Index Vakbarát Hírportál

Wellnesszállóban ünnepelt a magyar

2011. március 17., csütörtök 10:02

Jól jött a mögöttünk hagyott négynapos ünnep a hosszú hétvégék előnyeit rendszerint kiélvező vidéki szállodáknak, ám az idegenforgalmi szolgáltatók mindinkább megérzik, hogy a hazai vendégek pénztárcája egyre vékonyabb – írja azutazo.hu. A turisztikai magazin cikke szerint ebben a négy napban a vidéki szállodák 30-35 százalékkal magasabb foglaltságokról és bevételről számoltak be, mint az átlagos márciusi napokon.

Deák Imre, a Danubius Hotels vezérigazgatója, a tavalyihoz hasonló vegyes eredményekről számolt be. A hétfői és keddi ünnepnap miatt a fővárosban az üzleti forgalom visszaesett, a vidéki turisták pedig még a nagy ünnepekre sem utaznak a fővárosba szállodázni. Igaz, így is akadt néhány ház, amelyikben egy-egy napon szép forgalmat regisztráltak, de a legjobban ezúttal is a vidéki wellnessszállók teljesítettek.

A hosszú ünnep a Budapest belvárosában található Continental Hotel Zarában sem változtatta meg alapvetően a tendenciákat. A külföldi turisták miatt vasárnapig telt házat volt, de hétfőtől visszaesett a foglaltság. Géher Zoltán igazgató szerint az, hogy szinte minden hétvégén száz százalékos telítettséggel megy a ház, azt mutatja, hogy a külföldi turistáknál van esélyünk, de az EU elnökség nem hozott érezhető növekedést.

A Ramada Resort  Budapest szombat-vasárnap telt házzal üzemelt, és a hozzá tartozó Aquaworldben pedig hétfőn is telt ház volt. Pfandler Katalin, az Aquaworld Zrt. elnöke az egyik legnagyobb feladatnak még mindig azt tartja, hogy a tehetősebb hazai utazókat Ausztria helyett itthon tartsák az olcsóbb magyar szállodák. A másik oldalon viszont komoly fegyvertényként könyveli el, hogy éppen az olcsóbb árak miatt is, náluk jelentősen nőtt a szlovák, a cseh, a román és az osztrák utazók száma és Szerbiából is egyre többen érkeznek hozzájuk.

A tavalyi forgalom dupláját könyvelték el Balatonalmádiban, Wossala György tulajdonos szerint ennek oka a meghosszabbított hétvége mellett a belföldi érdeklődés folyamatosan és dinamikus növekedésének, valamint a hotel és a környék rendkívül széles program- és szolgáltatás csomagjainknak köszönhető. A Dombóvár mellett márciusban megnyílt Gunaras Resort Spában ugyan a próbaüzem miatt még nem törekedtek telt házra, de a szálloda vezetősége szerint így is rendkívül szép foglaltságot értek el.

A kiemelkedő forgalom mellett tanulsága is volt a mostani négy napos ünnepnek – összegez Birkás László a bükfürdői Hotel Caramell igazgatója. Miközben végig teltházuk volt, a kiemelt időszaknak számító, az előszezoninál magasabb árak mellett az is látszott, hogy a hazai vendégkör anyagi helyzete miatt manapság négy éjszakát egyben nagyon nehéz eladni. Hazai vendégeik többsége a teljes időszak helyett inkább a megszokott 3 nap 2 éjszakás pihenést választotta.

Erdei János, a Magyar Szállodaszövetség elnöke a lapnak azt mondta: a jól sikerült hosszú hétvége azért különösen jó hír, mert január-februárban az EU-elnökség sem hozta még meg a várt forgalomélénkülést a fővárosban. Az észak-afrikai és közel-keleti feszültségek, illetve a japán katasztrófa várhatóan nem befolyásolja jelentősen a magyarok utazási szokásait. Az ázsiai országba eddig sem mentek sokan, az olcsó afrikai célállomások helyébe pedig szükség esetén többféle török, görög, olasz, spanyol, horvátország, de akár ciprusi úticélok is léphetnek. Erdei János szerint a belföldi turizmus szempontjából ennél lényegesen nagyobb hatása lehet a magas üzemanyagárak visszatartó hatásának.

Rovatok