatok és iparvállalatok hőfelhasználásához, így az a hő hasznosul és nem a kéményen távozik. Csak áramot termelni ezekkel a kisebb erőművekkel nem gazdaságos, mivel mérethatékonyságuk nem éri el a nagy erőművekét. A társadalmi hasznossága az energiaforrások hatékonyabb felhasználása, amivel csökken gáz import függőségünk és kíméljük erdeinket. A termelés még kapcsoltan sem feltétlenül olcsóbb, így bevezették a kát rendszert. Azonban mint a legtöbb támogatási rendszer, ez is önálló életre kelt: először csak a távfűtés árát keresztfinanszírozta, majd egyre több villamosenergia termelést, hasznos hő nélkül. A költségek elszabadultak: a kát-támogatás mértéke 2010-ben 100 milliárd forint volt, ebből csak a kapcsolt termelők 60 milliárdot kaptak.
Természetesen a vitának lehet egy olyan megoldása, ez az utóbbi napokban kezd körvonalazódni, amely szerint hőtámogatást adnának a kötelező átvételi rendszeren keresztül a távfűtő műveknek. Ennek mértéke akár akkora is lehet, hogy a lakossági díjak emelése nélkül is kompenzálja a veszteségeket.
Ugyanakkor van egy igen jelentős kör, ahol semmiféle mozgástere sincsen a kormánynak az árak emelkedésével kapcsolatban. A felmérések szerint egyre több háztartás kizárólag szilárd tüzelőanyaggal fűt (pl. fa, szén). Ezen a területen korábban sem volt kompenzációs rendszer, és most is igen kevés az esély a létrehozására.
Az elektromos energia felhasználása legfőképpen a világításra, és a háztartási gépek működtetésére korlátozódik, bár sok helyen fűtenek is árammal, de ez kevéssé hatékony. Az elektromos energia esetében már most is van a kormányzatnak erős jogköre a lakossági árak esetében, mivel a miniszter rendeltben szabja meg, hogy melyik szolgáltató, milyen maximalizált áron adhatja az energiát.
Amennyiben a világpiaci változások ellenére itt is szinten tartják az árakat, akkor ez a szolgáltatóknak okozhat jelentős veszteségeket. Kérdéses, hogy egy ilyen szituáció tartósan fenntartható anélkül, hogy az állam az adófizetők pénzéből kompenzálná a veszteséges működést. Ez persze politikailag lenne felvállalhatatlan a kormány számára, hiszen eddig azzal érveltek, hogy túl sok extraprofitot vesznek ki a szolgáltatók az emberek zsebéből.
Egyelőre semmilyen direkt jogköre sincsen abban a kormánynak, hogy az állami vízműveken túl, beleszóljon a vízellátás és a szennyvíz‐elvezetés lakossági árába. Nehezen is lenne megvalósítható, mivel itt komoly árazási eltérések vannak egyes települések között. Természetesen nem mindegy a települése földrajzi adottsága, de az sem, hogy milyen támogatásból épült a közmű beruházás.
Ha a kormány ezen a területen hatósági árakat akarna bevezetni, akkor kénytelen lenne legitimálni azt a gyakorlatot, hogy két egymás mellett lévő település között akár 20‐30 százaléknyi különbség is lehet. Ennek a problémának a megoldása pedig szinte lehetetlen, és valóban az önkormányzatok feladata.
Egyetlen valódi eszköz lehet a kormány kezében, ha kompenzációs rendszert vezet be, amelynek a kedvezményezettjei a szolgáltatók. Az esetleges indokolt emelési költségeket megtérítik számukra, és ezzel elkerülik a lakossági terhek növekedését. Az persze kétséges, hogy ez végrehajtható‐e, illetve van e rá fedezet.
A társasházak esetében számolni kell, és nem is kis mértékben, a közös költséggel. Ebben a szegmensben pedig végképp semmilyen lehetősége sincsen a kormánynak, ugyanis a közös költség megállapítása a társasházak, lakóközösségek kizárólagos döntési joga. Itt semmilyen direkt árstopot nem lehet alkalmazni. Még kompenzációs rendszert sem képzelhető el, mivel a szolgáltatás árának megállapítás gyakran nélkülöz mindenféle mechanizmust, átláthatatlan, és nagyon sokszereplős.
E területen, ha beavatkozik a kormány, akkor olyan feszültségforrást talál, amely kezelhetetlen, ugyanakkor a politikai felelősséget egyértelműen magára húzza.
Jelenleg is több támogatási lehetőség van, amely valamilyen módon enyhíti a lakosság rezsi költségeit. Ezek közül a 2007 óta működő gáz‐ és távhőtámogatási rendszer jelenlegi szabályok alapján csak április 30‐ig működik, és erre 30 milliárd forintot tervezett a költségvetésbe a kormány. Azaz ezt követően azoknak a családoknak is megszűnik a támogatása, ahol 71 250 forint alatti az egy főre jutó jövedelem.
A kormányzati tervek szerint ezt a kört lehetne kompenzálni a már most is létező lakásfenntartási támogatással, amely az új szabályok szerint szeptembertől már nagyobb kör számára normatív módon lesz hozzáférhető. Ugyanakkor nehéz becsülni, hogy ez valódi segítség lesz-e, illetve mennyire lesznek képesek a települések ténylegesen kezelni azt a többszázezer háztartást, akik eddig kedvezményt kaptak a fűtési költségeikhez.
A fenti kettőn kívül van a gáz‐ és a villany esetén egy fogyasztás alapú támogatási rendszer is, ahol jövedelmi helyzettől függetlenül bizonyos fogyasztási mérték alatt alacsonyabban kapják a szolgáltatást az emberek. Ehhez társul a gáz esetében, hogy a nagycsaládosok a gyermekek után is hozzájutnak a kedvezményes fogyasztás lehetőségéhez.
Összességében a politikai kényszerhelyzetek miatt egy nagyon kusza és több síkú támogatási rendszer épült ki. Ennek egyes elemeinek a megszűnése komoly rezsiköltség emelkedést okoz jelentős társadalmi rétegeknél.
A Policy Agenda Krausz Péter, (Kiss Péter korábbi kancelláriaminiszter volt sajtófőnökének) vezetésével működő elemző cég, a döntéshozatali rendszerekkel kapcsolatban készítenek felméréseket.