Március elején elhatároztam, egy egész hónapot úgy fogok leélni, hogy nem használok készpénzt, mindenért mindenhol bankkártyával fizetek, ahol pedig nem lehet, találok valamilyen alternatívát. A kísérletből két hét telt el, és az élet készpénzmentesítése eddig meglepően kevés problémával járt.
A készpénz nélküli életet a pénztárcám és a zsebeim kiürítése mellett azzal kezdtem, hogy külföldön, nálunk fejlettebb bankkártyás kultúrával rendelkező országokban élő ismerősöket faggattam arról, ők használnak-e egyáltalán készpénzt. Jelentem, használnak, de nem sokat.
„95 százalékban készpénz nélkül élek, gyakorlatilag amiatt van csak nálam, mert a legolcsóbb gyorséttermekben nem lehet kártyával fizetni. És persze érhetik az embert meglepetések, ha egy péntek délután elromlik egy kocsmában a kártyás fizetőrendszer. Akkor mindenki bajban van – bár az ilyen esetekre van a legtöbb kocsmákban automata, ami 1-1,5 fontos tranzakciós díj fejében ad pénzt. Ami még talán gondot okozhatna, az a parkolás, ahhoz még mindig kell az aprópénz, de talán mintha már láttam volna kártyás rendszert is” – írta Ágoston Londonból.
„Itt még a gyorshajtási büntetésedet is fizetheted bankkártyával, senki sem küld értesítőt, hogy megbüntettek, van egy internetes oldal, azt kell ellenőrizni rendszeresen. Ahol problémás a kártya használata, az a sarki közért, ott csak kézpénzt fogadnak el. Állami illetékek, vízum, hatósági bizonyítványok: itt fel sem merül a kártyás fizetés lehetősége. Lakásbérlésnél csak a csekket fogadják el, ha átutalással akarsz fizetni, hülyének néznek” – így Imre Dubajból.
„San Franciscóban a készpénz hátrányt is jelent, mert a legtöbb kártyaelfogadó hely működése gyorsabb, mint a készpénzes fizetésé. Összesen két olyan esetet tudnék felhozni, ahol a készpénz elkerülhetetlen: a belvárosban a MUNI tömegközlekedési rendszer használói kénytelenek azzal fizetni a vezetőnél (bár a bérlet kártyával is megvásárolható), illetve a legtöbb önkiszolgáló mosoda érmebedobós. De a készpénzmentes fizetés nem mindenhol ennyire fejlett az Egyesült Államokban. New Orleansban például a legtöbb szórakozóhely és üzlet nem fogad el bankkártyát, éppen ezért meglehetősen gyakoriak az automaták, nemegyszer bent az üzletekben. Nem könnyű a készpénzhasználat elkerülése a turizmusra szintén erősen építő Hawaiion sem” – foglalja össze az amerikai helyzetet a három éve kinn élő András.
Zsófinak szintén Kaliforniából annyira megtetszett a kísérlet, hogy velem párhuzamosan ő is készpénz nélkül tölti a márciust (kalandjairól bővebben itt olvashat), így tesztünk két kontinensre terjed ki. Valószínűleg még a cunami miatti evakuálással együtt is neki lesz könnyebb dolga, első tapasztalatként azt írta, az egyetemi kólaautomaták is elfogadják a kártyáját (utóbbiért irigylem is rendesen).
Előzetesen úgy gondoltam, az ebéddel lesz a legkevesebb probléma, bár az Index irodaházának menzája nem fogad el kártyát, a Netpincér vagy 50 házhoz szállítós helyet sorolt fel a környéken, amelyek igen. A gyakorlatban aztán kiderült, hogy ezek nagy része pizzéria, tök ugyanazzal a menüvel (százféle pizza, 5-6 olasz tésztaétel), maradék része túl drága, túl ilyen, túl olyan – így a teszt első két hetében szinte az összes szóba jövő helyet sikerült kipróbálni. A kártyás fizetést egyébként rögtön a rendelésnél intézi az ember, mint egy bármilyen online vásárlást, nem a futár hoz magával olvasót. Nem tragikusan, de érezhetően drágább így az ebédem, cserébe a választék is nagyobb, mintha én mennék a kajához, és nem fordítva.
Érdekes módon a készpénzzel együtt eltűnt az ételfutárok borravalóigénye is, csak átadja a csomagot, és azzal a lendülettel áll is tovább. Eddig egyszer sem találkoztam azzal a kínos várakozással, mint amikor az ember mondjuk egy kétezrest ad az 1700 forintos számlára, a futár (taxisofőr, pincér, akárki) pedig lassított felvételen keresgéli a visszajárót, jó sok időt adva az „á, hagyja csak”-ra, vagy „ezernyolcból jó lesz”-re, vagy ezek tetszőleges kombinációjára. Nem találkoztam azzal a megoldással sem, amit pár éve Ausztriában láttam egy kávézóban: a kártyával fizető vendégnek a pincér kihozza a számlát, amin a végösszeg meg az aláírás helye között szerepel egy plusz rubrika, ahová az ember beírhatja, mennyi borravalót akar adni.
A pénz leváltható, az apró nem
A hét végi bevásárlásra az ebédrendelés sikerein felbuzdulva hardcore módba kapcsoltam, és nem egy hipermarketben intéztem el a dolgot, hanem szinte mindenre külön boltot kerestem, hadd legyen egy kis kihívás a dologban (túlzásba azért egyelőre nem vittem, zöldségest, pékséget, hentest nem próbáltam, maradjon valami legközelebbre is). A lehető legpozitívabb csalódás ért, mindenhol simán, a legelső helyen elfogadták a kártyát: gyógyszertár, papírbolt, posta, illatszerbolt, optikus, sportáruház, könyvesbolt, cipőbolt – utóbbinál kaptam pár gyilkos pillantást a pénztárnál a sorbanállóktól, hogy hogy merészelek két pár cipőfűzőt kártyával fizetni, de annyi baj legyen.
A nyerő sorozat egy elektronikai áruháznál látszott megszakadni, ahová a teljes élethez nélkülözhetetlen usb-hosszabbító kábel miatt akartam betérni, és ahol a bejáratnál öles felirat hirdette, hogy előbb a táskámat a fém százassal működő csomagmegőrzőben leszek szíves elhelyezni. Itt kicsit csaltam, és fapofával besétáltam hátizsákostul, fontos tanulságként feljegyezve, hogy a pénzt úgy általában lehet helyettesíteni kártyával, de az aprópénzt már nem.
A teljes siker ellenére egy fél napom elment mászkálással meg sorbanállással, így most emelem a tétet, és a teszt második felében megpróbálom a nagybevásárlást online megoldani, házhoz szállítással.
Utazni könnyű, sörözni csak okosan
A kísérlet kezdetén úgy sejtettem, a szórakozási lehetőségeket fogja leginkább limitálni a kártyára váltott készpénz, de aztán itt sem volt annyira drasztikus a változás. Mozi, bowlingpálya, kávézó, étterem – mind sima ügy, kocsmáknál kell kicsit előre gondolkodni, nem spontán beülni az első helyre, ami szembejön. Ökölszabályként jó hatásfokkal használható az, hogy ahol minden rendelést külön kell fizetni a pultnál, ott ne is próbálkozzunk kártyával, ahol az este végén egyben rendezzük a számlát, ott jó eséllyel akad kártyaolvasó is. De azért kérdezzünk rá előre, biztos, ami biztos.
Taxirendelésnél minden nagyobb társaság kínál kártyaolvasós autót, a telefonos rendelésnél kell külön kérni, elvileg kicsit többet kell rá várni, mint egy normál kocsira, mondjuk, lehet hogy eddig szerencsém volt, de ez nem tűnt fel. Ha már a közlekedésnél tartunk, az új BKV-bérlet beszerzése meglepően könnyen ment, a három megállóból, ahol rendszeresen fel-, le-, és átszállok, kettőnél (Népliget és Árpád híd) van lehetőség kártyás fizetésre. A vonatjegy még ennél is simább volt, óvatosan az információs pultnál kezdtem a Nyugatiban, nem rögtön a pénztárnál, de kiderült, hogy az összes pénztár, plusz a jegyautomaták is elfogadják a kártyát, vagyis pont ugyanannyi helyen tudok kártyával fizetni, mint készpénzzel.
Vonatjegyet azért kellett vennem, mert a március 15-ei hosszú hétvégén a szüleimhez utaztam, ami azért is kapóra jött, mert ellenőrizhettem a hivatalos adatokat arról, hogy Budapesten kívül a kártyával fizetés lehetőségei elég gyászosak. Az ünnep miatt nagyon sok hely zárva volt, így újdonsült legjobb barátaimra, a kirakatokba ragasztott kis Visa- és Mastercard-logókra kellett hagyatkoznom, de a tapasztalatom nem vágott egybe ezzel. Lehet, hogy Vác a főváros meg a Dunakanyar közelsége miatt kitüntetett pozícióban van ilyen szempontból, mindenesetre én bankkártyás szemmel nézve nem éreztem semmivel sem rosszabbnak a helyzetet, mint Budapest bármelyik külső kerületében. Sőt, a belvárosban kimondottan jobbnak is tűntek a kártyával fizetés lehetőségei.
Nem volt gond a visszafelé vonatjeggyel sem, de akkor sem lett volna, ha busszal megyek, pedig ezzel kapcsolatban kaptam a legtöbb olvasói tanácsot, hogy busz- és vonatjegyet mindenképpen még Pesten, oda-vissza, mert vidéken kártyával esélytelen. Hát, mégsem annyira az.
A kísérlet második felében új kihívások várnak, az online bevásárlás mellett megkísérlem megjavíttatni az elromlott monitoromat, amit eddig merő lustaságból annak elődjével pótoltam, és ha jön a tavasz, előkerül a bicikli is, amit illene elvinnem egy szervizbe, mielőtt újra használni kezdem. És választ fogok kapni a legnagyobb kérdésre is, hogy a hó végén vajon többet vagy kevesebbet költöttem-e úgy, hogy csak kártyát használok.